Fesztiválország

szerző
Csáki Judit
publikálva
2008/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha végre itt a nyár, a kritikus már nem álmélkodik azon, hogy nincs színházi holt szezon. Nyáron a színház éppen úgy dübörög, mint egyébként - legalábbis így tűnik föl a különféle műsorfüzetekből és internetes oldalakról. Nos, ez az a látszat, ami csal.

Ha végre itt a nyár, a kritikus már nem álmélkodik azon, hogy nincs színházi holt szezon. Nyáron a színház éppen úgy dübörög, mint egyébként - legalábbis így tűnik föl a különféle műsorfüzetekből és internetes oldalakról. Nos, ez az a látszat, ami csal.

Mert ha közelebbről vesszük szemügyre - és még nem az előadásokat, csak a műsorokat és a különféle helyszíneket -, azonnal látszik, hogy leginkább egy országos méretű szórakoztatóipari konglomerátum jön létre ilyenkor. Ezzel önmagában nincs semmi baj: a nyár a szabadság, a könnyed időtöltés szezonja is; a közönség szívesebben nyúl a bukszájába egy-egy jól ismert név láttán, és kevésbé hederít a körítésre. Nyilván az is alapos piackutatás és igényfelmérés következménye, hogy túlteng a zenés műfaj, az operett, a musical, a zenés játék. Nekünk ne Hamlet töprengjen az élet értelmén egy langy nyári estén, hanem húzzák a fülünkbe a jajcicát - mondom, ez rendben van, én is bírom. Kivált, ha úgy húzzák - de erről később.

Egyszilvafások

A nyári dömping egyik fontos mozgatórugója, hogy minden szilvafa- és várfaltulajdonos önkormányzat - meg a többi is - akar magának egy fesztivált. Ha járnak turisták arrafelé, akkor azért, ha meg nem, akkor azért, hogy jöjjenek. Ezért aztán belenyomják azt a nem kevés pénzt, amely elegendő egy-egy "sztárgázsira", és szívesen fogadják azokat a "no name", olykor alkalomra összeállt csoportokat, amelyek a programbőség látszatát hivatottak biztosítani. Az ezernyi fesztiválon nemcsak a nyártól bódult felnőttek, hanem a csatolt gyerekek is fontos célközönség - soha és sehol ennyi gyerekeknek szóló produkció nem látható. Pöttöm Panna és Turka, a táncoló kecske egységfrontba tömörülve küzd a kegyekért.

A műsorközlő portál kilencvenhárom nyári fesztivált tart számon - ennél több van persze, mert az andocsit például nem találtam a listán. Közülük jó néhány csak zenei: a "legrangosabb magyar bandák" (rengeteg van belőlük) és nemzetközi hírességek várják a közönséget. Itt-ott és amott többnyire ugyanazok - ez sem kárhoztatható: egyetlen hakniért kár bepakolni a kisbuszba. Színesítésnek pedig néptáncprogramok, mazsorettparádék, babaszépségversenyek, motoros felvonulások kínálják magukat. És a helyi önképzőkör.

Ilyenkor indulnak útjukra a színházi évad utaztatható produkciói - ez a mi asztalunk, méghozzá svéd; a menü alapelve: "inkább pocsékba menjen, mint kárba", vagyis kirámoljuk a hűtőt (már ami nem jön ki belőle magától), a spájzot és a gardróbot. Feldobjuk a tálakat néhány friss piaci cuccal - nevek a színházi szereposztások és a tévés szappanoperák élén -, és máris dől a lé, legalábbis a fenntartóé, az államé.

Susu bolondság

Még mindig az operett a nyár legtutibb műfaja - Marica grófnőtől Zsuzsi kisasszonyon és Viktórián át (mely utóbbit Zsadon Andrea például énekli és rendezi) a Bál a Savoybanig és tovább; a közönség éppúgy vevő Eszenyi Enikő színészekkel zsúfolt rendezésére, mint leszerepelt énekesek híg haknijára, csak a jegy árában mutatkozik olykor jelentős különbség. Az operettet a zenés játék követi - ebbe aztán minden belefér, a friss zenésítések is, és a "Magyarország kedvenc musicaljének" titulált Popfesztivál is; ez utóbbit már föl kell ugyan dobni valódi "Montana-hangulattal", hogy tényleg itt legyen Amerika. A dzsungel könyve úgy jó, ahogy van - bárki játssza is... Az Oliver!-ben minimum Vikidál Gyula kell "mézesmadzagnak" (?) a Margitszigeten, Radó Denise rendezésében (!). Járja az országot a társulat, sőt: a Társulat, hogy egy nyár végére elkészülő István, a király zanzáját kínálja a tévéből megismert friss sztárokkal - le kell legelni a másutt szerzett népszerűséget (nem a művészeknek, hanem a szervezőknek), amíg tart. De megzenésül a Királyi kaland is - ez Mikszáth Szelistyei asszonyokjából Makk Károly filmje nyomán készült - méghozzá a Sebő-együttessel, amely már ugyanezen csapat tavalyi nyári produkcióját is megzenésítette, vagyis hovatovább állandó nyári társulatról és állandó rendezőről beszélhetünk a Kőszegi Várszínház produkciója kapcsán. Amely idén is kiruccant Budapestre - a nyári produkciók újrahasznosulási aránya magas.

Magas ráta

A legmagasabb azonban kétségkívül Vidnyánszky Attila rendezőé, aki a beregszásziak hangulatos és kellemes Liliomfijával van jelen számos település nyári színházi kínálatában, de előbukkan ugyanezen társulat egyenesen remek Tótékja is, sőt: Vidnyánszky újrarendezte idén Zsámbékon a sok évvel ezelőtti Tragédiát is (mint erről korábban beszámoltunk), amely aztán Gyulán is megmutatta magát, valamint a debreceni színház következő évadának egyik előadását előre hozta Szentendrére: a Dundo Maroje így lett koprodukció. Vidnyánszky aztán ismét Zsámbékra utazik: a Romtemplomban a Dekameront rendezi meg a beregszásziakkal, majd ezt követően energiáiból futja még a Borbély Szilárd Halotti pompa című művéből készített zsámbéki-debreceni koprodukcióra is (lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet). És munkás nyara van - többnyire Budapesten - Karinthy Mártonnak is.

Egy-egy nyári fesztivál bizonyos elhíresült fővárosi produkciók meghívásával szeretne rangot (és valamelyes színvonalat) biztosítani rendezvényének. És direkte jó, hogy egyetlen előadásra bemutatkozik még Szentendrén az Elnöknők, a Katona sok éven át futott remek Schwab-előadása, Csákányival, Szirtessel és Pogánnyal. Hogy hogyan fér ez egy "fesztiválba" Fábry Sándor szokásos tónusú estjével, annak csak a szervezők a megmondhatói, ha ugyan. Magam csak remélem, hogy állami támogatásban ez utóbbi nem részesül - tartsa el a közönség, van neki.

Nyáron verekszik magukat a műsorfüzetek élére azok a társulatok és színházak - Turay Idától a Fogi Színházáig -, amelyekre évad közben kevesebb figyelem jut; és miután abszolváltam egy előadást ebből a kínálatból, tudom, jövőre sem lesz ez másként...

A színvonal, az a rákfenéje ennek a fesztiválosdinak. Mert beavatottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ránézésre tudja: haknit vagy színházat fog látni. Még beavatottabbnak ahhoz, hogy a közreműködők névsorából azt is tudja: majdani bemutató összefércelt előzetesét tálalják elé, vagy "normális" előadást. Mert a szerte az országban felbukkanó koprodukció-láznak, előbemutató-dömpingnek ez a nagy veszélye: a félkészség. Ezért dönt úgy, aki teheti, hogy Shakespeare Velencei kalmárját Haumann Péterrel inkább majd Pesten nézi meg, és kivárja a szezont a Tompa Gábor rendezte kolozsvári III. Richárddal is.

Hát akkor mit? Azt a néhányat - mondom én, aki válogat, mert teheti -, amely csak ott és csak akkor látható. Zsámbékon például a hajdani Máté-osztály előadás-sorozatának idei darabját, Szentendrén a Krétakör franciákkal készült utcaszínházi projektjét. Még egy vagy két olyan előadást, ami évad közben kimaradt. A magyarországi nyári fesztiválokba belecsorgatott sok százmilliós állami-önkormányzati pénzből kevés maradandó érték születik. A többség a "nyári közönségnek bármi jó, kivált a harsány ripacséria" alapelvéből szerveződik; szakmailag és morálisan is vacakság.

De az idei szezon siófoki botránya - néhány öntudatos néző fellázadt, mert becsapva érezte magát, holott becsapták - azt mutatja: lehet, hogy hibás az alapelv.

szerző
Csáki Judit
publikálva
2008/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...