Médiaművészek a Műcsarnokban és környékén: Vortex, Vákuumszkóp, @rcok

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A múlt héten Média Modell címmel összegző jellegű kiállítás nyílt a Műcsarnokban az elmúlt évtized hazai médiaművészetéről, különös tekintettel a művészeti felsőoktatásban éppen tíz éve polgárjogot nyert, ám azóta is identitásproblémákkal küzdő intermédiára. A megnyitóünnepséget a Vákuum TV interaktív televíziótörténeti kabaréja zárta a városligeti Á kávézóban, a képzőművészet és a reklámipar egyre erősödő szimbiózisára pedig a Felvonulási téren párhuzamosan zajló @RC című óriásplakát-kiállítás szolgáltatott kézzelfogható példát.

A múlt héten Média Modell címmel összegző jellegű kiállítás nyílt a Műcsarnokban az elmúlt évtized hazai médiaművészetéről, különös tekintettel a művészeti felsőoktatásban éppen tíz éve polgárjogot nyert, ám azóta is identitásproblémákkal küzdő intermédiára. A megnyitóünnepséget a Vákuum TV interaktív televíziótörténeti kabaréja zárta a városligeti Á kávézóban, a képzőművészet és a reklámipar egyre erősödő szimbiózisára pedig a Felvonulási téren párhuzamosan zajló @RC című óriásplakát-kiállítás szolgáltatott kézzelfogható példát.

Hogy mást ne mondjunk, átfedést tapasztaltunk a "kint" és "bent" kiállító nevek között, és nem Geszti Péter jelentkezett ezoterikus témájú, számítógép vezérelt videoinstallációval: az @RC létrejöttében kulcsszerepet játszó Bakos Gábor-Nagy Kriszta páros korábbi alkotásai szerepelnek a Média Modell kínálatában is, a zseniális Lakner Antal pedig bent Isztambul fiktív metrótérképével, kint pedig talicska-emulátor fitneszgépet reklámozó plakáttal jelentkezett. Laknert Amerikában médiahackernek neveznék, és rég kreatív igazgató lenne valamelyik multinacionális reklámcégnél - az intermédia gyűjtőnév alatt emlegetett műfajkavalkádból szívünkhöz az általa képviselt ironikus vonal áll legközelebb: nem elég, hogy építész barátaival mérnöki pontossággal megterveztette Isztambul nem létező metróhálózatát, de a térképet tartalmazó világító dobozt ki is rakta az isztambuli főpályaudvaron, és

fényképezőgépét

csattogtatva röhögött

a lejáratot keresgélő német turistákon. Most meg azon lehet sokat nevetni, ahogy a Műcsarnok úri közönsége áll a - többek között egy Európát Ázsiával összekötő metróvonalat is szerepeltető - térkép előtt, és nem érti, hogy mi olyan mulatságos rajta.

Lakner és néhány hasonszőrű művész alkotásai esetében valóban tetten érhető, hogy az intermédia kiterjesztette a művészetoktatás feladatait az előző rendszerben tiltott vagy tűrt kategóriába tartozó, vagyis a XX. századi avantgárd hagyományait felvállaló műformák és művészi gondolkodásmód területére is, a fő csapásirány mégis a legújabb technológiai vívmányokat, elsősorban a számítógépeket és az internetet gyakran öncélúan és nem mindig ötletesen használó, egy kaptafára készült interaktív installációké: ilyen például Sugár János 1996-os, agyonreciklált Monstrancia modellje vagy a Szegedy-Maszák Zoltán, Fernezelyi Márton, Langh Róbert triumvirátus Smalltalkja, amit többszöri nekifutásra sem sikerült megfejtenem, viszont szerepel benne egy színes palmtop is. Ilyen alkotásokat hazánkban az egetverő költségek miatt kizárólag - az eredeti célkitűzésben szereplő nonprofit internetszolgáltatás terhét lerúgva - a ma már elsősorban médiaművészeti központként funkcionáló

C3 Alapítványnál

(lásd: Elefántcsonttorony, MaNcs, 1999/49.) lehet készíteni. A C3 ezúttal - a Műcsarnok és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete mellett - a Média Modell társrendezőjeként szerepel, ami már csak azért sem meglepő, mert igazgatója, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének vezetője, valamint a kiállítás egyik kurátora ugyanaz a személy: Peternák Miklós.

Peternák visszaemlékezése szerint az Intermédia Tanszék, majd később az intermédia szak létrejötte a Magyar Képzőművészeti Főiskolán (ma már egyetem) a rendszerváltozás eredménye: 1990 szeptemberében fogadta be a művészeti felsőoktatás a technikai médiumok segítségével készített képzőművészeti alkotások körét. Az új művészeti ág elismertetése nem ment zökkenőmentesen, hiszen a festészettel vagy a szobrászattal ellentétben az intermédiának nincsenek jól körülírható határai: Nagy Kriszta szőnyegnaplója, Július Gyula rezgő higanyfelülete vagy Hajdú József röntgenfelvételei ugyanúgy ide sorolhatók, ahogyan a jobbára külföldi ösztöndíjak során készült high-tech, interaktív, sőt önreflektív komplex alkotások, mint például Kisspál Szabolcs Lélegzetvisszafojtva (1999) című installációja. Ebben az összeállításban egy videokamera figyel két gyertyát, majd egy számítógépes képanalizátor program segítségével a lángok lobogásából hangokat generál, amelyek a gyertyák fölött elhelyezett hangszórókon keresztül visszahatással vannak magukra a lángokra is, így aztán a szuicid hajlamú közönség nagyobb örömére

akár önpusztító

(a gyertyákat elfújó) hangulatba is kerülhet a szerkezet.

A Média Modell (http://www.mediamodell.c3.hu/) megnyitójának fénypontja a Vákuum TV-nek az Á kávézóban megrendezett tudományos színielőadása volt a mechanikus televízióról - ezúttal egy valódi, Nipkow-féle tárcsás távolbalátót is megépítettek, de a színpadon sajnos nem sikerült működésre bírniuk. Voltak helyette magdeburgi féltekék, feltaláló-hasonmások, slow-scan tévé (percenként egy képfrissítéssel dolgozó amatőrrádiós képátviteli technika), bemutató Artner Ivántól, szalonnasütés vetített lángokon, és a végén a közönség egy hölgytagja megadta a kegyelemdöfést a televízió szellemének is. A Vákuum TV műtárggyal is jelentkezett a Műcsarnok falain belül: a vákuumszkóp elnevezésű pénzbedobálós tévéautomata egy tetszőleges címletű érme ellenében fél perc felhőtlen szórakozást biztosít.

A befogadóval kommunikáló cuccok közül meghökkenés kiváltására alkalmas látványt nyújt továbbá Schneemeier Andrea pofozógépe, amely távolról a művésznő arcát ábrázolja egy kivetítőn, és ha közelebb lépünk, a szomorú szemű alkotó virtuális mása kap egy

jókora pofont

Az aktus tetszőleges alkalommal megismételhető, a kínzókamra-fílinget pedig lelkiismeret-furdalás követi, amikor rájövünk, hogy közeledésünk és a könnyű testi sértés között ok-okozati kapcsolat áll fenn a bűvös félhomályban rejtőző mozgásérzékelő közvetítésével. Egyszerűbb, de ütős ötlet Koronczy Endre Isten feliratú lábnyomot hagyó strandpapucsa és Beöthy Balázs portréja egy fiatalemberről, aki bizonyos szögből nézve keresztet, más nézőpontból viszont Dávid-csillagot visel a nyakláncán. Azon viszont már nem szórakoztam olyan jól, hogy Sugár János egy római katolikus szentségtartóba rejtette digitális kameráját.

Változatlanul intermédiának minősül a videós kísérletezés is, ennek részben történelmi okai vannak: hazánkban 1980 óta művelik ezt a műfajt, és bár a kilencvenes évek technológiai váltása során perifériára szorult, jó néhányan maradtak a kaptafánál. Nemes Csaba - az EMARE ösztöndíjprogram keretében - Németországban csajokat filmezett: az egyik fehér háttér előtt, fekete csadorból villogó szemekkel, míg a másik fekete háttér előtt, teljesen meztelenül, kitakart szemekkel lejti csábtáncát. A C3 külön projektet indított a 12-15 év alatt lassan letörlődő, analóg mágnesszalagokon kallódó videoalkotások digitalizálása és archiválása céljából, mivel hazánkban a videoművészet gyűjtésével semmilyen intézmény nem foglalkozik, az elmúlt időszak jelentős műveit a megsemmisülés veszélye fenyegeti.

A Felvonulási tér Műcsarnok felőli oldalán a Média Modellel párhuzamosan futó

@RC

óriásplakát-kiállítás (http://www.est.hu/arc/) a médiaművészet egy másik aspektusát villantja fel: az alkalmazott, kommersz médiaművészetét. A 885 beérkezett pályaműből válogatott 94 kiállított alkotás elég meggyőző ahhoz, hogy elhiggyük: a művészeknek nem csak pénzkeresnivalójuk van a reklámszakmában. "Az @¨© formáció által meghirdetett pályázatnak az volt célja, hogy a gazdaság, a reklám, a képzőművészet és a közönség közötti kommunikáció eddig ismeretlen formáinak megnyilvánulására lehetőséget teremtsen, és a vizuális kultúra két meghatározó szférájának, a reklámnak és a képzőművészetnek a viszonyát új megközelítésben mutassa be. Céljaink között szerepelt az is, hogy a pályázat révén a kortárs magyar vizuális kultúra értékei bebocsátást nyerhessenek a reklám zárt és döntően külföldről vezérelt világába" - áll az @RC manifesztumában.

Magyarországon ugyanis egyfajta szegregáció érzékelhető művészek és kreatívok között. A Média Modellt a kölni testvérintézmény alapító professzora, Siegfried Zielinski nyitotta meg, aki amúgy médiatörténeti guru, és roppant büszke arra, hogy végzős növendékeiért sorban állnak a reklámügynökségek és egyéb profitorientált vizuális ötletgyárak. Peternák Miklós viszont arra büszke, hogy az ő növendékeinek közel a fele nagybetűs képzőművész maradhat, és nem kényszerül ki a piacra.

Az @RC egyik arca, Geszti Péter kérdésünkre keresetlen szavakkal ostorozta ezt a mentalitást, mondván, hogy míg Nyugaton a legjobb művészek készítik a reklámokat, a videoklipeket és az arculatterveket, nálunk ezt még mindig enyhén ciki iparosmunkának könyvelik el. Az @RC azért is jó, mert most legalább mindenki előjöhetett azokkal az úgymond fiókban maradt, eladhatatlan művészi tervekkel, amelyekről annyit beszélnek - nyilatkozta az ötletgyáros a Narancsnak.

Néhányan elő is jöttek: a

nyolcszáz

beérkezett plakáttervből válogatott kilencvennégy kiállított alkotás között ott van a Narancs ragtapaszművésze, Tooth Gábor Andor és Kálmán Tünde Ne üss! című plakátja, amely a közterületeken megnyilvánuló tettleges erőszak ellen kampányol egy rozsdás boxerrel, míg az élet + mód rovatból a reklámszakmába emigrált kolléganőnk, Lányi Judit és Lukács Tamás a családon belüli erőszak témáját dolgozták fel képileg egy monoklis csaj, textuálisan pedig A primitív népek szeretik megjelölni a tulajdonukat szlogen segítségével. A plakátok többsége közszolgálati mondanivalót (erőszak, drog, rasszizmus, korrupció, ilyesmi) hordoz, a maradék fiktív vagy valóságos terméket reklámoz, de például a Három szoba, három gyerek, négy kerék szlogenre is sokan beindultak. Képileg nagyon megy a retró és a cyber: Az utolsó vacsora-remixtől a szocreálon át a képernyőn lőtt mobiltelefonig és tovább.

Bodoky Tamás

Cikkünk videováltozatát MédiaMix címmel szeptember 24-én sugározza az M 1

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
2000/36. (08. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...