Indul a Városi Színház: Lenni és nem lenni

VIII. kerületében, az egykori Józsefvárosi Színház épületében. Ennyi biztos. Minden, ami ezután következik, bizonytalan.
AKálvária (szocializmusban szocializálódott nemzedékek számára: Kulich Gyula) tér éli mindennapi életét, a gyerekek rohangálnak, a színes közmunkabrigád gyűlésezik, a kínai szakács szatyrából minduntalan kitekeredik az angolna, kúszna akárhová, csak nem a konyha felé, ahová viszik. Ide, a tér egyik épületébe álmodta meg a Városi Színházat Halász Péter és Jeles András. Tavaly ősszel (Magyar Narancs, 2000. november 2.) ez év késő tavaszára ígérték a magyar színházi életbe robbanást hozó első bemutatót. Ez, ebben a formában, egyelőre ígéret marad, a kerületi önkormányzattól megpályázott épületet azonban elkezdték belakni, és hamarosan meg is nyitják - nem felkavaró színielőadással ugyan, de garantált színvonallal, Kurtág György és Kurtág Márta figyelemfelkeltésre is alkalmas hangversenyével.

H

Azt mondják, a terem akusztikája remek, ezzel nem lesz gond. De jószerivel minden mással gond van, legalábbis mindazzal, aminek pénz-vonzata van. Egyelőre nem sikerült annyit összeszedniük, amennyivel biztonságosan nekiláthatnának a pesti színházi élet felpezsdítéséhez, darabok létrehozásához, a színházat működtető művészi és háttércsapat foglalkoztatásához. Halász Péter szerint mintha a 22-es csapdájában lennének: "Amíg nem indulunk el, addig nem tudunk támogatókat találni, és amíg nincs támogató, addig nem tudunk elindulni. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy elindulunk." "Meg kell találni azokat az új színházi formákat, amelyekkel legalább átmenetileg, nulla forintból színvonalas előadásokat tudunk létrehozni. Nagyon erős színházi alaphelyzeteket kell teremtenünk minden este. Nincs más út" - mondja Jeles András.

És ha a szinte semmiből sikerül felmutatniuk valamit, akkor a következő pályázati körökben a szép terveken túl konkrétumokat is sorakoztathatnak majd a nevük fémjelezte kvalitás mellé. Ilyen konkrétum egyelőre - erről az MTI is beszámolt - csak a felújítás tervrajzainak elkészítése, a zsöllyék megjavíttatása, a színház technikájának kicserélése. A Narancsnak elmondták, hogy a széksorokat saját zsebből hozták helyre.

A dologhoz tartozik, hogy a fővárosi önkormányzattól pályázati úton kaptak hárommillió forintot előadások megvalósítására. Terveik között szerepel az újságszínház folytatása (e kegyetlen munkatempót kívánó és napról napra friss darabokat termő műfajjal Halásznak már New Yorkban és a Kamrában is sikere volt), a viccszínház meghonosítása (a viccek világának teátrális realizálása úgy, hogy abból valami más szülessen, mint amit a nevettetés kisiparosai szakmányban művelnek). Jeles András Schubert Téli utazását készül színpadra állítani Venedikt Jerofejev Moszkva-Petuski című könyvével házasítva, Halász előtt pedig beszélgetésünk alatt is ott hevert az általa filmen már játszott De Sade márki most kiadott műve, a Szodoma százhúsz napja.

A több mint száz jelentkező közül legtehetségesebbnek talált nyolc-tíz fiatallal túl vannak a Városi Színház első (és egyelőre ingyenes), egyhónapos, intenzív, "posztgraduális" színészképző kurzusán, a közülük kikerült kis csapat egyelőre fizetség nélkül csinál mindent. Ha egyszer nincs miből.

Együttműködésről tárgyalnak a Tütü Tangó stábjával, hogy nyáron életet leheljenek az épületbe, bevezessék a köztudatba, mint egy helyet, ahová el lehet járni, és nem mellesleg, hogy némi bevételt is hozzon.

H

"Amikor elindultunk, sokkal többre számítottunk" - mondja Halász Péter. "Szerintem naivak voltunk - teszi hozzá Jeles András. - Erre a pénzre nem lehet társulatot építeni. De nekem némi biztatást ad, hogy a helyzet valóban reménytelennek látszik. Ez mindent kihoz az emberből, csak hát az még nem lett kipróbálva, hogy egy ekkora (kb. a pesti Katonához hasonló méretű - a szerk.) színház működtethető-e így és meddig."

Aztán jönnek a történetek. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától hosszú ideig semmi választ nem kaptak a Kurtág-koncert támogatásáért beadott kérelmükre (talán nem egészen függetlenül attól, hogy védnökséget nem kértek a támogatás mellé), míg végül alig egy héttel az esemény előtt mégis kaptak egy segítséget ígérő telefont az NKÖM-ből. A Nemzeti Kulturális Alapprogram színházi kuratóriumánál működési költségre adtak be pályázatot, mert olyan tájékoztatást kaptak, hogy a kuratórium méltányos esetben (amilyen az övék is: kipróbált színházcsinálók egy üres, lerobbant épületben) eltekint a támogatás odaítélésének attól a feltételétől, hogy a társulatnak három éve működnie kell. Valaki, aki bent ült a testületben, elmesélte nekik, hogy több szavazási kör után már úgy volt, adnak pénzt, végül elutasították a pályázatukat: a három év hiányára hivatkoztak. Meg hogy ezek úgyis kapnak pénzt máshonnan. Ami persze szép lenne, csak nem egészen igaz. Nem kapnak, mert - legalább is ők így érzik - nem nagyon fontosak ott, ahol pénzhez lehet jutni, s nem tudnak és nem akarnak cserébe kínálni semmit. A szponzorok és a leendő közönség adakozó kedvét persze szeretnék beindítani, főleg, hogy a főváros kerek perec meg is mondta nekik, nem akar még egy színházat eltartani, működésre nem ad pénzt, legfeljebb produkciókra. Most hárommilliót. Igaz, azt feltétel nélkül.

Szőnyei Tamás

Figyelmébe ajánljuk