Interjú

„Hogy a kifutón belül maradjak”

Filó Vera grafikus, színháztörténész, drámaíró  

Képregényes művészkönyvek, hétköznapi hősök, kukabúvárok, porcicák és angyalok a főszereplői Filó Vera új kiállításának. Kísérletező drámaírásról, az ikonfestészet szabadságáról és a figyelemzavar megszelídítéséről is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Drámaíróként váltál ismertté a pályád elején, nem képzőművészként.

Filó Vera: Pedig húszéves koromig semmi másra nem gondoltam, csak arra, hogy grafikus leszek, és rajzolni fogok. Semmi más gondolatom nem volt, ez mindent kizárt. Aztán jött az első „kopp”, amikor nem vettek fel az akkor még Képzőművészeti Főiskolára. Egy színházban kezdtem el dolgozni dekoratőrként, és az ott ért hatások miatt jelentkeztem aztán a Veszprémi Egyetem színháztörténész szakára. Valamit be akartam bizonyítani magamnak, talán azt, hogy ebben akár jó is lehetek. De az egész igazándiból egy eltérítés volt. Nem bántam meg, de amíg egyetemre jártam, végig rajzoltam, kiállításaim is voltak, és közben elkezdtem könyveket illusztrálni, képregényeket rajzolni. A számítógépes grafika is nagyon vonzott, sokat dolgoztam grafikusként.

MN: A színházi munkáid elég megosztóak voltak. Kritikusaid azt is mondták rólad, hogy meglehetősen elvont dolgokat csinálsz, a műveidben túl sok a metafora. De közben jöttek sorra a sikerek, rendeztél az Egyetemi Színpadon, a darabjaidat Zsámbékon, Grazban és Budapesten több helyen is bemutatták.

FV: Annak idején mindig rácsodálkoztam a pozitív és a negatív kritikákra is. Számomra a drámaírás egyfajta nyílt kísérletezés volt, amit, azt hiszem, sokan nem igazán értettek. Nem akartam semmi különöset, csak nagyon szerettem játszani, és rettenetesen imádtam dialógusokat írni. Aztán mégis be kellett látnom, hogy nem nekem való ez a műfaj, a színházi világban soha nem éreztem magam otthon. Összességében persze nagyon hasznos volt, mert megtanultam beszélni, közlekedni az emberek között, megérteni őket, a mondataikat, és nagyon sok tehetséges embert is megismertem közben. A színház lehozott a földre, megtanított a realitásban élni.

MN: A Szobalánynak Londonban című darabodra sem voltál büszke?

FV: De arra igen, és mivel tudtam, hogy a színházi pályafutásom véges lesz, mindenképpen úgy akartam elhagyni a pályát, hogy legyen végül egy olyan darabom, amely tetszik az embereknek. Nagyon szerettem Mundruczó Kornél rendezését, és Tóth Orsi, aki tulajdonképpen az én alteregóm volt, tökéletesen hozta a figurát, hasonlított is rám, emlékeztetett önmagamra. Ez a darab egy egyszerű szerelmi történet volt, a férjemmel való megismerkedésemről. Korábban soha nem írtam ennyire reális drámát, és igazán nem is számítottam rá, hogy egy ilyen valós történet népszerű lehet, egyáltalán érdekelheti a nézőket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.