Kiállítás

Ijesztően ronda jelek – Rita Ackermann a LuMú-ban

  • - dck -
  • 2012. január 16.

Képzőművészet

Fire By Days


Fire By Days

Fotó: LUMÚ

A Bakos Rita néven 1968-ban született művész kiállítása ugyan beleillik a LuMú magyar származású és külföldön nevet szerzett alkotókat bemutató kiállítássorozatába, de sajnálatos módon a 90-es évek elején New Yorkba kiköltöző művésznő munkái közel sem számíthatnak akkora érdeklődésre, mint például Robert Capa vagy André Kertész munkássága. Ackermann művészete ugyanis leginkább a kilencvenes évek „enfant terrible” néven futó, divatos amerikai áramlatához köthető, s nem az egyetemes (bár sokféle trendet és egyéni kézjegyet elfogadó) kortárs művészethez – ily módon helyi hírességnek tekinthető.

Ez, és a Magyarországon csekély relevanciával bíró művészete még nem is lenne akkora probléma, ha alkotásainak lenne személyessége, tétje vagy állítása. Bár a kiállításon bemutatott néhány korai rajza jelzi, hogy ígéretes nőművészként indult (aki ügyesen balanszíroz a gagyinak tűnő szürrealista képi elemek és az esélyegyenlőség kérdésfelvetései között), s a totálkáros autókat felhasználó művei is beleilleszthetők a neokonceptualista művészetbe, a 2000-es években készült munkái leginkább üres és egyben ijesztően ronda jeleknek tekinthetők, melyek láttán az absztrakt festészet felé amúgy sem nagyon nyitott nézők visítva rohannak ki a szabad levegőre. Ráadásul a monotonul ismétlődő, azonos motívumokat (tűz és arc) variáló vörös festmények tömege mérhetetlenül unalmas; nem ismerhető fel rajtuk sem a gesztusfestészet oldott izgatottsága, sem a festészeti kérdések ismerete. Nem meditációs objektumok, hanem a nagy (néhol három és fél méter magas) felületet betöltő semmik, amelyben nyoma sincs az emberi küzdésnek.

Lehet, hogy a műtárgypiacon keletje van az efféle vadnak tűnő, néhol csurgatott festékkel és elkent betűivel a graffitiművészetre hajazó munkáknak, vagy a YouTube-ról és a tévéképernyőkről egy az egyben átvett felvételekről készült videóknak, de az legyen az ő dolguk. A kihalt múzeumi terek viszont arról árulkodnak, hogy Ackermann hazai áttörése még várat magára. Vajh, miért?

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, február 12-ig

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.