Kiállítás

Galambkémek

Emléklabor és Felderítések a Lajos utcában

Képzőművészet

Bár a Budapest Galéria két szintjén látható, a novemberi Fotóhónap2014 Fesztiválba tagozódó kiállítások különböző okokból jöttek létre, nem csupán a kurátor személye, Uhl Gabriella köti össze őket.

A földszinti terekben elhelyezett, amúgy magyarul kissé megbicsaklott alcímmel – A történelem kihívása a fotográfia által – terhelt, tizennégy művészt felvonultató Emléklabor egy nemzetközi kiállítás-sorozatba illeszkedik; az európai fővárosokban megrendezett és az Európai Fotóhónapok Szövetségének tizedik „születésnapjára” időzített tárlatok közé. Épp ezért nem annyira a lokális szempontok (például az osztrák, a magyar vagy az angol) dominálnak, sokkal inkább az a tény, hogy egy adott európai művészt milyen globális (bár azért adott helyekhez is kötődő) problémák foglalkoztatnak. Ezen belül is az a kérdés, hogy miként viszonyulhat a fotográfia a kollektív em­lékezet megőrzéséhez vagy rekonstrukciójához, mennyiben járulhat hozzá a felejtéssel szemben a történelem újraértelmezéséhez. Ugyan a kiállított és igen érdekes munkák nagyon „széttartóak”, itt is felbukkan az első világháború kitörésének megkerülhetetlen, a centenáriumra vonatkozó ténye, akárcsak az emeleti teremsorban található, tíz művész munkáit tartalmazó Felderítések – Archívumhasználat a kortárs fotográfiában című tárlat esetében. Ez utóbbi valójában egy utazó kiállítás (korábban Nagyváradon, illetve a komáromi erődben volt látható), amely az archívum (levéltár, különféle gyűjtemények) státusza felől közelít az „eltűnt idő” értelmezése, rekonstruálása vagy éppen (akár fiktív) újraírása felé. Összességében elmondható, hogy a két kiállítás egyrészt erősen reflektál ez első világháborúra és (néhány kivételtől eltekintve) a 20. század történelmi eseményeire, másrészt (az azonos kurátor miatt) egymásra is; így a tárlatok közötti párhuzamok néha jóval erősebbek is, mint az egyes kiállítási egységekben felbukkanó tematikus összecsengések.

Még akkor is, ha a kurátor néha szemmel láthatóan erősen beleavatkozott a művek értelmezési körébe; így jön létre például az alsó szinten egy ún. katonanő-szekció. S bár magam is híve vagyok a gendertematika hangsúlyozásának, mégis kérdésesnek érzem, hogy érdemes-e a Tanja Boukal hímzéses fényké­pein átsejlő női katonák (terroristák vagy szabadságharcosok, köztük például – megfelelő női katonai rang hiányában – Comandante Ramona) közelébe Marko Lipuš katonamodellekről (bábukról) készült, rongált/roncsolt fotóit helyezni – hiszen tudjuk, hogy az eredeti sorozatban több „férfibaba” szerepel (képünkön). (Persze, ha egy művész – mint itt Csontó, Gerhes vagy Ana Adam ­ – manipulálhatja, átírhatja, fiktivi­zálhatja a történelmet, akkor miért ne tehetné meg ezt egy művészettörténész is?)

Új kontextusba ágyazódik viszont Ősz Gábor Az ablak című projektje: Hitler nyaralójának az Untenbergre nyíló ablakából kinövő munka ugyanott „játszódik”, mint Andreas Mühe fotósorozata, amelyen obersalzbergi tájakon fotózza le önmagát Hitler egyik fotósa, Walter Frenz beállításait követve. Hogy ne legyen hiányérzetünk: Hitler egy másik, egyébként privát fotósa, Heinrich Hoffmann arcképe is feltűnik – tüntetőtáblákon, a kiállítóterem bejáratának közelében (a kiállító művészek jegyzékében nem szerepelő G.R.A.M. csoport jóvoltából). A földszinti művek közül talán Jona­than Olley Tiltott erdő című fotósorozata a legérdekesebb, amely a verduni csata máig nem látogatható helyszínén készült. Annak a mészárlásnak a helyszínén, ahol egy négyzetméteren 150 (!) töltényhüvelyt találtak, ahol a felsebzett erdő és a kettétört fák máig őrzik az értelmetlenül elpusztult katonák történetét.

Az emeleten látható Felderítések esetében még inkább kitűnik, hogy a kurátor „díjazza” a posztkonceptuális megközelítéseket; az itt szereplő munkák a tudományos/személyes kutatásokon alapulnak. Károly Sándor Áron első világháborús, azonosíthatatlan katonákat ábrázoló, különféle gyűjteményekben talált portrékat helyez új „narratívába”: céltáblába állítva a múló időből kiemelt katonákat. Egyúttal meg is mentve őket, hiszen melléjük lőtt – mint azt a lyukak és a nagyított nyomatok alatt „figyelő” töltényhüvelyek is bizonyítják. A temető mint különleges archívum dokumentálódik Tarjáni Antal (egyébként családi emlékekből kiinduló) képein – a több mint 3200 hősi halott, civil áldozat és hadifogoly nyughelyén egybemosódnak az azonosított, valaha élt egyéniségek és az ismeretlen (történetüktől megfosztott) létezők nyomai. Voltaképpen mindannyian egybeolvadnak az első világháború tízmillió áldozatának közösségével.

A családból indul ki az erdélyi szász származású Cristian Opris és Telek Balázs munkája. Míg Opris a személyes családi dokumentumait (igazolványkép, portréfotó) több lépcsőben eltávolítja magától (azaz grafikusan átírja, majd megtisztítja), Telek a sosem ismert/látott nagyszüleit teremti akár három dimen­zióban is (már-már megfoghatóan) újra. Esterházy Marcell videóján (4 tétel 5 M-re) humorosan olvad egybe a privát és a közösségi történelem: öccse, Miklós szó szerint elveri a port a felmenő Esterházy Miklósok dobgépre ragasztott fényképein.

A kiállítás olyan ínyencségeket is felvonultat, mint a német hadsereg által az első világháborúban alkalmazott, terepszínű és kis fényképezőgépekkel ellátott belga versenygalambokkal foglalkozó projekt (Kovács Melinda). Ezért is érthetetlen, hogy miért szerepel egy olyan, korhatáros munka (Cohen), melyen egy dél-afrikai fehér, homoszexuális és zsidó férfit (a művészt) láthatjuk ánuszában egy gyémánttal, félmeztelenül vonaglani (jó, ezt a kisebbségi pozíciót valóban nehéz überelni). A píszíség önmagában nem érték – ellentétben egy jó kiállítással. Márpedig ez minden kritikám ellenére is az.

Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza, nyitva 2015. január 12-éig

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.