Bontott csirke, női test

Konyhában, ágyban, társaságban

  • Kürti Emese
  • 2013.04.28 13:03

Képzőművészet

A képzőművészet gender típusú interpretációja három hullámban öntötte el a várost: a Ludwig Múzeum egészen friss kiállítása atipikus módon a férfitestre vetítette a társadalmi nemek kérdését, és bemutatta az első férfiakt-kiállítást Magyarországon.

Néhány évvel ezelőtt a Nemzeti Galéria rendezett egy akadémikus tónusú nőiakt-kiállítást, amely azonban nem terjedt ki a kortárs művészet produktumaira, és nem a női alkotók programja szerint szerveződött, így nem is igazán kapcsolódott az "budai Társaskör Vízpróba (1995) című, genderszempontból úttörő kiállítássorozatához. A Vízpróba a rendszerváltás utáni új, emancipálódó művészgeneráció addig ismeretlen pozícióinak nyújtott teret, majd ettől kezdődően máshol is, egyre szervesebben jelentkezett a vonulat. A Mai Manó Házban most egyszerre két válogatás foglalkozik a női szerepekkel, közülük a beszédes című Konyhában, ágyban, társaságban - Női szerepmodellek bírálata a hazai kortárs fotográfiában redukált módon, de öszszefoglalja azt, ami a Vízpróba óta történt (a másik tárlat kritikája itt, jobbra olvasható - a szerk.).

Az Oltai Kata kurátor által rendezett kiállítás feminista társadalomkritikája a klasszikus női szerepmodellek bírálatától a nőkre negatívan visszaható társadalmi struktúrák hétköznapi megjelenésének elemzéséig terjed. Lefordítva: a művek egy része a konyha-háztartartás klasszikus toposzát veszi elő, amit bátran tekinthetnénk anakronisztikus, elavult tematikának, ha erre a feltételezésre az élet és az aktuális politikai kurzus nem cáfolna rá rendre. Innen, a mozgalmi gondolkodás érvényessége felől nézve abszolút relevanciája van a kurátor által a bejáratnál összegyűjtött, monitoron végtelenített médiagyöngyszemeknek a házassági tanácsokat megosztó honlapoktól a pornószínezetű kereskedelmi reklámokon keresztül a bontott csirke-női test analógiáig. Ugyanakkor épp a primer nyerseségük, feldolgozatlanságuk miatt érezni fölöslegesen lifegő adaléknak a feminista kultúrakritika számos közhelyét tartalmazó gyűjteményt. (Eperjesi Ágnesnek a fogyasztói társadalom nyelvezetét ironikusan adaptáló szöveges printjei kellőképpen karakteres felvezetésként szolgáltak volna.)

A rendelkezésre álló kis terek miatt rendkívül zsúfolt kiállításon a sűrűség önmagában nem zavaró, az már inkább, ha egy fotóinstalláció esetén azt érezni, a bővíthetőség vagy az elvétel ugyanazt az eredményt nyújtaná. Gáldi Vinkó Andrea nőket és "női tereket" ábrázoló töredékei nem állnak össze olyan montázzsá, amelyből világos alkotói állásfoglalás rajzolódhatna ki. Nem az erőteljesebb mozgalmi artikulációt hiányolom, mert az elég koncentráltan bejárja a tereket, hanem a fiatalabb generáció általában érvényes problémájára gondolok, ami az alkalmazott fotográfia és az autonóm fotó/mű határainak (gyakran kényszerű) egybecsúszásával jár. Mintha nem mindig tudnák, melyik térfélen mozognak. Szombat Éva installációja e tekintetben tudatosabb gondolkodásról árulkodik.

A kiállítás - szerencsés módon - nem törekszik merev történetiségre, de talán mégsem érdektelen a kilencvenes években már aktív női alkotók és az utóbbi években pályára került művészek közötti nyelvi, tematikus hangsúlyeltolódások figyelembevétele. Azt lehet talán megállapítani (ameny-nyiben a válogatást reprezentatívnak tekintjük), hogy az "idősebb" művészek nem pusztán társadalmi, hanem mediális értelemben is reflektáltabb műveket hoztak létre. Nagy Kriszta kacsintós önarcképe, amely még a nemi szerepek problematikáját köztérben megjeleníteni képes Kortárs festőművész vagyok előtt készült, a női klisék és jogok kérdését a nyolcvanas évek kommersz vizuális kultúrájának kritikájával tudta ötvözni. A fotográfia mint médium újragondolása egyaránt foglalkoztatja Eperjesi Ágnest és Gőbölyös Lucát, utóbbi a hagyományos reprezentációt a főzőműsorok narratíváját parodizáló videóval egészítette ki. Baglyas Erika nemi szerepekre fókuszáló műveinek legjobbjai mediálisan vegyesek, installációban, fotóban, objektekben egyaránt gondolkodik. A kiállításon szereplő, gombostűkkel teleszurkált aszott (nedvességet, életenergiát vesztett) almája, illetve a róla készült fotók társadalmi szintje a Geréb Ágnessel szembeni vérlázító hadjárathoz kapcsolódik, de attól szép, hogy esztétikailag autonóm módon is működik.

A kortársi szociografikus fotóhasználat legújabb felfedezettje Szász Lilla, akinek mikroközösségi (atipikus családformák) fotográfiái erősen támaszkodnak a narratív elbeszélésmódra. Egy kiöregedett prostituált, az anya és egy nevelt autista fiú hármasának története direkt társadalmi utalásokat tartalmaz a női szerepek szélsőséges példáira, és a marginálián való létezés különböző szintjeire. Az elhasznált, túlsúlyos meztelen test vizuálisan eltávolíthat, a torz testből kiáradó gyöngédség közelebb visz. De a legfontosabb talán az a nem túl eredeti és nem is új elgondolás, hogy a női szerepeket (ahogy a férfiakét) komplex társadalmi környezetben, nem pusztán önmagukban érdemes elemezni.

Mai Manó Ház, Bp. VI., Nagymező u. 20., nyitva május 5-ig

Neked ajánljuk

Öt év börtönre, pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték a volt mezőberényi lelkészt

Folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, sikkasztás és költségvetési csalás bűntettében, amely bűnszervezeti alakzatot is felvett, bűnösnek mondta ki a Gyulai Törvényszék pénteki ítéletében R. János volt mezőberényi református lelkészt és vádlott-társait. A lelkészt 5 év letöltendő börtönbüntetésre, 2,5 millió forint pénzbüntetésre és jelentős nagyságrendű vagyonelkobzásra ítélték.