Hogy mitõl is kelet-európai egy film, kiderül a fesztivál szabályzatából: "...ha annak producere vagy egyik koproducere a korábbi európai >>szocialistaA fesztivál idei vendég országa (tudjuk: "Schwerpunktja") Csehország. S ha Csehország, akkor persze Svejk. Egy fiatal, sportos és jól ápolt német színész áll a színpadon, s igyekszik - a derék katonához méltóan - borostásnak-pocakosnak látszani. Üres pipáját szotytyongatva hibátlan grammatikával töri a német nyelvet - vagyis moderálja az ünnepélyes megnyitó mûsorát.
A közönség soraiból valószínûleg az én homlokomon jelenik meg az elsõ verejtékcsepp, ugyanis már tudom, amit a többiek ekkor még nem: jövõre Magyarországot éri a "fókuszban levés" megtisztelõ címe. S így már nem is Svejket látom mikrofonnal a kezében szellemeskedni, hanem képzeletem vetítõvásznán Piroschka (a külföldön legendává lett "Ich denke oft an Piroschka" címû Kurt Hoffmann-filmbõl), avagy talán sokkal inkább a Csárdáskirálynõ Stázija jelenik meg. Utóbbi - ezzel a névvel! - Németországban csakis siker lehet.
Svejk bokacsattogtatását a tósztok szakítják meg, a prominens szónokok hol a házastársuknak ("túl vagyunk az elátkozott 13. éven"), hol a gyereküknek ("kamaszkorába lépett", "a konfirmáció elõtt áll") mondják a 14. Cottbusi Filmfesztivált.
Az enyhe provincialitást és a fogadások nehezen elviselhetõ könynyûségét azonban újra és újra jólesõen szorítja háttérbe a filmek már korántsem édeskés világa.
A sötétség gyermekei
Rögtön az elsõ nap játsszák Andrej Proskin 2003-ban készült filmjét: Lepkejáték. 17-18 éves fiatalok, valahol Oroszországban. Rockzene és pia, unalom és bûnözés. Teljesen világos, semmi értelme felnõni. A jövõ: lerohadt lakások, magány, kosz, munkanélküliség, korrupció. A gyerekek lelke egy-egy pillanatra talán még szép is, de kicsi és szelídíthetetlen vadállatokként ugyanúgy isznak és ugyanúgy képtelenek szeretni, kapcsolatokat kötni és megtartani, mint a mintaként elõttük álló szüleik. A film kétségbeesett, kissé giccsgyanús befejezése végül is nem bántó: a megelõzõ másfél óra feneketlen reménytelenségével egyszerûen nem lehet hazaküldeni a nézõket. Érdemes visszaidézni az NDK egyik kedvelt szlogenjét: "A Szovjetuniótól tanulni annyit jelent, mint gyõzni tanulni." A filmben látottak fényében a keleti tartományokban sígy a fesztivál városában is dúló, 20 százalékhoz közelítõ munkanélküliség és az a pár kopaszra nyírt fiatalember, akik miatt este árnyékként igyekszem suhanni az utcán, csak - ahogy errefelé mondják - "peanuts"-nak, vagyis semmiségnek tûnik.
A magyar filmek kezdettõl fogva hangsúlyosan vannak jelen Cottbusban. 1991-ben Mész András a Meteóval, 1996-ban Fekete Ibolya a Bolse vitával nyert fõdíjat.
Idén a játékfilm kategóriában, a versenyfilmek között a Kontroll (Antal Nimród) és a Szezon (Török Ferenc), a rövidfilmek versenyében pedig a Nyári délután (Mátyássy Áron) szerepelt, a "nemzeti sikereket" Sas Tamás Apám beájulna címû filmje képviselte. Bemutatták mindezeken kívül még Tóth Barnabás Vonaton címû 11 percesét, valamint a záró programban Tarr Béla Prológ, a Svejk konferálta nyitóünepségen pedig Török Ferenc 26 perces, A szabadság szobra címû munkáját is.
Utóbbi annak a tíz filmbõl álló sorozatnak egy darabja, amelyet tíz kelet- és délkelet-európai producer és rendezõ német segítséggel forgatott le. A projektek finanszírozói arra kérték az újonnan az EU-ba felvett országok rendezõit, hogy olyan forgatókönyveket készítsenek, melyek a nemzeti mítoszok és emlékmûvek problémájára dokumentarista eszközökkel igyekeznek rá-kérdezni. Török Ferenc a Szabadság-szobor és a sörnyitó lehetséges kapcsolatát taglalja.
Tízek évadja
A tíz film egyébként "A tízek kulturális évadja" címû projektnek is része. Egy éven keresztül, 2004 és 2005 májusa között a berlini magyar nagykövetség volt kultúrattaséjának, dr. Breier Zsuzsának kezdeményezésére és irányításával igyekeznek a szervezõk elõsegíteni az EU-ba frissen felvett országok és a német kultúra párbeszédét. A projekt keretében rendezett "EU pozitív" címû képzõmûvészeti kiállítás a napokban zárt be; decemberben Modern mítoszok címmel látható majd sorozat a tíz ország kortárs filmmûvészetébõl; szállást, megélhetést és anyagköltséget biztosító ösztöndíjjal segítik az új EU-országokból érkezett fiatal mûvészek munkáját, sakkor még nem szóltunk a számtalan egyéb irodalmi, zenei, tánc- stb. programokról (www.kulturjahrderzehn.de).
A szombat esti díjkiosztáson a Kontroll aratott. Elnyerte a FIPRESCI díját, az Ökumenikus Zsûri Díját, a közönségdíjat és a Best Debut Film díjat. A Vonaton különdíjat kapott.
A tizenkétezer eurós fõdíjat az orosz-kazahsztáni-francia-német koprodukcióban készült Skizo, egy 15 éves autista fiú Kazahsztánban játszódó története nyerte, rendezõje az 1968-ban született Gulsad Diaszovna Omarova.
Hogy miért bennünket választották a jövõ évi fõvendégnek, Roland Rust így indokolta: "A jubileumi, 15. fesztivál fókuszát a film-országként is ismert Magyarországra irányítjuk. A magyar film eredetisége, mûvészi-innovatív ereje semmilyen más kelet-európai ország filmiparának termékeihez sem hasonlít-ható. A nemrégiben kibocsátott s az egész kelet-európai régióban ez idáig egyedülálló filmtörvény segítségével Magyarország sokat ígérõ perspektívát nyit a külföldi befektetõk és koprodukciós partnerek számára is."
Mindez persze igen jól hangzik. Csak azt a jövõ évi megnyitót, Piroschka és Stázi duettjét ússzuk meg valahogy.
Fehéri György
(Berlin)
