Tavaszi programajánló

„Amikor megszűnik a valóságos idő”

Soós Nóra festőművész

Képzőművészet

Húsz éve mutatkozott be szülővárosában, Szombathelyen. Legutóbb tavaly, a Műcsarnokban volt kiállítása, festményei rendszeresen felbukkannak a legnagyobb aukciósházak katalógusában is, de nem kötelezte el magát kizárólagosan egy galériával sem. Legújabb képei áprilisban Virág Judit kiállítótermében lesznek láthatók.

Magyar Narancs: „Egyértelműen a topban van, generációjának egyik legkiemelkedőbb művésze” – nyilatkozta magáról Virág Judit, de ugyanezt sokkal hamarabb is olvashattuk. Ha visszatekint húszéves pályafutására, mit gondol, mivel érdemelte ezt ki?

Soós Nóra: Azt hiszem, erre nem nekem kellene válaszolnom. Jólesik hallani, de még ma sem nagyon tudom beleélni magam, nehezen hiszem el, hogy ilyeneket mondanak rólam. Talán az lehet az oka, hogy sikerült kompromisszumok nélkül, hitelesen és relevánsan fenntartanom mindazt, amit kortárs képzőművészként a világról gondolok. Másrészt már a legelejétől fontos volt számomra, hogy egy kép ne pusztán esztétikai izgalmat okozzon, de valódi intellektuális párbeszédre, gondolkodásra sarkallja a nézőt. Mindig igyekeztem a legérzékenyebben átszűrni magamon az engem körülvevő világ mikro- és makrotörténéseit, és erre valid kérdéseket és válaszokat megfogalmazni a képeimen. Manapság azt tapasztalom, hogy ez a hozzáállás egyre ritkább, a legtöbb képzőművész retteg attól, hogy bármit állítson, nagyon erős a megfelelési kényszer, a menekülés az üres esztétizálásba.

MN: Mi hozta meg az igazi sikert? Mi volt a fordulópont?

SN: Szerencsés vagyok, mert nagyon fiatalon, a képzőművészeti egyetemi diplomám megszerzésének évében kaptam egy felkérést a Szombathelyi Képtár akkori igazgatójától, Gálig Zoltántól egy önálló tárlatra. Végül a kiállítás átütő sikert aratott, és innentől kezdve nem volt megállás, beindult az egész. Több neves galériával dolgoztam együtt, műveim gyűjteményekbe kerültek, sok helyen szerepeltem külföldön és belföldön. Pályatársaim többségével ellentétben olyan témákat választottam, amelyek közéleti-globális problémákkal is foglalkoztak; az akkoriban sokszor hivatkozott festményem, a Big Apple például a szeptember 11-re reagált, de említhetném a hurrikánokról szóló sorozatomat is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.