Kiállítás

Ganczaugh Miklós: „Ég és Föld”

  • - dck -
  • 2015. november 22.

Képzőművészet

A szocialista művelődési házak programválasztéka (a sokféle elvárás miatt) leginkább vegyes felvágottra emlékeztetett. Bár közösségi és kulturális színtérként definiálja önmagát, a viszonylag új épí­tésű Eötvös10 is ilyen intézmény; van robotikaszakkör, origa­mi­foglalkozás, avivatorna, nosztalgiatánckör, pszichoszínház – és vannak kiállítások is (nem beszélve a lépcsőházakba is betüremkedő, „művészi” fotóprintekről).

Az első emeleti galériában Gan­czaugh Miklós munkái láthatók.
A kisméretű, aprólékosan megrajzolt csobánci látképek mellett a festőművész ismert kézjegye is megjelenik; a bibliai témák (van itt Oszlopos Simeon, felbukkan a Jelenések könyve), és a mindent átható, központi motívum, a koncentrikusan táguló kör vagy holdként fénylő gömb, no meg a földet és az eget összekötő nyalábok. Míg ezek a munkák a hely- és útkeresés, a meditáció, a transzcendens iránti vágyakozás már-már absztraktba hajló dokumentumai, a második emeleti foglalkoztatóteremben felaggatott, a fiatal Máté Beáta által jegyzett művek a realitás talaján ma­radnak, bár (szándékuk szerint) a „hiányt, az űrt vagy a semmit” kívánják megragadni. A Tagolások címen futó, egyébként furcsa méretű (mert kb. húsz cm széles, de legalább egy méter magas táblákból álló) sorozat ismert belvárosi épületek és térrészletek fotóiból indul ki. A szűk képmezőket minden esetben egy meghosszabbított, kockaköves úttest és egy-egy pár tornacsuka (a művész jelenléte) „értelmezi”. Lehet, hogy itt a „lét szfé­rájában lebeg múlt, jelen és jövő”, de szerintem inkább csak ügyesen és látványosan megoldott tájképeket látunk – minden filozófiai fakszni nélkül.

A hely tarkabarkaságára (vagy az uniós pénzek hülye felhasználására) pedig jellemző példa a novemberre beharangozott tárlat, az „otthonról vállalkozó anyák fotókiállítása”. Már izgatottan várom.

Eötvös10, Bp. VI., Eötvös u. 10., nyitva: október 30-ig

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.