Magyar Narancs: Nagy sikerrel nyitotta 2020-at: a Schmidt Szűz Mária és kisdede Ungár Péter a NER templomában című festménye jelentős népszerűségre tett szert az online térben. Van már rá vevő?
drMáriás: Van rá pár érdeklődő, Péter is megkeresett, de a műveim nem azért születnek, hogy elkeljenek, hanem azért, mert egyszer csak ihletem támad, aztán egyszerre festek és nevetek. Ez a kép egy új sorozat darabjaként született, mely az áprilisban nyíló kiállításomnak lesz a része.
MN: Az új sorozat a NER-es hatalmasságok és ellenzéki politikus gyermekeik összefonódó kettősét fogja bemutatni?
drM: Képeimen általában egy művészeti utalás és egy közéleti személy vagy történelmi esemény találkozik, ezt folytatom legújabb sorozatomban is. Az említett kép szereplői, anya és fia különös kettőse úgymond a mai elitnek, de ott lesz a kiállításon például a Mészáros Lőrinc Világtehénként elnyeli a Mátrai Erőművet Franz Marc műtermében című művem, és még sok minden. Korunk hősei és antihősei különböző művészeti megfogalmazásokban. A képek úgy születnek, hogy vannak kedvenc művészeim, műalkotásaim, amelyekről úgy látom, összeütközésben állnak vagy épp egymásra találnak egy aktualitással.
MN: Schmidt Szűz Mária… mely klasszikusokkal talált egymásra?
drM: A keresztény kifestők alapján készült sorozatomba illeszkedik. A kifestőket hittanórákon osztogatják a gyerekeknek, amelyekbe ők belerajzolnak, amit épp gondolnak. Csintalankodnak vagy éppen nem, megfelelő vagy éppen téves személyt vázolnak a szerepbe. Az én esetemben ez a két személy jelent meg mint aktuális összefüggés egy kellemes, rozettás kiszerelésben. Koronája is van Szűz Máriának, a kisded pedig elpirult arccal néz szembe a nézővel. De a kiállításon lesz expresszionista, szocreál, szürrealista és más kép is. Most épp egy Borkai-festmény készül, ahol szerelmi bánatát jelenítem meg a nagy csatán túl egy George Grosz-i jelenetben mindazokkal az attribútumokkal, amelyek ehhez kötődhetnek: süllyedő hajó, néhány aranyrúd és az esetleges öngyilkossághoz szükséges dolgok az alkoholtól a pisztolyig.
MN: Ha maga a megfestett alany jelentkezik, részesül valamilyen VIP-elbírálásban? A piaci árnál olcsóbban megkaphatja az őt ábrázoló festményt?
drM: Nem jellemző, hogy az, akit megfestek, érdeklődne a kép iránt. Nem vagyok műkereskedő, de nyilván bizonyos szabályokat be kell tartanom, amelyeket a galéria, amely képvisel, elvár tőlem. Vannak árak, amelyek kialakultak a képeimmel kapcsolatban, ezeket be kell tartani, s aki ezt elsőként fölajánlja, azé lesz a mű. Nagyon kedves, ha valakit megérint a róla készült kép, megkívánja a művet, mert ezek szerint van humorérzéke, nyitottsága. Örülök, ha ő is örül ennek. Ritkán van ilyen.
| ||
MN: Kiknek az arcán látott ilyen örömöt? Kik vásároltak?
drM: Elég intim kérdés. Inkább olyan szokott lenni, hogy rendel valaki magáról portrét, de ilyen se nagyon volt híres politikusok részéről. Olyan volt már, hogy valaki megvett egy képet, és odaajándékozta annak, aki szerepel rajta. Sokszor nem is tudom, ki az, aki vásárol. Ilyen volt például az ominózus eset, amikor jó öt éve L. Simon László egy barátja eljött, és megvásárolta a Lázár Jánost ábrázoló festményemet, amelyet aztán L. Simon odaajándékozott a megfestett politikusnak. De kinek van még róla készült kép az irodájában?
Erős Johnnynak például, az egykori bankvezérnek. Debrecen egykori polgármestere, Kósa Lajos állítólag parlamenti irodájában tartja a róla készültet. Bárándy Péter irodájában is van két kisebb alkotásom, de azok nem róla készültek, hanem például Handó Tündéről. De az nyomat, mert a Handó Tündéről készült festményem Vasvári Csaba lakásán van, aki azért is kötődik hozzá, mert van egy kis fenntartása vele szemben, hisz nem nevezte ki arra a bírói posztra, amelyre ő úgy gondolja, nagyon is illet volna. Magyar György irodájában lóg a Gyurcsány-képem, Rockenbauer Zoltán műcsarnoki irodájában az Orbán Basquiat stílusában. A Karácsony Gergely-kép, úgy tudom, hozzá került, a Németh Miklós-kép a fia londoni házába, László Csaba egykori pénzügyminiszter és a Sziget-atya Gerendai Károly irodájában is volt egy-egy…
MN: Vannak bosszúvásárlások? Hogy csak azért vásárolnak meg egy-egy eredeti drMáriást, hogy utána dartsnyilakkal megdobálják a festményen látható gyűlölt alakot?
drM: Olyan azért nincs, hogy bosszúból. Szerintem erre nem költenének az emberek pénzt. Nem is jut el odáig a humorérzékük. De van egy „megdárcolt” művem, Tisza István látható rajta. A festményhez valódi dartsnyíl is tartozik, a kiállításon ezt valaki letörte a keretről, és megdárcolta vele Tiszát. A Jasper Johns-i céltáblában nálam Tisza István feje látszik, a kép üzenete pedig, hogy a néző képes-e gyilkossági kísérletre való felbujtásként megélni a művészetet mint olyat. És hát volt egy olyan látogató, aki eksztázisba került, vagy annyira cinikus volt, hogy beledárcolt a festménybe. Kicsit szomorú, hogy rongálta a művet, másrészt nagyon hízelgő, hogy ilyen sokat jelentett neki.
MN: Említette L. Simon Lászlót: a fideszes politikus az akkor még miniszteri poszton lévő Lázár Jánosnak kedveskedve vásárolta meg főnöke számára a Lázár János piruettezik, miközben piros hó esik című festményt. Félmillió forintos vételárról szóltak a hírek – ez, csakúgy, mint a NER-es politikus mint vásárló megjelenése sokak rosszallását kiváltotta. Hasonlóképpen, mint amikor Lévai Anikó vásárolt két Orbán Viktor-portrét Tereskovától. Ez akár új piaci rés is lehet?
drM: Nagy cirkusz is lett az L. Simon-féle dologból, sikerült Blikk-címlapra kerülnöm vele. Hihetetlen. Tőlem egyébként nem vásárolnak NER-esek képeket, az említett eset sem jellemző. Engem nem a piaci rések érdekelnek, hanem az életeink. Valamikor a 2000-es évek elején, amikor a mainstream gagyival váltották fel a kultúra szerepét, azt gondoltam, akkor most azokkal a témákkal fogok foglalkozni, amelyek ezt a helyzetet előállították.
És ebben persze van egy kis revans is. Ekkor vált a művészetem politikusabbá, aktuálisabbá, kritikusabbá, groteszkebbé, és így tovább. Emellett más dolgokat is festek, de mégiscsak ez lett a fő csapása a képzőművészeti tevékenységemnek. És ezt élvezem is mint egyfajta pop-art, szoc-art, urbánus népművészetet. És jobban is érzem magam, ha ezzel törleszthetek, s így ki tudom magamból adni a feszültséget.
| ||
MN: Képzőművészeti munkásságának ezt az irányát kemény kritika érte, amikor György Péter A celebfestészet diadala címmel cikket közölt az Élet és Irodalomban a debreceni MODEM-ben rendezett Béke veled! című kiállításáról. A szerző szerint ön túl közel került a hatalomhoz, a kiállított képek, mint például a Kövér László szittya-kürttel Max Beckmann műtermében, üres propagandaművekké silányultak. Ezt ön annyira sérelmezte, hogy megfestette a kritikust Schiele-aktként, a képnek pedig a György Péter tanácsot ad a Ligetben címet adta. Majd az ÉS-sel is szakított. Azóta rendezték a viszonyukat?
drM: Ez egy furcsa történet. Tizenhét éven át írtam az ÉS-be, leggyakrabban képzőművészeti tárgyú írásokat, de írtam tárcákat és sok minden mást is. Aztán megjelent ez az írás egy sor butasággal, mely a kinyírás szándékával készült, alaptalan és aránytalan ledorongolása a személyemnek. Mindez a MODEM-es kiállításom kapcsán. Azután nyílt egy kiállítás az ÉS elmúlt hatvan évéhez kötődő képzőművészek munkáiból, ahová tőlem is kértek festményt. Úgy gondoltam, ha mindenki megválaszthatja, miről ír a lapban, én is megválaszthatom, mit adok be: a György Péterről készült alkotást szerettem volna beadni. Amire azt mondták, nem lehet, inkább valami régi kedves munkát adjak. Úgy gondoltam, ha a közvetett válasz lehetőségét sem adják nekem meg, akkor nem nagyon van már miről beszélnünk, részemről ennyi, nincs kedvem többé oda írni.
MN: Az említett kiállítást Kósa Lajos nyitotta meg. Ő hogy került oda?
drM: Nekem ahhoz nem volt közöm, a megkérdezésem nélkül kérte fel a múzeum igazgatója. De nyilván ennek van olyan vonatkozása is, hogy a múzeum az ő polgármestersége alatt épült. Amikor láttam a meghívót, tudattam a véleményemet, hogy ezt nem szeretném, de már késő volt. Hatan vettek részt a megnyitón, ő egy volt közülük. De erre kiélezni valamit, szerintem nem korrekt.
Kósa Lajos látni vélte az értéket, és megnyitotta drMáriás kiállítását
Ez nem a művész legújabb képének címe, hanem a valóság! Az MTI jelenti: drMáriás eddigi legnagyobb hazai tárlatát nyitották meg szombat délután a debreceni Modem Modern és Kortárs Képzőművészeti Központban. A közélet, a politika, a celebvilág jelentős figuráit ironikusan bemutató kiállításon a művésznek az elmúlt harminc évben készült mintegy kétszáz alkotása látható.
MN: A Facebook-népszerűségből ítélve messze a politikai tárgyú festményei a legsikeresebbek, sem Csáth Géza, akinek a fejéből kipattan a béka, de még a Franz Marc modorában és anyaszült meztelenül ábrázolt Ady sem közelíti meg ezeket.
drM: A cserkészhangulatú, babázós Orbán Viktor kapta a legnagyobb nézettséget, az Éljen a CSOK – Magyar hazába magyar gyereket. Majdnem 300 ezren nézték meg a Facebookon. Nem ritka, hogy 100 ezer közeli a megtekintés. Jó érzés egy-egy művészről képet készíteni, például Ady Endréről, aki nagyon is foglalkoztat. Nemrég hallgattam újra az „Óh, nagyon csúnyán éltem” kezdetű versét.
| ||
MN: Ritka, hogy a költőt egy szál semmiben ábrázolják.
drM: Tisztességes, elfogadható méretű nemi szervet csináltam Adynak, mert a magánéleti és szerelmi problémái ellenére úgy gondolom, rendelkezett egyfajta erős motiváltsággal. Ezzel is tisztelegtem bizonyos értelemben előtte. Érdekes Adyval kapcsolatban ez a kettősség, hogy egyrészt elítélik az életvitele miatt, másrészt pedig mindenki magasztalja, mint a tisztaság legnagyobb hírnökét, úgyhogy a képemen mint a tékozló fiú jelenik meg, aki hajótöröttként kimenti a mennyei bárányt egy tengeri barlangból.
MN: Wass Albertnek nagy konjunktúrája van, úgy az őt ábrázoló szobrok számát, mint az új Nemzeti alaptantervben elfoglalt helyét tekintve. Ő nem ihlette festésre?
drM: Még nem jutott eszembe, de remek ötlet! Találkoztam egy-két versével, és beleolvastam A funtineli boszorkányba – s bár távol áll tőlem ez a világ, olvassa mindenki, amit jónak lát. Azt hiszem, ezzel a nemzeti tanterves rávezetéssel nem lehet sokat elérni, de például egy Puszták népe azért meg tudná fogni a fiatal olvasókat. Illyés műve is foglalkoztatott mostanában, komoly gyerekkori olvasási élményem. Vannak mindenféle próbálkozások, hogy mit kéne olvastatni az ifjúsággal, de ezek egyszerűen nem találnak termékeny talajra. Ha engem kérdeznének meg, mit kellene a tanterv kötelező részévé tenni, én Charles Bukowskira szavaznék, mert úgy gondolom, kihagyhatatlan és alapvető figura, nagy írói kedvencem. De lehetne De Sade márki is, ő is ugyanolyan fontosakat írt. A Szodoma százhúsz napjára kell itt elsősorban gondolnunk és így tovább. Szóval, sok a fontos irodalmi alkotás.
MN: Tavaly novemberben lemezbemutató koncertet tartott a Tudósok. Csak a vége felé értem oda, de annyit magam is tapasztaltam, milyen kitörő örömmel fogadta a közönség a Basszál című örökzöldjüket.
drM: Az Akkor is nevetek! című új lemezünket mutattuk be, kb. tíz számot játszottunk róla, de valóban, eljátszottuk a már klasszikus himnuszunkká nemesedett örökzöldet. Hát, igen, ez egy katartikus szám, olyan pillanatban és hangulatban született, amely egyfajta alagútnak a fény nélküli végét jelentette. A Basszál a maga erotomán jellegével nyilván sok mindent felszabadít az emberekből, és ezért is szeretik énekelni. Liturgikus hangvétele mellett az teszi közkedveltté, hogy nem túlkomplikált a refrénje, és egy buliban célratörő lehet az üzenete. Ugyanakkor megvan benne a groteszkség is, amellyel hülyét csinál az összes csöpögő popslágerből, amelyek a szerelemről szólnak, mivel végre kimondja azt, amit azoknak nem szabad. Hogy…
