Remek példa a sztyeppei népek idővel harcászati jelentőségűvé váló reflexíjának evolúciója, amely egymást követő, egymás tapasztalataira támaszkodó pusztai birodalmak, törzsszövetségek népeinek kezén ment végbe. Ezek közös sajátossága, hogy sorra elvetődtek a Kárpát-medencébe, amely a sztyeppei népek vándorlásának gyakori végállomása volt – néha meg a hódítások szomorú végpontjaként szolgált.
A Budavári Palota „E” épületében megtekinthető, Sudár Balázs és B. Szabó János történészek által rendezett kiállítás sok szálon és számos múzeumtechnikai eszköz segítségével vezeti végig a látogatót a lovasíjászat történetén. És miközben kellő tudományos bizonyítékokat szolgáltat az új kutatásokon alapuló tézisekhez, az interaktív, az érzéki tapasztalást sem nélkülöző tárlat lehetőséget nyújt arra is, hogy próbára tegyük fizikai erőnket. És akkor még nem is beszéltünk a falba applikált nyílvesszőerdő poéziséről!
Bevezetésként az íjászati alapfogalmakkal kell megismerkednünk, mindenekelőtt azzal, hogy miben különbözik a Robin Hood-történetekből ismerős botíj (ami félelmetesen hatékony fegyver lehetett a százéves háború angol íjászainak kezében) a bonyolultabb szerkezetű reflexíjtól. Ezt a növényi (rugalmas fa) és állati (csont, szarv, szaru, ín) nyersanyagokból gondos és aprólékos mestermunkával összeszerkesztett lőfegyvert először nagy erőfeszítések árán szinte ki kell fordítani magából, majd ráhelyezni az ideget (felajzás), ami komoly mennyiségű rugalmas energiát kölcsönzött az íjnak. A felajzás után jöhetett a magában is embert próbáló megfeszítés, a célzás és a lövés.
A kiállítás mindenekelőtt azt a tudományos munkát dokumentálja, ahogy a sírleletekben megmaradt, több okból is töredékes íjleletek és nyílmaradványok (fém, csont nyílhegyek) alapján rekonstruálták, hogyan nézhettek ki és működhettek az egyes régészeti kultúrák, népek és birodalmak reflexíjai. Közben arra is fény derül, hogyan fejlődött lépésenként ez a rafinált eszköz a szkítáktól az íjhasználatot mesteri fokra vivő oszmánokig, akik sokat tettek az íjászat sportvonalának megerősítéséért is. Tiszta szerencse, hogy az íjászat történetének számos titka éppen a főváros földjében rejtőzik, elvégre mindig is éltek íjászok a mai Budapest területén. Előkerültek itt már kőből pattintott nyílhegyek az őskorból, gyászszertartás során a sírba került bronz nyílhegyek a szkíta korból, a római hadsereg keleti típusú (szír harcosok által művelt) íjászatának emlékei, avar majd magyar íjcsontok, tegezmerevítő lemezek és vasalások, no meg csonthegy, hisz’ a mongol hódítók abból faragták a gyilkot. Ehhez jönnek még az oszmán kori íjászgyűrűk, elvégre egy reflexíj megfeszítése igencsak igénybe vehette az ujjakat. A kihívás abban állt, hogyan lehet a töredékekből egy komplett íjászati kultúrát, magukat az eszközöket és azok használatát rekonstruálni. Nos, e téren sokat köszönhetünk a kísérleti régészetnek, amelynek művelői a történész, a régész és a mesterember munkáját egyesítve próbálják újra előállítani és használni az íjakat, nyilakat és tegezeket. Napjainkban készülnek rekonstruált reflexíjak természetes anyagból is, de immár bárki kézbe vehet egy-egy modern nyersanyagokból jóval egyszerűbben legyártható, az eredeti fizikai jellemzőket jól visszaadó replikát is.
A kiállítás rendezőit élénken foglalkoztatja az olyan, hadtörténeti, sőt akár társadalomtörténeti relevanciával bíró kérdések tisztázása, hogy túlélte-e vajon a hagyományos magyar, a reflexíjhasználaton alapuló lovasíjászat a kereszténység felvételét és az ehhez hagyományosan társított hadszervezeti reformot. Nos, a friss eredmények tükrében a lovasíjászok egészen a török korig részei lehettek a magyar hadszervezetnek, és nem is csak a csatlakozott segédnépek és határőrök (besenyők, kunok, székelyek) adták a seregnek az íjászokat, akik például Nagy Lajos korában, az itáliai belháborúk során keresett zsoldos harcosnak számítottak.
A látogatónak persze nem csupán a fejét tömik, de megpróbálhatja nyeregből is megfeszíteni az íját (lőni azért nem engednek). Egy falba erősített csigán átvetett kötél végére rögzített kővel teli zsák húzogatásával pedig elvégezhetjük az oszmán íjászok impresszív karizomfejlesztő gyakorlatait is.
Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, nyitva október 18-ig.
