Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Hunvald György VII. kerületi polgármester és Ehud Amir, a befektető Autóker Holding elnök-vezérigazgatója a szalag átvágásakor nem győzte visszhangozni egymás szavait: a Deák tér közelében régóta üresen tátongó kereskedelmi és lakóudvar felújításával Erzsébetvárosban példás városrehabilitáció veszi kezdetét, ami turistaattrakcióvá változtatja majd a lerobbant környéket. Mint arról a bulvársajtó beszámolt, aznap este a slepp "korhű bálon" idézte meg a hét házból és hat udvarból álló építészeti jelenség "eredeti", "fényűző", "pompás" szellemét.
Gozsdu Manó, aki Budapesten tanuló román diákok támogatására, 1902-03-ban építtette az átjáróházat, bizonyára már akkor megfordult a sírjában, amikor néhány évvel ezelőtt a Madách Garden feliratú ponyvát a Király utcai homlokzatra biggyesztették, és az utolsó lakót is kiköltöztették a házból. Hat évvel ezelőtt, az előző tulajdonos, a Magyar Ingatlan Kft. megbízásából a Mérték Építészeti Stúdió elkészítette a terveket az üvegtetős udvarokra,
a föld alatti bevásárlóközpontba
vezető mozgólépcsőre és a lelátóra, mindez az üzletsorok látványával gyönyörködtette volna a házban másod- vagy harmadlakást bérlő diplomatákat.
Ehhez képest feltétlenül egy szelídebb változat valósul most meg - a pinceszint üzletközpont lesz, de a Mérték Kft. elhagyta a többi giccspalotás megoldást -, ami nem utolsósorban az "VÁS! Civil Szerveződés tavaly nyáron indult kitartó tevékenységének köszönhető. A civil kezdeményezés a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt is felrázta, és elérte, hogy a világörökség részét képező Andrássy út rávezető zónáját, a régi pesti zsidónegyedet ideiglenes műemléki védelem alá helyezzék. Igaz, nem tudták már megakadályozni a Holló utca 11. alatti ezüstműves ház bontását, amelynek hűlt helye mellett immár az úgynevezett Holló Ház dísze-leg - ez a papagájsárga társasház, amelyre egyetlen valamirevaló külváros sem lenne büszke.
A tavaly nyár óta meghozott intézkedések - területi műemléki védelem és 51 ház egyedi műemléki védelme - gátat vetettek a kerület sajátos felfogásban elkezdett megújításának, ami lényegében a házak pályázatot mellőző értékesítéséből, a lakók kiköltöztetéséből, majd az épületek bontásából, végül újak emeléséből állt (erről lásd bővebben cikkünket: Ingatlanfejlesztés a volt zsidónegyedben, Magyar Narancs, 2004. június). Az évtizedes állami gondatlanság következtében ijesztően lerobbant állapot sem legitimálhatja a városnegyed történeti egységére fittyet hányó nagyarányú bontási terveket - melyek elsősorban a Gozsdu udvart is kettévágó Madách sétány nyomvonalát érintették -, érveltek a városvédők. A bontások teljes leállítására persze nincsen lehetőség, hacsak a kerület nem dönt így (márpedig nem dönt így) - ezért ami nem kap műemléki védelmet, az gyakorlatilag továbbra is szabad préda marad.
A Gozsdu udvar 45-74 négyzetméter alapterületű, 570 ezer forint átlagos négyzetméteráron kínált lakásai "legfeljebb luxusbordélynak alkalmasak" - sikoltott fel a tervek láttán Eva M. Amichay Tel-Avivban élő városgazdász. A lakások tervezéséért "egy elsőéves építészhallgatót is kidobnának az egyetemről" - véleményezte a terveket az általa indított blogon. "A modernség silánysága, nem szépsége jelenik meg a terveken" - sommázta Perczel Anna építész, aki egy évvel ezelőtt a főváros megbízásából felmérést készített a terület építészeti értékeiről. A befektető közben peckesen kommunikálja a városban, hogy a cég arculata "jelentős értékmentési szemponttal" gazdagodott.
Cserébe a műemléki rekonstrukcióért - ami a befektető számára nyilvánvalóan nem kecsegtet elegendő haszonnal - példátlan módon áldozták be az udvarral pár-huzamos Holló utca páros oldalát, majdnem teljes hosszában. A Holló utca 12. (két nyárral ezelőtt a Szóda udvar) homlokzatán a megrázó "Itt épül a Gozsdu udvar" felirat díszeleg - mintha az udvar nem lenne immár száz éve elég kézzelfoghatóan jelen a városban. Van viszont valami, amiről Lábass Endre múlt századi beszélgetőtársai a Vándorparadicsomban s tán még a Narancs munkatársa, Sajó László sem mert volna álmodni (A Holló: Soha már, MaNcs, 1998. november 26.). Ez a wellnessközponttal kombinált, 126 lakásos társasház, ami a 12-es számú ház meghagyott utcai frontját fogja majd közre, továbbá kettővel odébb egy parkolóház, amit a Goldziher-ház és a román ortodox templom közé ékelnek be, és ami ötemeletnyi tűzfallal tor-nyosul majd a szomszédos Gozsdunak egyszerre két udvarára is. A társasház
"relatív kommersz házikó",
a parkolóház "nem a városszövetbe illő, de muszáj megcsinálni" - nyilatkozta stúdiója munkájáról Komjáthy Attila vezető tervező egy interjúban. (A Mérték Stúdió nevéhez sok minden fűződik: a Mammut II. tervezésén kívül a Legfőbb Ügyészség ítélete ellenére is tovább épülő kecskeméti Malom Center említhető, de itt van a Budapesti Műszaki Főiskola frissen elkészült, rendkívül igényes új épülete is.) Hunvald György erzsébetvárosi polgármester szerint "a fejlődést nem lehet megállítani", "a házak minőségét évtizedekkel később ítélik majd meg".
Ma Budapesten egyetlen törvény sem biztosítja, hogy a műemléki területen épülő új ház ne legyen reménytelenül silány, ha erre magától sem a kerület, sem a befektető, sem az építész nem ügyel. Míg a nyugat-európai városokban a műemléki hatóság ilyen esetben teljes jogkörrel rendelkezik, addig Budapesten csak véleményez, és az építési engedélyt a kerület adja ki. De még ennek ismeretében sem megnyugtató a kerület műemlékvédelmi felügyelője, Sajti Zsuzsa tájékoztatása, aki szerint a Gozsduhoz tartozó új épületek esetében "jelentősen nem tudtunk beleszólni a tervekbe", de "sikerült egységes koncepció szerint kialakítani" a védett ház szomszédságát a területi műemléki védelmet élvező környéken.
Bizonyos esetekben a Fővárosi Tervtanács elé kerülhet egy-egy városi jelentőségű terv, ám ez a testület szintén csak véleményalkotásra jogosult. Így járt például a Holló utca-Kazinczy utca közötti négy telken, a Madách sétány mentén, a legkisebb alapterület-maximális kihasználás jegyében épülő gigantikus Eszterház, amit többször is visszadobott a tervtanács. Természetesen érthető, hogy ennyi macerának kitéve a befektető fontolóra veszi, hogy mire költi a pénzét.
A sok elhibázott, városi kontextustól független létesítmény azonban nem az átfogó elképzelések hiányában valósult meg. A rendszerváltás óta eltelt időben a régi pesti zsidónegyed területének rendezésére, kivételes építészeti egységének és helyi kultúrájának megőrzésére született koncepciók éppen a Gozsdu udvar spontán alakult építészeti és társadalmi példájából indulnak ki. Itt van kapásból Ekler Dezső építész "Gozsdu-udvarosítási" javaslata, amely a hosszanti, "hausmannos" gesztus helyett - amilyen az érvényben lévő szabályozás szerint a Madách sétány lesz - átjáróházak létesítésével és udvarok öszszenyitásával keresztben lazítana a sűrűn lakott városrész szövetén.
Perczel Anna kisebb léptékben, de hasonló módon, a korábban megszüntetett
átjáróházak megnyitásában
gondolkodik, s ezek számát növelné a városrészben (a sors különös fintora, hogy a Király utcát a Paulay Ede utcával összekötő korábbi Dobbler bazár helyén ma a Mérték Stúdió egy korai épülete látható a nyolcvanas évekből). Eva M. Amichay 2004-es tanulmányában a közösségi és nem az építészeti rehabilitáció elsődlegessége mellett érvelt: a Gozsdu udvar rehabilitációja mellett a romos Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga visszahelyezése eredeti szerepébe és a környék forgalomcsillapítása jelenti a negyed rendezésének sarokköveit.
Nem véletlen, hogy eleddig a három elképzelés egyikét sem vették komolyan, hiszen mindegyik végzetes tévedésnek minősíti a - mára valójában sehonnan sehová nem vezető - Madách sétányt, és hoszszú évekre, ha nem évtizedekre becsüli a kerület rehabilitációját.
A keresztülhasított, leárnyékolt és felaprózott Gozsdu udvar esete akár a városról való gondolkodás szimbóluma is lehetne a mai Magyarországon, hiszen a szabályozás minden szakterületen az egyedi épületet és nem a városrészt részesíti előnyben - arról nem is beszélve, hogy a "város" Budapest esetében 24 független önkormányzatot jelent.
Az "VÁS! a gátlástalan bontás-építés megállítása és a terület egységes kezelése érdekében kezdeményezte az új szabályozás életbelépéséig a változtatási tilalom bevezetését. Annak ellenére, hogy Hunvald Györgynek esze ágában sem volt így tenni, Schneller István, Budapest főépítésze optimistán nyilatkozott lapunknak: "meggyőztük a kerületet arról, hogy bírálja felül a szabályozási tervet". A főépítész elmondta, hogy a fő-város finanszírozza az új szabályo-zási terv elkészítésének felét, és munkacsoport felügyeli majd a kidolgozását.
A kerületi polgármester szerint az új szabályozás kimunkálása - amit a Moszkva térrel is foglalkozó dr. Nagy Bélára bíznak - legalább két évet vesz igénybe. A kerület eközben sem tétlen: módosítják a Madách sétányra vonatkozó 1999-es szabályozást, befektetői pénzekből felújítanak néhány Király utcai házat, a Király utcaihoz hasonló stílusban elindítják a keresztutcák közterületi rendezését, valamint belefogtak egy rehabilitációs akcióterv kidolgozásába is. Bontással csak a "műszakilag tönkrement" házak esetében élhet a kerület, de például a Kazinczy utca 34. esetében, a jogerős bontási engedély ellenére elálltak ettől - hangsúlyozta Hunvald György. A Kazinczy utca 9. bontása azonban hamarosan indul.
Bár tavaly úgy tűnt, sok körülmény a civil városvédők kezére játszik, mostanra jóval bizonytalanabb a helyzet. "Nem történt előrelépés. Leginkább az aggaszt, hogy akik döntési jogkörrel rendelkeznek, nem döntötték el, hogy fontos-e a terület megmentése" - nyilatkozta Marinov Péter, az "VÁS! egyik alapítója. Hiszen Hiller István kulturális miniszteri posztján még fékezni tudta a szintén szocialista párti kerületi polgármester bontási hevét, ám távozásával elölről kellett kezdeni az együttműködést a tárcával. A budapesti főépítész alatt is rendszeresen meginog a szék, s bárki jön utána, nem ez lesz az egyetlen feladata.
Időközben mutatkoztak arra utaló jelek is, hogy a főváros komolyan foglalkozik a régi pesti zsidónegyed ügyével: Budapest Közép-távú Városfejlesztési Programja, az ún. Podmaniczky Program sürgősségi esetként kezeli a zsidónegyedet, s turisztikai-közterületi-lakó-területi rehabilitációs akcióterület kialakítását kezdeményezi. Ennek keretében készül Perczel Anna egy új, a kulturális rehabilitáció lehetőségeit feltáró tanulmánnyal.
Jelenleg tehát úgy fest, hogy a lerobbant kerület számára állami támogatás híján továbbra sincs megnyugtató megoldás. Ugyanakkor az intelligens, minden érintett szereplő részvételével zajló pár-beszéd sem indult el arról, hogy mi az, ami a negyedben mindenképpen megőrzésre érdemes, mit jelent a "mai elvárásoknak meg-felelő" modernizálás, azaz hol van a középút a skanzen és a működő városrész között. Most csak az nyilvánvaló, hogy a kerület és a főváros egymástól függetlenül két tervezőnek is megbízást adott tervek kidolgozására: az egyik a meglévő szabályozásra épít majd, a másik nagy ívben elkerüli azt. Persze mindig jó, ha vannak alternatívák. Csak félő, hogy mire egy új szabályozás életbe lép, minden bontásra jelölt ház és minden foghíj helyén giccses társasház díszeleg már, és minden közteret a lokálisan uralkodó ízlésficam szerint intéznek el.
