Női sorsok a világban

  • Iványi Zsófia
  • 2013. április 28.

Képzőművészet

Drogcsempészésért elítélt, brazil börtönben raboskodó nők; több hónapos szobafogságra kényszerített terhes olasz tinédzserek; rettenthetetlen kurd milicista leányok; a nőket sújtó szigorú szabályok ellen lázadó csecsen csajok - kifejezetten ígéretes a Marie Claire fotópályázatának döntőjébe jutott művekből rendezett tárlat. Mégsem szippant be, sőt. Az eredetileg nyilván erős atmoszférával bíró élethelyzetek hangulata valahogy szertefoszlott a fotózás közben vagy után. Pedig olyan jó lenne tudni vagy legalább sejteni, hogy mi járhat az esküvőjükre titokban sminkelő csecsen lányok, a függönyük mögül óvatosan kileső terhes tinik vagy a börtön kantinját takarító asszonyok fejében. Talán a nem túl szerencsés beállítások, talán más teszi, de a legtöbb fotó szereplői illusztrációnak tűnnek csupán. A sajátos fotóleírások sem segítik a kiállításban való elmélyülést: "A nagy érzelmi erejű kántálás sirámba és gyötrődésbe fordul, mígnem elszunnyad a Szűz Mária bánata feletti elmélkedés során, és egyetlen tompa, örök hanggá válik" - olvashatjuk egy vallási menetről készült kép alatt. De a drogos-alkesz kismama szombat estéjét megörökítő fotó magyarázata is stílusteremtő: "Lilya egy árokban ül részegen, hogy elmeneküljön a valóság elől." A tíz sorozat egyikének még az igen szerencsétlen szövegek se tudtak ártani: egy idős, Alzheimer-kóros férfi és felesége mindennapjait mutatják be Fausto Podavini nagyszerű képei. Egyedül az ő monokróm történetükért érdemes ellátogatni a kiállításra, de azért nagyon.

Mai Manó Ház, Bp. VI., Nagymező u. 20., nyitva május 5-ig

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.