Képzőművészet

Hogy működik-e a mozifilm a televízióban, arról kár vitát nyitni. Persze hogy nem! Valami gyorsan enyésző, szaggatott mintha élménnyé zsugorodik az összes Tarkovszkij-, Bu–uel- vagy Saura-film, amiket - főként

Mintha a fejjel lefelé álló figurákat festő Georg Baselitz fantáziájából merítettek volna, a Duna-parti volt expótelken kialakuló városközpontba elképzelt új múzeum ötletgazdái alapvetően fordítva láttak hozzá az amúgy üdvözlendő cél megvalósításához. Ami elvileg az lenne, hogy épüljön egy új, nagy, korszerű képzőművészeti múzeum Budapesten. Viszont ahelyett, hogy a leendő intézmény funkciójának szakszerű meghatározásával kezdték volna, nekifogtak az építészeti tervezésnek. De főként kitűzték az átadás idejét. Az pedig, nem fogják kitalálni, 2002.

Szamizdat-butik. Internacionális jövevényszó a 80-as évekből. Tudtam, hogy a Galamb utcában van, de soha nem mertem odadugni a képem. Azt mondták, mindenkit lefényképeznek, aki abban a házban jár.

megannyi információ arról a mérsékelten misztikus, ám csak keresetten

"Először a Tükörország nevű zenekarban játszottunk együtt - mesélte az alapító Barcza Gergő (fúvós hangszerek) és Pettik Ádám (ütősök) -, és már akkor kiderült, hogy a balkáni és keleti ügyek a szívünk csücskei. De voltak a rockban, bluesban, funkyban is közös kedvenceink, biztosak csak abban voltunk, hogy a dzsessz nem a mi esetünk." Aztán Gergőt Izraelbe csalták a tanulmányai, Tel-Avivban és Jeruzsálemben merült a török, arab és perzsa zenékbe, igényes zenekarokkal igényes helyeken játszott, de azt élvezte a legjobban, ha kocsmákban vagy esküvőkön léptek fel. "Amikor, úgymond, haknizni mentünk. Ott ismerkedtem meg a haknizás pozitív oldalával; hogy milyen jó, ha arról szól, hogy a hallgatója érezze jól magát. Azt gondoltam, ez biztos a közel-keleti virtus miatt van, aztán hazajöttem, megcsináltuk ezt a zenekart, és kiderült, hogy az emberek itt is vevők a felfokozott bulira."

Egy dramaturg, akár én is, jobban teszi, ha rejtekező élethivatásába bújik: dramaturgizál. A megjelenítés hátsó szándékával közelít bonyodalmakhoz, lop, csal, élősködik az írókon, hogy vélt igazságának "szívébe" hatoljon. A tapsos meghajlás várathat magára. Mindebbe belefér - időről időre -, hogy amikor személyes elfogultságaink, a korszakban gyűjtött úti élményeink összetorlódnak: nyíltan valljunk (írjunk) róluk. Ha van hová éppen. Számomra a Magyar Narancs eszményi önlejárató szövegkörnyezet. Csapó.

De semmi szükség a riszálásra. Nem kell kézbe venni, felütni semmit ahhoz, hogy tudjuk: R. W. F. itt sem kell a kutyának se már egy ideje.

Éppen az amerikai elnökválasztás napján itthon is választásokat tartottak. A fővárosi színházak igazgatói posztjára meghirdetett pályázatok első körében öt budapesti teátrum került terítékre. A Vígszínház, a Katona József Színház és a Radnóti Színház vezetésére kizárólag a jelenlegi igazgatók pályáztak. A Madách Színház és az Új Színház esetében több jelentkező akadt ugyan, ám a Fővárosi Önkormányzat kulturális bizottságának döntése alapján e két színházban is az eddigi igazgatók folytathatják munkájukat.

Önképünk elengedhetetlen része, hogy - talán a tudatalattink mélyére temetett eredetmítoszt felidézve - állatok vélt vagy valós tulajdonságaival azonosuljunk.

és úgy emlegették a szakmában, hogy az "etnikus Ralph Lauren". Már csak az a kérdés, a MaNcs világzenei oldalára hogyan keveredett.

Kis utazás címmel rendezték meg az Almássy téren a 70-es, 80-as évek generációjának önazonosítás-gyakorlatát. Azon túl, hogy ez az egész generációzás ab start gázos, már a programpontok puszta látványa is zavarba ejtett: vajon hogyan kerülnek a képbe egymás után az Ági és a Fiúk Kontroll-örökzöldjei, a kilencvenes évek kurrens dj-i és az Arató-diszkó Eruption-számai. A beharangozás mindenesetre nagyot szólt. Azt reméltem, talán mégsem nekünk harangoztak.

Hogy minden eladó, és hogy a kultúra (is) árucikk, az nekem már nem fáj különösebben, legfeljebb rutinosan, egy kicsit. Pár éve, így október végén, magam is vásározni indulok, és ha úgy hozza a sors, egészen jól elvagyok belőle még pár hónapig.

Esterházy Péter áll a puszta közepén, mögötte egy magyar tarka - nem, amiről Lyotard ír: ez a posztmodern állapot.

. .