Kiállítás

Ki értheti Arakit?

Nobuyoshi Araki – Érzelmes utazás

  • Petrányi Zsolt
  • 2020.02.18 12:12

Képzőművészet

Amikor olyan művész kiállítását nézzük, aki úgymond messziről jött, ráadásul olyan témákat is érint, melyek idegenül hatnak a helyi nézőre, felmerül, mennyi előzetes tudás kell ahhoz, hogy valóban értői lehessünk a látottaknak.

Ahhoz, hogy átlássuk, miért installálja Araki Nobujosi a nagyításokat ilyen „brutálisan” a Mai Manó Ház falára, miért fényképezi polaroiddal lengén öltözött nők százait, egyáltalán, miért ilyen mennyiségben és töménységben tálalja fotóit, vissza kell mennünk az időben. Egészen a 2. világháborút lezáró japán vereségig, Hirosima és Nagaszaki tragédiájáig és az amerikai megszállás koráig. Az ’50-es évek a nyugati popkultúrát hozták Japánba, újabb konfrontációt a társadalom klasszikus értékrendjével – és olyan művészetet, ami egyfelől a trauma feldolgozásában játszott nagy szerepet, másfelől, ha csak a fotót nézzük, kritikus képet mutatott a kétarcú, fejlődő Japánról. Ez a közeg fontos szerepet játszik Araki világának alakulásában, a tradíció és a globalitás kettősségét folyamatosan felfedezhetjük művein.

Araki a 60-as évek végén indult, pezsgő politikai időszakban. A gazdasági fejlődés nagy infrastrukturális változásokat is hozott, ami sok helyen lakossági ellenállást váltott ki.
A rendőri atrocitások, a szaporodó tüntetések okán a neoavantgárd művészek a performanszt és a nem klasszikus művészi megjelenés formáit keresték. A fotóban is a kísérletezés lett fontos, amit a művészek sokszor inkább fanzine-okban, semmint kiállítótérben terjesztettek. A Provoke-ban, a három számot megélt, öt művész által kiadott fekete-fehér publikációban új fotográfiai nyelvet is megfogalmaztak, amely a szemcsésség, életlenség és bemozdultság esztétikáját hirdette a klasszikus fotográfiai felfogás helyett. Álláspontjuk szerint a kép és a verbális gondolat között nincs közvetlen kapcsolat, ezért a fotó mint önálló entitás képes arra, hogy új gondolatokat ébresszen. Araki e körhöz kapcsolódva tette közzé első kiadványait, olyan füzeteket, amelyek a kor akkor új technológiájával, fénymásolóval készültek. A formai kísérletezés, a tartalom előtérbe állítása azóta is a művész fontos szempontja, s ez a Mai Manó Ház kiállításán is rögtön szembetűnő.

Araki, mint sok más japán fényképész, a fotókönyvet előbbre valónak tartja az egyedi megjelenésnél. Ennek a szemléletnek a szigetországban tradíciója van, ami elsősorban a nézettséggel függ össze. A fotógalériák látogatottsága elenyésző ahhoz képest, ahányan egy kiadványt kézbe vehetnek. De a Provoke szemléletéből, a képiség elsőbbségéből az is kiolvasható, hogy a japán felfogásban a fotó nem annyira képzőművészet, mint inkább „irodalom”. Araki körülbelül 500 könyvet adott ki. Mondhatjuk, hogy sok, ahogy azt is, hogy a napi, mániákus munka így naprakészen közvetíthető. Ez Araki kiállításain is látszik: a falak sokszor zsúfoltan telítettek.

De miért vált Araki Nyugaton fenegyerekké, tabukat döntögető művésszé? A válasz nemcsak a témaválasztásaiban keresendő, hanem abban a tényben is, hogy a 90-es években a fotográfiai érdeklődés a belső nézőpontú dokumentarizmus felé fordult. Araki a 70-es évek óta erotikus felvételeket is készít, és mint szakmabeli, részévé vált annak a japán szubkultúrának, amely az éjszakai élet specializált bárjainak világáról szól. Araki a periferikus, addig nem látott közeget bemutató munkáival a 90-es évek elején vált igazán népszerűvé az európai és tengerentúli fotográfiai körökben, akkortájt, amikor olyan fotósok, mint Nan Goldin vagy Wolfgang Tillmans is a saját mikroközösségeik életébe vezették be a nézőt. A megkötözött nőket ábrázoló, a japán kinbaku hagyományát idéző Araki-fotók felháborodást és kíváncsiságot keltettek – kevesen tudják, hogy ez a műfaj ott inkább a bizalomról szól, mint az agresszív alávetettségről.

Araki kiállítása a Mai Manó Házban átfogó, de kaotikus képet ad a művész munkásságáról. Bepillantást enged talán legsikeresebb sorozatába, a Sentimental Journey-be, mely 1990-ben elhunyt feleségével való meghitt viszonyát dokumentálta. Több fotót láthatunk a 90-es évekbeli Erotos sorozatból is, és megismerhetjük virágcsendéleteinek oly sok verzióját. Talán szokatlan a nézőnek, hogy nagy méretű, nem túl jó minőségű nagyítások keret nélkül, nagy szögekkel beverve láthatók a falon. De láttuk, ez kézjegy, mint ahogy a pola­roidokkal kísérletezés is, ami nála a műfaj hatá­rainak kiterjesztését, a fotografált kép bármilyen formájú megjeleníthetőségét igazolja.

A hagyományos nyugati elképzelést a kulturális dominanciáról itt fel kell adnunk. El kell hinnünk, hogy ezeket a képeket nem nekünk, a mi elvárásainknak megfelelően készítette a szerző, hanem abból a kulturális közegből merített és merít, amelyben él. Arakit nem érdekli, hogy mit gondolunk a mi kultúránkban jobbára tabunak számító témáiról. Nyitottságot követel, mert nem hajlandó európai konvencióknak megfelelni.

Mai Manó Ház, megtekinthető 2020. január 19-ig

 

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

A hetedik napon

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

A nemlét sűrűsége

  • Radics Viktória

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Emígy

Önéletrajzi ember – Szerb Antal találóan és evidens módon így jellemezte Goethét (egyszersmind Saint-Simon herceget és Proustot), s ez a megfogalmazás okvetlenül ráillik Granasztói Pálra (1908–1985) is.

Tárgyversek során

  • Domsa Zsófia

„Meg akarom neked mutatni a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni” – írja Knaus­gård a születendő lányának szóló levélben, amelyet a könyvben háromszor húsz rövid esszé követ.