Chalaban-lemezbemutató: Marokkói kapcsolat

publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy lemezbemutató koncerten nem feltétlen helyénvaló, ha másra kell számítani, mint ami megesett a szóban forgó lemezen. Persze ha egy zenekarnak az a filozófiája, hogy még véletlenül se ismételje magát, az kivételes helyzetet teremt. A marokkói-magyar-amerikai Chalaban ilyen. A többi meg kiderül szeptember 15-én a Fonóban, illetve e hasábokon.

Mindenekelőtt az, hogy miért éppen Magyarországra jött marokkói zenét játszani a zenekarvezető Said Tichiti. "Amikor elindultam Marokkóból - mesélte -, magammal vittem a hangszereimet, mindig is velük utaztam. Marokkóban a színházművészeti egyetemen diplomáztam, s az utolsó évben kaptam egy ösztöndíjat, amivel két évig nemzetközi kulturális menedzselést tanultam Franciaországban. Utána érkeztem Magyarországra. Korábban jártam itt kétszer turistaként, és igazán megtetszett a művészeti élet nyitottsága, pezsgése. Franciaországban sok arab zenét lehet hallani, Magyarország viszont szűz területnek számított, szerencsémre."

De nem kapkodta el. A Chalaban megalakulásáig eltelt két évben Tichiti csak szólóban játszott, két-három számot, Péter Zoltán flamencocsoportjának előadásain. A fuvolás Matisz László volt az első, akivel együtt zenélt, aztán lassacskán gyarapodni kezdtek: a basszeres Kiss Sándorral, az amerikai trombitás Jalaluval, a marokkói ütős Hamid Baidouval. ´ nagyon kellett, mert a magyarokkal macerás volt arab kórust alkotni, márpedig az nélkülözhetetlen az ilyen afroarab muzsikákban.

Hát így.

De mi az, hogy Chalaban?

Ezt Tichiti sem tudja pontosan, és ez így rendben is van. "Az afroarab kultúrára jellemző, hogy bizonyos fogalmainak homályos a jelentése, de ettől még létezik Marokkóban egy Chalaban című dal, ami a gonosz kiűzésére szolgál. Hasonló a helyzet a gnawairányzattal is: csak az biztos, hogy a XVI. században hurcolták a rabszolgákat Észak-Afrikába, de hogy Ghánából vagy Guineából, azt nem tudni pontosan." Ami Tichiti szerint elmondható: az olyan nagyvárosokban, mint Tanger vagy Marrakech, vagy Marabu, közösségeket alkotnak e rabszolgák leszármazottai, és a betegségek, rossz szellemek elűzésére a gnawa transzát használják rituáléikon.

Ennyit erről.

Azt is kérdeztem Saidtól, miért van, hogy augusztusban a Szigeten messze energikusabban, rockosabban szólaltak meg, mint a júniusban felvett albumukon. "Azon a felvételen mások játszottak, mint a koncerten" - tudhattam meg, de nem ez a lényeg. A lényeg a következő: "A mi zenénk nem egy fix dolog, hanem változó és megismételhetetlen, akár egy happening. Az a CD egy pillanatot rögzített az életünkből, de nem állandósulhat, hiszen egészen más érzéssel lép fel a zenekar a Szigeten, a Bárka Színházban vagy a Fonóban. Az a jó, ha nem egyforma két koncert. Ha egyforma, akkor baj van."

Ezek után kellett kipuhatolnom, mire számíthatunk a szeptember 15-i bulin.

"Ezt a rendezvényt - így Tichiti - a marokkói követség is támogatta: lesz hát marokkói dekoráció, marokkói kaja. A koncertet nem kell tervezni, azt hagyni kell spontán... Persze szeretnénk valami kimondottan erre az alkalomra szóló élményt nyújtani, de csak annyit ígérhetek, hogy tele lesz marokkói érzéssel."

Marton László Távolodó

publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...