Kiállítás

Ki értheti Arakit?

Nobuyoshi Araki – Érzelmes utazás

  • Petrányi Zsolt
  • 2020. február 18.

Képzőművészet

Amikor olyan művész kiállítását nézzük, aki úgymond messziről jött, ráadásul olyan témákat is érint, melyek idegenül hatnak a helyi nézőre, felmerül, mennyi előzetes tudás kell ahhoz, hogy valóban értői lehessünk a látottaknak.

Ahhoz, hogy átlássuk, miért installálja Araki Nobujosi a nagyításokat ilyen „brutálisan” a Mai Manó Ház falára, miért fényképezi polaroiddal lengén öltözött nők százait, egyáltalán, miért ilyen mennyiségben és töménységben tálalja fotóit, vissza kell mennünk az időben. Egészen a 2. világháborút lezáró japán vereségig, Hirosima és Nagaszaki tragédiájáig és az amerikai megszállás koráig. Az ’50-es évek a nyugati popkultúrát hozták Japánba, újabb konfrontációt a társadalom klasszikus értékrendjével – és olyan művészetet, ami egyfelől a trauma feldolgozásában játszott nagy szerepet, másfelől, ha csak a fotót nézzük, kritikus képet mutatott a kétarcú, fejlődő Japánról. Ez a közeg fontos szerepet játszik Araki világának alakulásában, a tradíció és a globalitás kettősségét folyamatosan felfedezhetjük művein.

Araki a 60-as évek végén indult, pezsgő politikai időszakban. A gazdasági fejlődés nagy infrastrukturális változásokat is hozott, ami sok helyen lakossági ellenállást váltott ki.
A rendőri atrocitások, a szaporodó tüntetések okán a neoavantgárd művészek a performanszt és a nem klasszikus művészi megjelenés formáit keresték. A fotóban is a kísérletezés lett fontos, amit a művészek sokszor inkább fanzine-okban, semmint kiállítótérben terjesztettek. A Provoke-ban, a három számot megélt, öt művész által kiadott fekete-fehér publikációban új fotográfiai nyelvet is megfogalmaztak, amely a szemcsésség, életlenség és bemozdultság esztétikáját hirdette a klasszikus fotográfiai felfogás helyett. Álláspontjuk szerint a kép és a verbális gondolat között nincs közvetlen kapcsolat, ezért a fotó mint önálló entitás képes arra, hogy új gondolatokat ébresszen. Araki e körhöz kapcsolódva tette közzé első kiadványait, olyan füzeteket, amelyek a kor akkor új technológiájával, fénymásolóval készültek. A formai kísérletezés, a tartalom előtérbe állítása azóta is a művész fontos szempontja, s ez a Mai Manó Ház kiállításán is rögtön szembetűnő.

Araki, mint sok más japán fényképész, a fotókönyvet előbbre valónak tartja az egyedi megjelenésnél. Ennek a szemléletnek a szigetországban tradíciója van, ami elsősorban a nézettséggel függ össze. A fotógalériák látogatottsága elenyésző ahhoz képest, ahányan egy kiadványt kézbe vehetnek. De a Provoke szemléletéből, a képiség elsőbbségéből az is kiolvasható, hogy a japán felfogásban a fotó nem annyira képzőművészet, mint inkább „irodalom”. Araki körülbelül 500 könyvet adott ki. Mondhatjuk, hogy sok, ahogy azt is, hogy a napi, mániákus munka így naprakészen közvetíthető. Ez Araki kiállításain is látszik: a falak sokszor zsúfoltan telítettek.

De miért vált Araki Nyugaton fenegyerekké, tabukat döntögető művésszé? A válasz nemcsak a témaválasztásaiban keresendő, hanem abban a tényben is, hogy a 90-es években a fotográfiai érdeklődés a belső nézőpontú dokumentarizmus felé fordult. Araki a 70-es évek óta erotikus felvételeket is készít, és mint szakmabeli, részévé vált annak a japán szubkultúrának, amely az éjszakai élet specializált bárjainak világáról szól. Araki a periferikus, addig nem látott közeget bemutató munkáival a 90-es évek elején vált igazán népszerűvé az európai és tengerentúli fotográfiai körökben, akkortájt, amikor olyan fotósok, mint Nan Goldin vagy Wolfgang Tillmans is a saját mikroközösségeik életébe vezették be a nézőt. A megkötözött nőket ábrázoló, a japán kinbaku hagyományát idéző Araki-fotók felháborodást és kíváncsiságot keltettek – kevesen tudják, hogy ez a műfaj ott inkább a bizalomról szól, mint az agresszív alávetettségről.

Araki kiállítása a Mai Manó Házban átfogó, de kaotikus képet ad a művész munkásságáról. Bepillantást enged talán legsikeresebb sorozatába, a Sentimental Journey-be, mely 1990-ben elhunyt feleségével való meghitt viszonyát dokumentálta. Több fotót láthatunk a 90-es évekbeli Erotos sorozatból is, és megismerhetjük virágcsendéleteinek oly sok verzióját. Talán szokatlan a nézőnek, hogy nagy méretű, nem túl jó minőségű nagyítások keret nélkül, nagy szögekkel beverve láthatók a falon. De láttuk, ez kézjegy, mint ahogy a pola­roidokkal kísérletezés is, ami nála a műfaj hatá­rainak kiterjesztését, a fotografált kép bármilyen formájú megjeleníthetőségét igazolja.

A hagyományos nyugati elképzelést a kulturális dominanciáról itt fel kell adnunk. El kell hinnünk, hogy ezeket a képeket nem nekünk, a mi elvárásainknak megfelelően készítette a szerző, hanem abból a kulturális közegből merített és merít, amelyben él. Arakit nem érdekli, hogy mit gondolunk a mi kultúránkban jobbára tabunak számító témáiról. Nyitottságot követel, mert nem hajlandó európai konvencióknak megfelelni.

Mai Manó Ház, megtekinthető 2020. január 19-ig

 

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.