Balkáni sógorság (Besh o droM: Macsó hímzés)

  • 2000. november 30.

Képzőművészet

"Először a Tükörország nevű zenekarban játszottunk együtt - mesélte az alapító Barcza Gergő (fúvós hangszerek) és Pettik Ádám (ütősök) -, és már akkor kiderült, hogy a balkáni és keleti ügyek a szívünk csücskei. De voltak a rockban, bluesban, funkyban is közös kedvenceink, biztosak csak abban voltunk, hogy a dzsessz nem a mi esetünk." Aztán Gergőt Izraelbe csalták a tanulmányai, Tel-Avivban és Jeruzsálemben merült a török, arab és perzsa zenékbe, igényes zenekarokkal igényes helyeken játszott, de azt élvezte a legjobban, ha kocsmákban vagy esküvőkön léptek fel. "Amikor, úgymond, haknizni mentünk. Ott ismerkedtem meg a haknizás pozitív oldalával; hogy milyen jó, ha arról szól, hogy a hallgatója érezze jól magát. Azt gondoltam, ez biztos a közel-keleti virtus miatt van, aztán hazajöttem, megcsináltuk ezt a zenekart, és kiderült, hogy az emberek itt is vevők a felfokozott bulira."
"Először a Tükörország nevű zenekarban játszottunk együtt - mesélte az alapító Barcza Gergő (fúvós hangszerek) és Pettik Ádám (ütősök) -, és már akkor kiderült, hogy a balkáni és keleti ügyek a szívünk csücskei. De voltak a rockban, bluesban, funkyban is közös kedvenceink, biztosak csak abban voltunk, hogy a dzsessz nem a mi esetünk." Aztán Gergőt Izraelbe csalták a tanulmányai, Tel-Avivban és Jeruzsálemben merült a török, arab és perzsa zenékbe, igényes zenekarokkal igényes helyeken játszott, de azt élvezte a legjobban, ha kocsmákban vagy esküvőkön léptek fel. "Amikor, úgymond, haknizni mentünk. Ott ismerkedtem meg a haknizás pozitív oldalával; hogy milyen jó, ha arról szól, hogy a hallgatója érezze jól magát. Azt gondoltam, ez biztos a közel-keleti virtus miatt van, aztán hazajöttem, megcsináltuk ezt a zenekart, és kiderült, hogy az emberek itt is vevők a felfokozott bulira."

Az előzmények számbavételekor még a Sógor-koma trió említhető, mely szokatlan felállásával (két fúvós plusz ütős), valamint Barcza és Pettik rokonsági fokával tűnt ki. A Besh o droM ennek nyomán, 1999 nyarán állt össze, előbb Szalóki Ági (ének) szállt be, aztán gyors egymásutánban a cimbalom, gitár, basszusgitár, egy hónap alatt. "Összedobtuk a műsort, csináltunk egy próbabulit a Ráckertben, majd jött a Sziget, ott ünnepeltük most augusztusban az egyéves fennállásunkat."

Januárban, amikor a Besh o droMot először láttam a Fonóban, volt még vele egy csomó bajom. Az igazán imponáló lendület és erő nem kendőzte a fogyatékosságait: a gitárok szerepét zavarosnak, a dobét túlexponáltnak hallottam. És féltem, hogy így készül, ebből készül a már nagyon várt lemez.

De hál´ isten, nem.

"Kiválasztottunk tizenhat számot - így Pettik -, újra átdolgoztunk tizenkettőt-tizenhármat, és abból tíz került rá. Azt semmiképpen nem szerettük volna, hogy az erő ne jöjjön át. Az volt a koncepció, hogy a nagy része maradjon zúzós-táncos, amit finomabb dolgokkal árnyalhatunk. Így kerülhettek olyan számok is a lemezre, amelyeket koncerten nem játszunk, mert halk hangszerek vannak bennük, és túl bonyolultak ahhoz, hogy aki nem ismeri, tudjon rájuk táncolni."

Na most az olyan "finomságok" nélkül, mint például a (magyar-török) Katalin, én kevésbé szívesen gondolnék a Macsó hímzésre, miként a táncosabbjai közül is azokat tartom vonzónak, amelyek - lásd Pusztító, Román swing, Lazító - túlmutatnak a puszta zúzáson: szellemesek a ritmus- + hangulati váltások, és üdítően "tisztátalanok" a forrásaik. El tudnám ugyanakkor képzelni a Space Maudi nélkül is az anyagot - ez azonban szomorúbb történet egy szimpla kritikai észrevételnél. Arról van szó, hogy "ez a szám egy tiszteletkör: a dobprogramjait készítő K-Roy két nappal azelőtt halt meg, hogy stúdióba vonult a zenekar. Úgy volt, hogy felveszünk még két ilyet. Így talán kilóg, lehet, hogy a végére kellett volna tennünk."

A "space" egyébként egy külön Besh o droM-sztori. "Ádám szeretett volna egy másik zenekart is, amelybe sokkal jobban belefér a szkreccs, az elektronika. Rengeteget dolgoztunk egy ilyen műsoron; miközben az akusztikus verziókat egyáltalán nem próbáltuk, ehhez éjszakákon át nyomkodtuk a gépeket. Nagyon nehéz megtalálni az arányokat, a hangszíneket, és sokkal nagyobbat lehet hibázni. Ezzel a programmal voltunk a Glastonbury Fesztiválon, ott működött. Magyarországon is volt két ilyen koncertünk, de K-Roy halála után nem foglalkoztunk vele. Azt próbáltuk kiteljesíteni, ami az eredeti műsor célja is volt: minél többen táncoljanak, és úgy, ahogy jólesik. Ne jusson senki eszébe, hogy csak megszabott lépéseket szabad tenni. Megpróbáltunk a partik hangzása felé fordulni, átmentve a népzenét. Rengetegen vannak, akik már nem hajlandók zenét hallgatni, ha nincs benne elektronika. Felnőtt egy generáció, amelynek a ritmust a gépek hangja jelenti."

Aztán az is zavar, hogy nem derül ki a borítóból, honnan származnak, és kinek a szerzeményei e darabok - ha nem ismerik, az éppoly gázos, mint ha nem bánnak tisztelettel a forrásaikkal. Ám Barcza szerint "csak nálunk és tőlünk nyugatabbra fontos, hogy elkülönüljön, mi tradicionális és mi nem. A bolgárok például nem írják ki a szerzőt, és kifejezetten örül, akinek a szerzeményét tradicionálisnak tartják. Nem a jogvédő hivatalok fogyatékossága ez, egyszerűen ettől élő a népzene. A mi lemezünkön gyakorlatilag az összes zene tradicionális, pontosan tudjuk, hogy honnan jönnek, és ismerjük a különféle feldolgozásaikat. A sajátjainkat nem védettük le, mert hallottuk, hogy mi a gyakorlat keletebbre, másfelől meg próbáltuk elkerülni azt a csapást, ami az autentikus, táncházas zenélés felé vezet."

Hát így, ennyit az utóbbi másfél évről... Ami pedig a továbbiakat illeti, Pettik Ádám a jungle felé kacsingat, Barcza Gergő pedig szeretne minél több magyar zenét játszani. "Az fáj, hogy a magyar zenéből annyira kiestek a fúvós hangszerek. Háromszáz kilométerrel odébb minden irányban fúvószenekarok vannak. Nálunk nincsenek ilyen bandák, viszont van egy csomó jó zene, amit fel lehetne így dolgozni."

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.