rés a présen: Idén 15 éves a Tranzit Art Café, a buszpályaudvarból átalakított művészeti központ és bisztró. Milyen rendezvényekre gondolsz vissza szívesen?
Egri Orsolya: Nagyon nehéz így szemezgetni, de kiemelkedő pillanat volt Burger Barna Követés – Párhuzamos képek Nádas Péterről című kiállításának megnyitója 2006 januárjában, amikor majd’ százan hallgattuk Polcz Alaine szavait a képekről, miközben kint nagy pelyhekben hullott a hó. Vagy Pittman Zsófi falvédő-kiállítása jut eszembe, amelyet Bíró Ica nyitott meg. A kísérő program akkor is Polcz Alaine volt, Halda Alízzal a halott férjeikről, Mészöly Miklósról és Gimes Miklósról beszélgettek. Járt nálunk Ranschburg Jenő, Popper Péter és Vekerdy Tamás is – micsoda fajsúlyos személyiségek, és egyikük sem él ma már. Volt kiállítás Mundruczó Kornél filmes fotóiból, és egy ideig itt volt a hazai kortárs tánc legjobb alkotóinak ítélt Lábán Rudolf-díj átadója, amelynek Winkler Nóra volt a műsorvezetője, aki később a hajléktalanok javára rendezett árverésünket is vezette. Idén a Kávéházak Éjszakáján Balsai Móni és Trill Zsolt előadta nálunk Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezéséből összeállított estjét Seres Tamás rendezésében. Ily módon Alaine személyisége itt ma is érzékelhető és eleven.
rap: Mik valósultak meg mára a kezdeti terveidből?
EO: Publikus a pályázatom, amelyet 2004-ben, az akkor még lerobbant buszpályaudvar átalakítására írtam, és minden, amit abban magamnak és a bírálóbizottságnak ígértem, megvalósult. A művészeti eseményeken kívül Roszik Lindáék Mama Köre, egy másik baráti társaság: a Talpra mama, valamint Vaskor Gréta meseterápiája is otthonra talált nálunk. Abody Rita évek óta nyaranta több csoportot indít fiataloknak kreatívírás-foglalkozásokkal. Néhány nála végzett fiatalnak már könyve is jelent meg.
rap: Miket tervezel a következő évre?
EO: Újdonság, hogy a Skool révén a digitális világ felé nyitunk. Első workshopjuk december elején zajlott le, nyárra pedig lányoknak tervezünk programozó sulit. Jelenleg Rutkai Bori, visszatérő előadónk és kiállítónk Téli vándor című kiállítása látható január 20-ig. Tavasszal ismét kiállít nálunk Hajdú D. András fotós is, ezúttal a Capa-ösztöndíjas Szofi élete című sorozatát hozza el, amely egy tiszanánai kislány életét örökíti meg.
rap: Honnan merítesz muníciót?
EO: Idén nyáron a Nemzeti Galériában többször is megnéztem a nagy Fortepan-kiállítást. Érdekes kötődés, hogy az átalakítás előtt még 2004-ben mutatták be a régi buszpályaudvar épületében a Két ütem című tárlatukat. Sokan azt gondolják, milliomosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki mecénás lehessen. Tudok olyan kezdeményezésről, ahol pár segítőkész nő összeállt, hogy egy fiatalembert támogasson abban, hogy elsajátíthassa a szakácsmesterséget. Figyelemmel, kis pénzzel, jó szóval támogatják, kísérik az útján. A legtöbbször elég egy kis jóindulat, elszántság és egy kis felháborodás az igazságtalanságok láttán, és ezernyi lehetőség kínálkozik. Édesanyám is részt vesz ilyen támogató projektben. Polcz Alaine-től láttam, hogy lehet pénzt érő lehetőségek biztosításával támogatni valakit. Tőle tanultam, hogy nem szabad csalódásként megélni, ha valaki nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. E pillanatban Jávor István Erdélyben készített lenyűgöző fekete-fehér fényképeinek kiadásán ügyködöm. Remélem, 2020-ban ez is megvalósul.
rap: Kik a legfontosabb alkotók a számodra?
EO: Polcz Alaine a tékozló bőkezűsége okán, Nemes Csaba, mert megfesti, amit politikáról és közéletről gondolok, Roskó Gábor, mert lerajzolja, amit a Bibliában szeretek és érteni vélek, valamint Kemény István, akinek a verseit olvasva az a jóleső érzés tölt el, hogy nem vagyok egyedül.
