Kiállítás

Ijesztően ronda jelek – Rita Ackermann a LuMú-ban

  • - dck -
  • 2012. január 16.

Képzőművészet

Fire By Days


Fire By Days

Fotó: LUMÚ

A Bakos Rita néven 1968-ban született művész kiállítása ugyan beleillik a LuMú magyar származású és külföldön nevet szerzett alkotókat bemutató kiállítássorozatába, de sajnálatos módon a 90-es évek elején New Yorkba kiköltöző művésznő munkái közel sem számíthatnak akkora érdeklődésre, mint például Robert Capa vagy André Kertész munkássága. Ackermann művészete ugyanis leginkább a kilencvenes évek „enfant terrible” néven futó, divatos amerikai áramlatához köthető, s nem az egyetemes (bár sokféle trendet és egyéni kézjegyet elfogadó) kortárs művészethez – ily módon helyi hírességnek tekinthető.

Ez, és a Magyarországon csekély relevanciával bíró művészete még nem is lenne akkora probléma, ha alkotásainak lenne személyessége, tétje vagy állítása. Bár a kiállításon bemutatott néhány korai rajza jelzi, hogy ígéretes nőművészként indult (aki ügyesen balanszíroz a gagyinak tűnő szürrealista képi elemek és az esélyegyenlőség kérdésfelvetései között), s a totálkáros autókat felhasználó művei is beleilleszthetők a neokonceptualista művészetbe, a 2000-es években készült munkái leginkább üres és egyben ijesztően ronda jeleknek tekinthetők, melyek láttán az absztrakt festészet felé amúgy sem nagyon nyitott nézők visítva rohannak ki a szabad levegőre. Ráadásul a monotonul ismétlődő, azonos motívumokat (tűz és arc) variáló vörös festmények tömege mérhetetlenül unalmas; nem ismerhető fel rajtuk sem a gesztusfestészet oldott izgatottsága, sem a festészeti kérdések ismerete. Nem meditációs objektumok, hanem a nagy (néhol három és fél méter magas) felületet betöltő semmik, amelyben nyoma sincs az emberi küzdésnek.

Lehet, hogy a műtárgypiacon keletje van az efféle vadnak tűnő, néhol csurgatott festékkel és elkent betűivel a graffitiművészetre hajazó munkáknak, vagy a YouTube-ról és a tévéképernyőkről egy az egyben átvett felvételekről készült videóknak, de az legyen az ő dolguk. A kihalt múzeumi terek viszont arról árulkodnak, hogy Ackermann hazai áttörése még várat magára. Vajh, miért?

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, február 12-ig

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.