Sírva sem - Fűtőerőművészek Miskolcon

  • k.kabai lóránt
  • 2005. április 28.

Képzőművészet

Tavaly december közepén Miskolcon zászlót bontott az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület. Az alapítók elsődleges célja, hogy megváltoztassák a köztudatban máig acélvárosként élő Miskolc megítélését a helyi művészeti energiák összpontosításával.

Tavaly december közepén Miskolcon zászlót bontott az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület. Az alapítók elsődleges célja, hogy megváltoztassák a köztudatban máig acélvárosként élő Miskolc megítélését a helyi művészeti energiák összpontosításával.

Ehhez megfelelő helyszínt is találtak: az évtizedek óta nem működő egykori egyetemi fűtőmű sztálinbarokk épületét (melyet a campus más épületeihez hasonlóan kényszermunkások - köztük például Határ Győző - építettek föl).

A fűtőmű a campus és a város határán áll, látszólag a senki földjén, már amennyire ez az épület és környéke állapotából leszűrhető. (A telekkönyv szerint a terület és az épület tulajdonosa az államkincstár, míg a kezelői jogokat a Miskolci Egyetem gyakorolja.) A helyi kulturális-művészeti élet sivársága, az ipari romok újrahasznosításának különböző nyugat-európai és amerikai példái adták az inspirációt ahhoz, hogy itt egyfajta művészeti energiaközpont, "thermo dom" jöjjön létre a civil, politikai és gazdasági érdekeltségektől teljesen független, csak a kulturális-művészeti program végrehajtásában elkötelezett, önszerveződő közösség gyámsága alatt. A résztvevők közt találjuk Zemlényi Attila költőt, Kolostori Gábor és Bujdosó Attila újságírót, Kishonthy Zsolt művészettör-ténészt, valamint feLugossy László és Máger Ágnes festőművészt.

Az egyesület megalakulását a helyszínen, a lelakatolt bejárat előtt tartott sajtótájékoztatón jelentették be, s ez kínált alkalmat az első művészeti megmozdulásra is: az épület kéményére egy ipari alpinista segítségével kitűzték az egyesület zászlaját, ahonnan a kiáltványukat (lásd keretes írásunkat) tartalmazó röplapokat is szélnek eresztették.

Birtokháborítás?

A szimbolikus területfoglalás az egyetem vezetőségében különösen ideges reakciót keltett, s azonnal feljelentéssel fenyegetőztek a birtokháborítás miatt. (A később kiadott sajtóközlemény szerint az egyetem vezetősége "határozottan elítéli az ún. Erőmű Egyesület által az egyetemi terület sérelmére elkövetett cselekedeteket, az ezzel kapcsolatos megnyilatkozásokat".) Csak a viszonyulások különbségét szemléltetendő: a néhány héttel korábban történt budapesti squatterakció, a volt Úttörő Áruház nem pusztán jelképes elfoglalásakor a tulajdonos csak a birtokháborítás folytatása esetén helyezte kilátásba a feljelentést.

Az akciót a művészeti koncepció elkészítésének kevésbé látványos fázisa követte. E program szerint az Erőmű a kísérletezés, a fejlesztés és a folyamatos újítás szellemében működő befogadó intézmény lenne, amely elsősorban a kelet-közép-európai művészek bemutatkozását, találkozását és kooperációját szolgálná. Az együttműködés fórumai a különböző művésztalálkozók, szemlék, kiállítások, alkotótáborok és a művésztelep lennének. Emellett számtalan egyéb, közszolgálatinak nevezhető program is szerepel a tervezetben, mint például a szabadegyetem koncepciója, mely elsődlegesen pragmatikus szemléletű lenne. Mindez természetesen nem valósítható meg hathatós állami és önkormányzati segítség nélkül. A frissen elkészült városstratégia célkitűzése, hogy Miskolc "legyen a kultúra és a tudás városa", akár azt az illúziót is kelthetné, hogy egy ilyen civil kezdeményezés mellé odaáll a város vezetése, és támogatja a koncepció megvalósulását. Ezzel egy olyan hosszú távú és megjósolhatóan nagy hatású programot indítanának el, mely, túllépve a szokásosan kicsinyes vidéki siránkozáson, végre a sok "kell" helyére a magabiztos "van"-t állítja, ezzel adva Miskolcnak esélyt a népességi és minőségi erózió megállítására és visszafordítására, az acélvárosi múlt következményeinek felszámolására. Noha az egyesület folyamatosan jelezte nyitottságát és tárgyalási szándékát, sem a mostanság önálló művészeti kart alapítani készülő egyetem, sem az európai kulturális fővárosi címre aspiráló megyeszékhely önkormányzata nem mutatta túl sok jelét eddig az érdeklődésnek.

Talános kérdések

Talán azért, mert egyes városházi pletykák szerint már most tudható, melyik magyar település lesz 2010-ben Európa kulturális fővárosa; s innentől minden lózung a pályázat második fordulója körül (melybe - sokak meglepetésére - Miskolc is bejutott) csak a helyi közönségnek szóló porhintés.

Talán azért, mert a miskolci pályázatban a volt fűtőműbe "Science Múzeumot" tervező egyetem hamarosan eladásra kínálja a kérdéses területet (melyet a város önkormányzata nem szándékozik megvásárolni), hogy magántőke bevonásával, PPP rendszerben újuljon meg az épület, melynek közel 4000 négyzetméteréből a tervezett múzeum viszonylag kis helyigényén túl bármi lehet. És még az is megtörténhet, hogy "a régió egyik központjává válva" egy gigadiszkó bömböl majd éjszakánként a campus közvetlen szomszédságában. Az ezt cáfoló nyilatkozatok ugyanis semmilyen garanciát nem nyújtanak az ellenkezőjére.

Talán azért, hogy legyen egy újabb hely, ahol például az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület tagjai - akik ingyen és bérmentve eddig néhány száz munkaórát öltek megszállottan a koncepció kidolgozásába - sírva (se) vigadhassanak.

Az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület tevékenységéről további információ az eromuegyesulet [at] freemail [dot] hu címen kérhető.

Az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület kiáltványa

Ha csak az alapján ítélnénk meg a világot, amit Miskolcon látunk belőle, a világ unalmas és rideg: a világ nem kényezteti lakóit szellemi javakkal, nem segít számukra alkotó környezetet teremteni, hogy emberi lényegük legjavát adhassák a maguk és a mások örömére.

Miskolcon áll az idő, miközben a világot szerencsére és sajnos már nem csak az alapján kell megítélnünk, amit Miskolcon látunk belőle.

Szerencsére, mert tudható, hogy a világ irányzatokhoz tartozó és irányzatokba nem sorolható alkotások sokaságát termi, irányza-tokat életre hívó és az irányzatok jogosságát tagadó alkotóknak ad teret. Szerencsére, mert az is tudható, hogy ezek az alkotók és alkotásaik elérhető közelségbe kerültek.

És sajnos, mert úgy látszik: Miskolc kimarad ezekből a folyamatokból, és így az sem derülhet ki, hogy van-e elég szellemi erő ebben a városban hozzászólni mindahhoz, ami a világban történik.

Hisszük, hogy van.

Hisszük, hogy szükség van mindazoknak az összefogására, akik nem akarnak bele-törődni, hogy nincs semmi a napi lét mögött/után.

Hisszük, hogy sokkal több mutatható meg Miskolcon a világ kulturális javaiból, és nem pusztán azokból, amelyeket a mindenkori kultúrairányítók megmutatásra érdemesnek tartanak.

Hisszük, hogy nem új főáramlatokra van szükség, hanem a sokszínűségre, mert a sokszínűség teremtésre ösztönöz.

Hisszük, hogy nincsenek kitüntetett területek, hogy a kultúra körébe a művészetek éppen úgy beletartoznak, mint a viselkedés, az életet elfogadhatóvá, elviselhetővé és alkotóvá tevő technikák ismerete.

Hisszük, hogy a közösen gondolkodni kész embereknek szükségük van a hitükön és eszméiken túl olyan helyre, amely cselekvésük terepe.

Hisszük, hogy az Erőmű ilyen hely: tágassága nem kelti a beszorítottság érzetét.

Hisszük, hogy az Erőmű feladata erőt adni alkotáshoz és befogadáshoz.

Hisszük, hogy van, és kell hogy legyen ilyen erő, és képesek vagyunk ezt bebizonyítani.

AZ ERÕMÛ LEGYEN VELED!

Figyelmébe ajánljuk