Kiállítás

Dadadoboz – Dada és szürrealizmus; Átrendezett valóság

  • Hajdu István
  • 2014. augusztus 17.

Képzőművészet

Bár a dada(izmus) mint mozgalom időbe vetésének mozdulata már 1916. február 5-én, Zürichben lezárult - s ugyanígy önfelszámolásának egzakt, meghirdetett, mégsem végbe menő pillanatairól is értesítve vagyunk a húszas évek elejéről -, a dadaistaság kezdetei és végzetei is elomlanak; olybá tűnik, a hivatalos dadatörténet még dadátlanul, Marcel Duchamp-nak a New York-i Armory Show-n való feltűnésével kezdődik 1913. február 17. és március 13. között, múlása pedig máig nem abszolválódott: neóvá, majd poszttá transzfigurálódva a mindörökkébe hajlik.

Összefüggő, összetartozó - koherens - európai és amerikai történetei vicces és véres elemekből szövődtek: múló poénok és életre szóló drámák keveredtek egybe, a "mozgalom" kronológiája összegubancolódott, fő- és alszereplői minduntalan a kisajátítás eszközeivel éltek. Kisajátították egyrészt az időt: minden protagonista - talán csak Duchamp kivétel - magának vindikálta a feltalálás dicsőségét, s a kisajátítás lett egyik legfontosabb eljárásuk: a talált tárgy, a talált szöveg, a talált mítosz témává, műtárggyá, műformává magasztosítása.

A dada kiszippantotta a korábbi és a kortárs izmusokból a politikailag-szociológiailag és a művészet gyakorlásával/megértésével kapcsolatos tapasztalatokat, valamint a művészet társadalmi hasznosságával, jövőjével egybehozható utópiaelemeket, majd megemésztette (vagy nem), s messzire kiköpte őket, mint a bagoly a szőrgombócot. S megállt kevélyen abban a pillanatban, melynek előzménye a némiképp szemérmesen eltagadott párizsi és berlini kabarészcéna és a kelet-európai blődlimiszticizmus, következménye pedig az ötvenes évek campje, majd a pop art, s mindaz, ami napjainkig ezer címke alatt létezik nonkonformista, underground művészet gyanánt.

A dadaizmus egyik legjobb magyar értelmezője, Kappanyos András szerint, ha "megvizsgáljuk a dadaszabadságharc három változatának hozadékát, azt látjuk, hogy az első, a radikális l'art pour l'art főként műveket eredményez; a második, a gerillaművészet főként módszereket; míg a harmadik, az antiművészet elsősorban művészetelméleti felismeréseket. Ez mind beépült az egyetemes kultúrába mint a dada hozadéka." (Kár, hogy Kappanyos kitűnő tanulmánya csak az Artpool honlapján olvasható.)

1924-ben André Breton Szürrealista kiáltványa nyomán a párizsi dada némi túlzással belesimult a szürrealista mozgalomba, másutt azonban ideig-óráig tovább élt, agonizált egyet-kettőt, majd új álcában feltámadt.

Ha a dada, leegyszerűsítve, avantgárd utópia nélkül, akkor a szürrealizmus avantgárdista privát utópia, a tudat/személyiség önfelszabadításának optimista vágyával. A szürrealizmus ráadásul a freudizmus és a marxizmus ideiglenes (és persze nem mindenkire kiterjedően ható) kevercsével világvallássá is vált...

Ennek a két egymásba és egymásból folyó mozgalomnak káprázatos tenyészetéből röppentek fel most válogatott művek a jeruzsálemi Izrael Múzeum jóvoltából a mi palotánkba, hogy díszdobozba csomagolva láthassuk azt, amit eddig Magyarországon nem tehettünk meg. A hatalmas és kitűnő gyűjtemény darabjait - érzékelhetően - tágasabb és rugalmasabban tagolható terekre számítva válogathatták eredetileg, a galéria alsó szintjének teremsora így kényszerűen áthidalások, dobozok, vendégfalak labirintusává vált, de épp a munkák természete miatt, mert rengeteg köztük a láda, skatulya, ampulla, miegyéb, az útvesztő azonnal különös Wunderkammerré avanzsál. Egyszersmind megidézi a korai kiállítások fotókról ismert hangulatát: a tárgyak özöne, a zsúfoltság, a tervezetlenség, a véletlen, az efemeriáda szülte kvázirendetlenség költészetét.

Ezzel a "lírával" persze éppen szemben áll a kiállítás egyik legfontosabb kérdése, amely az efemer, a talált tárgy, a ready-made prezentációjának, reprezentációjának és repetíciójának érvényére vonatkozik. A látszólag jelentéktelen ügy - itt és most az újragyártott, csillogó, avíttmentes Duchamp-művek környékén - a művészettörténet és -elmélet egyik alapkérdésére, az eredeti/nem eredeti kettősségére mutat, s ennek ezernyi vetülete már éppen nem érdektelen, sőt. Az utángyártott piszoár - Duchamp egy ideig mentegetőzött, hogy időről időre újat kellett szignálnia, majd aztán fád mosollyal már nem is kommentálta a helyzetet - végül is tautológiává nemesül: azt igazolja, minden ugyanaz, pénz és hit kérdése az egész csupán. Vagyis konceptté válik minden, már ha akar... Ezt aztán a hatvanas évek concept artja vidáman ki is teljesítette.

A Jeruzsálemből származó száz mű legsúlyosabb tétele a Duchamp-tól és Man Ray-től gyűjtött anyag. De számomra azért is, mert mesteréről, Christian Schadról, a Neue Sachlichkeit-festőről nem tudtam, hogy ilyesmit készített, talán a legérdekesebb az Indián koponyalékelés (1920) című festett fa dombormű, mely kis mérete ellenére egyrészt roppant erővel töri át a festészet és szobrászat határát, másrészt igazolható előképét jelenti az amerikai hard edge elbarokkosodó mestere, Frank Stella nyolcvanas évekbeli működésének. Ám fontos a később édeskés szürrealista festővé szomorodó belga Paul Joostens 1922-es Konstrukciója is, mely a dada és a konstruktivizmus rokonságát tárja fel megható mélabúval. És eltekintve a kiállítás központi figurájának és antigurujának, Duchamp-nak epés megjegyzéseitől, melyek a retinális művészet értelmetlenségéről papolnak, André Masson enciklopédikusan gazdag festménye (Goethe és a növények metamorfózisa, 1940) éppen a szem ideghártyáján megképződő kép értelmével és értéssé válásával bíbelődve a festészet lényegét fogalmazza meg.

A Dada és szürrealizmus kiállításhoz szorosan kapcsolódva, azt topográfiailag követve Átrendezett valóság címen magyar anyagot is csatoltak, mely az 1910-es évektől napjainkig tekinti át a fejleményeket. Kompromisszumra hajlás és bátorság jellemzi a válogatást: hogy gazdagabbnak tűnjék a kép, egészen eddig expresszionistaként jegyzett munkák sora mellett (például Bortnyik Sándortól vagy Bernáth Auréltól) aktivista/konstruktivista festmények és nyomatok (Uitz, Kassák, Moholy-Nagy) dúsítják a műtárgylistát - vitatkozni nincs sok értelme, nézőpont és lábjegyzet kérdése, talán csak Gedő Ilka korai önarcképeinek nincs helye ebben a kontextusban, késői festményeinek azonban igen, nagyon is. Érdekes allúziót vehet észre a néző, ha Gedő képeit látva visszahátrál Max Ernst 1926-os Négy madár és egy kalitka című festményéig... A félmúlt és a jelen megidézése azonban mindenképpen fontos: eddig ilyen konzekvens, tudatos és hatásos munkát nemigen láttam, mint aminek a révén most a 20-21. század magyar művészetének dadaista-szürrealista tendenciái és ezek hatása megnyilatkozhat a sorsverésre váró palotában. S bár én Swierkiewicz Róbert munkásságát az itt kiállított egyetlen, némiképp giccsbe hajló dobozán kívül mindenképpen többre tartom, s Görgényi Frigyes Duchamp-könyveit biztosan tárlóba teszem, vagy legalább megemlítem az amúgy példaszerűen jó katalógusban, nincs igazán ok panaszra: Duchamp és Attalai Gábor égi-kémiai menyegzője az agglegények oltárán végbement.

Tzara

A dada, majd a szürrealizmus egyik alapítója, protagonistája, Tristan Tzara a romániai Moinesütiben született 1896. április 16-án. Eredeti neve: Samuel Rosenstock, írói neve szomorú földet jelent. 1915-ben a behívó elől Svájcba menekült, s beiratkozott a zürichi egyetem filozófia szakára. A rákövetkező évben, húszévesen kiadta La Premier Aventure céleste de M. Antipyrine (Antipyrine úr első mennybéli kalandja) című verskötetét. Ez tekinthető az első dadaista szövegnek. (Később épp Tzara tartott temetési beszédet a dada felett 1922-ben, a szöveget Kurt Schwitters publikálta Merz c. folyóiratában.) 1919-ben Párizsba költözött, a húszas évek közepén elpártolt a dadától, s a szürrealistákkal keresett kapcsolatot, majd az évtized végén a baloldallal. 1937-ben tagja lett a Francia Kommunista Pártnak, melyből halála előtt nem sokkal, 1956 végén kilépett. Illyés Gyula jól ismerte Tzarát, az ő késztetésére (is) jött Budapestre 1956. október 16-án. Az események hatása alá került, de nem tiltakozott a forradalom elfojtása ellen, ahogyan például André Breton vagy Camus. Magyarul - egyebek mellett - az AA úr, az antifilozófus: dadaista kiáltványok és válogatott versek című kötete jelent meg (Orpheusz Könyvkiadó, 1992). A kiállításon látható számtalan portréja közül kiemelkedik Tihanyi Lajosé.

 

A gyűjtemény

A kiállításra Izraelből hozott munkák jó része Arturo Schwarz gyűjteményéből származik, amelyet a múzeumnak adományozott. A költő, író, kurátor, galériás, kabbalista 1924-ben született az egyiptomi Alexandriában, s 1952-ben telepedett le Milánóban. Ott él ma is. Az ötvenes-hatvanas években - galériát alapítva - kapcsolatba került Duchamp-nal, Man Ray-vel, Jean Arppal és André Bretonnal, s lassan a dada és a korai szürrealizmus egyik legjelentősebb gyűjtőjévé vált. 1975-ben bezárta galériáját, s minden idejét a dada, elsősorban Duchamp népszerűsítésére fordította. Köteteket, katalógusokat szerkesztett, kiállítások szervezésében vett rész, monográfiákat írt és adott/adatott ki. Írt a kabbaláról, tantráról, alkímiáról, törzsi művészetről, keleti filozófiáról. Számtalan Duchamp- és Man Ray-ready-made replikáját készíttette el, ebbéli tevékenysége nem mindig találkozott-találkozik a művészettudomány helyeslésével. Duchamp több interjúban is megvédte, de érezhetően félszívvel... A kilencvenes évek végén gyűjteményéből 700 (!) darabot ajándékozott az Izraeli Múzeumnak, majd 2003-2004-ben ismét többtucatnyi dada és szürrealista művel gazdagította az anyagot.

 

Dada és szürrealizmus. Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí. Válogatás a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből. Kurátorok: dr. Adina Kamien-Kazhdan, Kumin Mónika

Átrendezett valóság. Alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és a szürrealizmus vonzásában. Kurátor: Kumin Mónika.

Magyar Nemzeti Galéria, nyitva október 5-ig

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."