A tizenkilenc nőművészt (művészcsoportot) felvonultató és nyolc országot „reprezentáló”, Kortárs nőművészet Közép-Kelet-Európában alcímen futó tárlattriónak három előnyös vonása van. Nagy megkönnyebbülés, hogy hiányoznak a harcos feminista vagy a „csak én bírok művem témája lenni” típusú művek, továbbá az is, hogy a regionális merítésből kiragyognak itthon viszonylag ismeretlen, de igen tehetséges alkotók (Agnieszka Grodzińska, Vlatka Horvat). Külön öröm, hogy a galériákban „szétosztott” anyag jól követhető tematikus blokkokba tömörül (leegyszerűsítve: test, archiválás és remix). Nem tartozik viszont ebbe a csoportba a kiállításhoz írt szöveg, mert bár minden tiszteletem a fiatal kurátoré, minden potenciális látogatónak jobbat tenne, ha nem a felhabosított szöveghablatyból kellene kihámoznia a lehetséges értelmezéseket (az „újrakontextualizált személyes narratívák” kitételtől meg egyenesen feláll a szőröm).
Ugyan a művekhez nem mellékeltek leírásokat/interpretációkat, nem kell a sötétben bolyonganunk; a munkatársak minden kérdésre válaszolnak (esetleg azt is felfedik, hogy az Inda Galériában két művet „használni” is lehet). Láthatunk űrfotókat, fiktív múzeumi leletegyüttest, kissé fallikus installációt, felhőkben kirajzolódó családtörténetet, vályogból épített kunyhót (bár csak fotón), lézerrel kettévágott, tojásalakú követ, op-artba hajló „sakktáblaképet”, origamifácskákból összeálló „liánt”, galaktikus pályán mozgó teáscsésze-töredékeket vagy kötőtűvel egymást döfködő debellákat.
Persze, hogy az elénk tárt anyag mennyiben (csakis) nőművészet, az erősen kérdéses. De kétségkívül érdekes.
Deák Erika Galéria, Bp. VI., Mozsár u. 1.; Inda Galéria, Bp. VI., Király u. 34.; Viltin Galéria, Bp. VI., Vasvári Pál u. 1., nyitva október 24-ig
