A holland-flamand kulturális fesztivál keretében bemutatkozó 42 éves kortárs flamand képzőművész 1990-ben, a Velencei Biennálén alapozta meg hírnevét. Munkáinak meghökkentő és provokatív jellegét a szent és a profán, a banális és a fennkölt, az elit- és a tömegkultúra elemeinek extrém ütköztetése adja. A budapesti anyagban gunyoros és nyers műveinek kisebb keresztmetszete látható; a holland porcelánfestés motívumaival díszített gázpalack-sorozat, egy gótikus tornyokkal díszített, acélcsipkékből összeálló munkagép, továbbá a morbid disznóbőrök és a híres-hírhedt Cloaca.
*
Az emberi emésztést modelláló gépezet első példánya számítógépes szakemberek és biológusok közreműködésével 2000-ben készült el - nem kevés pénzből. Az egyre tökéletesebben megoldott (pl. biogázt vagy mosógépet felhasználó) installációkban közös, hogy minden folyamat (evés, rágás, nyelés, az emésztés hat fokozata, illetve az ürítés) teljesen átlátható, "mivel elsősorban nem arról akartam meggyőzni a közönséget, hogy mindez művészet, hanem arról, hogy ami végeredményként megjelenik, az ténylegesen a szar" - fogalmazott Delvoye a megnyitó előtti napon a Narancsnak nyilatkozva. Az Ernst Múzeumban bemutatott második változat (Új és tökéletesített verzió, 2001) "evett" már helyi specialitásokat Amerikában, Kanadában, Svájcban, Franciaországban - most kiderül, bejön-e neki a gulyás vagy a hortobágyi húsos palacsinta.
"A kilencvenes években a legfontosabb probléma az emberi identitás kérdése volt. Az etnikai vagy szexuális identitás hangsúlyozása, illetve azok a technikai lehetőségek, amelyek lehetővé tették, hogy megváltoztathasd a nemedet, plasztikázhasd a külsődet vagy megválaszthasd, hogy a gyereked fiú lesz vagy lány. Ezek a dolgok engem roppant módon untattak. Megkerestem azt, ami minden emberben közös, ez pedig az evés-ürítés monoton rendszere." Alkotásaiban korábban is szerepelt ürülék; akár mint arabeszk mintát kirajzoló formai elem (Mozaik, 1992), akár mint téma (a focikapu hálóját helyettesítő üvegablakon látható székelő kisfiú formájában, 1992). Az Ernst Múzeumban lapozgatható Delvoye-kiadványokból pedig bárki kiolvashatja, hogy gyermekkori anális fázisát talán még ma sem nőtte ki teljesen.
Inspirációi közül kiemeli a gép-ember történetek tragikus aspektusát, a frankensteini ideába vetett bolond reményt: "A gép által kitermelt végtermék egyfajta posztemberi szar - nincs hozzá szükség valódi emberre." Annyiban mégis, hogy ez a kiborg, ez a pszeudogenetikus gólem értelemszerűen állandó gondoskodásra szorul, táplálás és állandó karbantartás nélkül működésképtelen. Az, hogy a sokéves kutatással és több tudományág közreműködésével létrejött projekt melyik részét tekintjük művészetnek, döntés kérdése. Bár az ürülék műtárgyként való prezentálása és eladása nem előzmények nélküli (elég csak Piero Manzoni 1961-ben konzervdobozokba zárt Merda d'Artista című sorozatára gondolnunk), mindenképpen meglepő, hogy a Cloaca-végtermékek iránt komoly érdeklődés nyilvánul meg. "Gyűjteményemben mindegyik verzióból szerepelnek darabok, de limitált szériában gyűjtők számára is elérhetővé tesszük. Ha úgy nézzük, mint műalkotás nem drága; a bárki által mindennap előállított termék értékét a múzeumi kontextus és a mechanikus gyártás növeli meg. A vásárlók többsége születésnapi ajándéknak szánja az előző években az adott napon keletkezett adagot."
A Cloaca-széria a (warholi Campbell leveskonzerv ikonikus képével fémjelzett) fogyasztói társadalom igen erőteljes kritikája. Delvoye annektálja és saját képére formálja a különböző márkajelzéseket és logókat, mindegyik géphez saját brandet tervez. "Mr. Cloaca alakja és logója ebben a változatban a Coca-Cola betűiből, a Ford márkajelzéséből, Mr. Clean izmos alakjából és az emberi bélrendszer sematikus képéből áll össze. Más változatoknál a Harley-Davidson, a Durex, a Chanel márkajelzését vagy Superman figuráját sajátítottam ki." A kiállítás logóját a filmvilág ipari méretekben termelő nagyágyújától, a Walt Disney Picture-től kölcsönözte, s ironikus üzleti stratégiájának része, hogy az Ernst Múzeum jegypénztáránál megvásárolhatjuk a Cloaca-brand termékeit (vécépapírt, Cloaca-mintás pólót vagy a GI Joe-ra hajazó Wim Delvoye-babát miniatűr Cloaca-gépezettel és tetoválópisztollyal).
Delvoye másik nagy dobása ugyanis a tetovált disznóbőr, illetve a 2002 óta Kínában működő disznófarm (Art Farm). A malacokra altatás közben kerül az alig arasznyi, tipikus motívumokból (meztelen nő, kereszt, sárkány), ikonikus alakokból (Elvis, Mickey Mouse vagy a kis hableány) és márkajelzésekből (Louis Vuitton, Chanel) összeálló tetoválás, amely aztán a növekedésükkel együtt nyeri el végső formáját. A bekamerázott tanyán a gyűjtők az interneten keresztül figyelhetik a kiválasztott, gyakran nevesített (Markus, Jamie) példány fejlődését (a gazda szeme hizlalja a jószágot), amely aztán a kérésnek megfelelően kitömve vagy tartósított bőr-képként él tovább. A növekvő festmény elvében nem nehéz felfedezni a kapitalizmus metaforáját, mindemellett ez az "ökonomikus, biomorf, mezőgazdasági művészet" roppant humánus. "A disznókra azért esett a választásom, mert nagyon közel állnak az emberhez, alig szőrösek, jól színezhetőek, fantasztikus a bőrük, és persze nagyon gyorsan nőnek meg 250-300 kilósra. Ekkora súlyt azonban nem tudnak hordozni, általában eltörik a lábuk, emiatt képtelenek enni, hiszen a többiek fürgébben mozognak. Ekkor altatjuk el őket, hogy ne haljanak éhen. A Chanel céggel jó a kapcsolatom, két tetovált disznóból készült táskát kapnak cserébe. Emellett ez egy kortárs művészeti projekt a számukra, ami jó nekik. Persze nekem is." Mindeközben hamiskásan vigyorog a szemüvege mögül.
Nyitva: március 23-ig. Cloaca-etetés: mindennap 13.00, 18.30, ürítés 17.30.
