Fesztiválország

  • Csáki Judit
  • 2008. augusztus 7.

Képzőművészet

Ha végre itt a nyár, a kritikus már nem álmélkodik azon, hogy nincs színházi holt szezon. Nyáron a színház éppen úgy dübörög, mint egyébként - legalábbis így tűnik föl a különféle műsorfüzetekből és internetes oldalakról. Nos, ez az a látszat, ami csal.

Ha végre itt a nyár, a kritikus már nem álmélkodik azon, hogy nincs színházi holt szezon. Nyáron a színház éppen úgy dübörög, mint egyébként - legalábbis így tűnik föl a különféle műsorfüzetekből és internetes oldalakról. Nos, ez az a látszat, ami csal.

Mert ha közelebbről vesszük szemügyre - és még nem az előadásokat, csak a műsorokat és a különféle helyszíneket -, azonnal látszik, hogy leginkább egy országos méretű szórakoztatóipari konglomerátum jön létre ilyenkor. Ezzel önmagában nincs semmi baj: a nyár a szabadság, a könnyed időtöltés szezonja is; a közönség szívesebben nyúl a bukszájába egy-egy jól ismert név láttán, és kevésbé hederít a körítésre. Nyilván az is alapos piackutatás és igényfelmérés következménye, hogy túlteng a zenés műfaj, az operett, a musical, a zenés játék. Nekünk ne Hamlet töprengjen az élet értelmén egy langy nyári estén, hanem húzzák a fülünkbe a jajcicát - mondom, ez rendben van, én is bírom. Kivált, ha úgy húzzák - de erről később.

Egyszilvafások

A nyári dömping egyik fontos mozgatórugója, hogy minden szilvafa- és várfaltulajdonos önkormányzat - meg a többi is - akar magának egy fesztivált. Ha járnak turisták arrafelé, akkor azért, ha meg nem, akkor azért, hogy jöjjenek. Ezért aztán belenyomják azt a nem kevés pénzt, amely elegendő egy-egy "sztárgázsira", és szívesen fogadják azokat a "no name", olykor alkalomra összeállt csoportokat, amelyek a programbőség látszatát hivatottak biztosítani. Az ezernyi fesztiválon nemcsak a nyártól bódult felnőttek, hanem a csatolt gyerekek is fontos célközönség - soha és sehol ennyi gyerekeknek szóló produkció nem látható. Pöttöm Panna és Turka, a táncoló kecske egységfrontba tömörülve küzd a kegyekért.

A műsorközlő portál kilencvenhárom nyári fesztivált tart számon - ennél több van persze, mert az andocsit például nem találtam a listán. Közülük jó néhány csak zenei: a "legrangosabb magyar bandák" (rengeteg van belőlük) és nemzetközi hírességek várják a közönséget. Itt-ott és amott többnyire ugyanazok - ez sem kárhoztatható: egyetlen hakniért kár bepakolni a kisbuszba. Színesítésnek pedig néptáncprogramok, mazsorettparádék, babaszépségversenyek, motoros felvonulások kínálják magukat. És a helyi önképzőkör.

Ilyenkor indulnak útjukra a színházi évad utaztatható produkciói - ez a mi asztalunk, méghozzá svéd; a menü alapelve: "inkább pocsékba menjen, mint kárba", vagyis kirámoljuk a hűtőt (már ami nem jön ki belőle magától), a spájzot és a gardróbot. Feldobjuk a tálakat néhány friss piaci cuccal - nevek a színházi szereposztások és a tévés szappanoperák élén -, és máris dől a lé, legalábbis a fenntartóé, az államé.

Susu bolondság

Még mindig az operett a nyár legtutibb műfaja - Marica grófnőtől Zsuzsi kisasszonyon és Viktórián át (mely utóbbit Zsadon Andrea például énekli és rendezi) a Bál a Savoybanig és tovább; a közönség éppúgy vevő Eszenyi Enikő színészekkel zsúfolt rendezésére, mint leszerepelt énekesek híg haknijára, csak a jegy árában mutatkozik olykor jelentős különbség. Az operettet a zenés játék követi - ebbe aztán minden belefér, a friss zenésítések is, és a "Magyarország kedvenc musicaljének" titulált Popfesztivál is; ez utóbbit már föl kell ugyan dobni valódi "Montana-hangulattal", hogy tényleg itt legyen Amerika. A dzsungel könyve úgy jó, ahogy van - bárki játssza is... Az Oliver!-ben minimum Vikidál Gyula kell "mézesmadzagnak" (?) a Margitszigeten, Radó Denise rendezésében (!). Járja az országot a társulat, sőt: a Társulat, hogy egy nyár végére elkészülő István, a király zanzáját kínálja a tévéből megismert friss sztárokkal - le kell legelni a másutt szerzett népszerűséget (nem a művészeknek, hanem a szervezőknek), amíg tart. De megzenésül a Királyi kaland is - ez Mikszáth Szelistyei asszonyokjából Makk Károly filmje nyomán készült - méghozzá a Sebő-együttessel, amely már ugyanezen csapat tavalyi nyári produkcióját is megzenésítette, vagyis hovatovább állandó nyári társulatról és állandó rendezőről beszélhetünk a Kőszegi Várszínház produkciója kapcsán. Amely idén is kiruccant Budapestre - a nyári produkciók újrahasznosulási aránya magas.

Magas ráta

A legmagasabb azonban kétségkívül Vidnyánszky Attila rendezőé, aki a beregszásziak hangulatos és kellemes Liliomfijával van jelen számos település nyári színházi kínálatában, de előbukkan ugyanezen társulat egyenesen remek Tótékja is, sőt: Vidnyánszky újrarendezte idén Zsámbékon a sok évvel ezelőtti Tragédiát is (mint erről korábban beszámoltunk), amely aztán Gyulán is megmutatta magát, valamint a debreceni színház következő évadának egyik előadását előre hozta Szentendrére: a Dundo Maroje így lett koprodukció. Vidnyánszky aztán ismét Zsámbékra utazik: a Romtemplomban a Dekameront rendezi meg a beregszásziakkal, majd ezt követően energiáiból futja még a Borbély Szilárd Halotti pompa című művéből készített zsámbéki-debreceni koprodukcióra is (lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet). És munkás nyara van - többnyire Budapesten - Karinthy Mártonnak is.

Egy-egy nyári fesztivál bizonyos elhíresült fővárosi produkciók meghívásával szeretne rangot (és valamelyes színvonalat) biztosítani rendezvényének. És direkte jó, hogy egyetlen előadásra bemutatkozik még Szentendrén az Elnöknők, a Katona sok éven át futott remek Schwab-előadása, Csákányival, Szirtessel és Pogánnyal. Hogy hogyan fér ez egy "fesztiválba" Fábry Sándor szokásos tónusú estjével, annak csak a szervezők a megmondhatói, ha ugyan. Magam csak remélem, hogy állami támogatásban ez utóbbi nem részesül - tartsa el a közönség, van neki.

Nyáron verekszik magukat a műsorfüzetek élére azok a társulatok és színházak - Turay Idától a Fogi Színházáig -, amelyekre évad közben kevesebb figyelem jut; és miután abszolváltam egy előadást ebből a kínálatból, tudom, jövőre sem lesz ez másként...

A színvonal, az a rákfenéje ennek a fesztiválosdinak. Mert beavatottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ránézésre tudja: haknit vagy színházat fog látni. Még beavatottabbnak ahhoz, hogy a közreműködők névsorából azt is tudja: majdani bemutató összefércelt előzetesét tálalják elé, vagy "normális" előadást. Mert a szerte az országban felbukkanó koprodukció-láznak, előbemutató-dömpingnek ez a nagy veszélye: a félkészség. Ezért dönt úgy, aki teheti, hogy Shakespeare Velencei kalmárját Haumann Péterrel inkább majd Pesten nézi meg, és kivárja a szezont a Tompa Gábor rendezte kolozsvári III. Richárddal is.

Hát akkor mit? Azt a néhányat - mondom én, aki válogat, mert teheti -, amely csak ott és csak akkor látható. Zsámbékon például a hajdani Máté-osztály előadás-sorozatának idei darabját, Szentendrén a Krétakör franciákkal készült utcaszínházi projektjét. Még egy vagy két olyan előadást, ami évad közben kimaradt. A magyarországi nyári fesztiválokba belecsorgatott sok százmilliós állami-önkormányzati pénzből kevés maradandó érték születik. A többség a "nyári közönségnek bármi jó, kivált a harsány ripacséria" alapelvéből szerveződik; szakmailag és morálisan is vacakság.

De az idei szezon siófoki botránya - néhány öntudatos néző fellázadt, mert becsapva érezte magát, holott becsapták - azt mutatja: lehet, hogy hibás az alapelv.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.