Képzőművészet

Az a zenekedvelő, aki nem vette észre, hogy az elmúlt két évben kisebb revolúció zajlott le a transzatlanti gitárzenében, az vagy süket, vagy egyszerűen fölébe emelkedik a folyvást változó zenei színtérnek, és legyint egy jóízűt. Ez utóbbi nem helyes hozzáállás. Hiszen az említett időszakban a "primitív" gitárrockban utazó vagy a new wave világát idéző zenekarok tucatjai emelkedtek a felszínre.

Egy fotós, két festő, három portrésorozat.Arcok, arcok, arcok. Néznek ránk, megállítanak, megszólítanak. Bozsó András budapesti hajléktalanokról készített fotósorozatát tavaly decemberben mutatta be a Vigadó Galériában, Ádám Zoltán cigányportréi és Birkás Ákos új arcképei e hetekben kerültek az acb galéria, illetve a Knoll Galéria falaira. Eközben a Deák Erika Galériában fiatal magyar képzőművészek portrékiállítását készítik elő.

Ahhoz képest, hogy a közhiedelem szerint egy nem populáris zenei irányzat legfőbb éltetője maga a szubkulturális, többé-kevésbé összetartó közeg, az egyik legfontosabb elektronikus stílusnak egyáltalán nincs "szcénája". Az elektro (vagy electro) mégis egész jól megvan már vagy két évtizede, sőt a hozzáértők állítják, hogy máig állandó forrásként funkcionál, szinte minden más áramlat merít belőle.

Látom magamat tucat évvel fiatalabban, először tudósítom a Magyar Narancsot e kitüntetett helyről. 1991 hideg tele, zajlik az Öböl-háború, amerre járunk, mindenhol beleütközünk. Rendőrök őrzik a bejáratokat, táskánkat minden lépcsőfordulóban átkutatja valami hivatalos szerv. Idén januárban még csak az elővetítéseknél tartottunk, máris mindenki azt kérdezte: mi lesz, ha háború lesz?

A kitüntetés híre az első napokban a hiánycikk-, később a bestsellerlista élére lökte itthon Kertész Imrét - kérdés, hogy a korábbi díjazottaknak mennyire sikerült bekerülniük a magyar olvasói köztudatba.

A Krétakör Színház éves működése - hozzávetőleges has szám - nyolcvanmillió lehet. Kellene nekik - támogatásként - a fele, mondjuk. Most kapnak tízet - ami az alternatív színházakra jutó kb. húszból pofátlanul sok, viszont nekik meg ahhoz elég, hogy ne húzzák le a rolót.

Az ellehetetlenülés határára érkezett Halász Péter és Jeles András színháza - előbbi még kitart, utóbbi már kiszállt.

Különösebb erőfeszítés nélkül valóságos szubkulturális polihisztorrá képezhetik magukat a hiphopszcéna tevékeny tagjai, hiszen ez a zenei élvezeten kívül verbális, vizuális és mozgásos önkifejezési formákkal egyaránt kecsegtet. Rappelni, graffitizni és breakelni persze nem mindenki tud, de erre legalább hamarabb fény derülhet, mint arra, hogy van-e tehetségünk egy komplett dj-szettet összedobni.

Soha nem fogom elfelejteni a büféslány tekintetét, amikor a Kowald kért egy vizespohár vodkát 1990-ben, a Kamaraerdei Jazzfesztiválon. Rezzenéstelen arccal megitta, aztán fölment a színpadra, és játszani kezdett. Én be voltam szarva, hogy az az ezer ember hogy fogja bírni a szóló bőgőkoncertet. Az elején volt egy kis zsezsegés, de aztán csend lett. A feketébe öltözött ember ráhajolt a bőgőjére, és miközben játszott, torokénekléssel kísérte magát. Éles volt, következetes, és mindent tudott a bőgőről. Ötven perc múlva hirtelen abbahagyta, egy percig még csend volt, aztán kitört az ováció.

Veszélybe került a Miskolci Operafesztivál sorsa, miután június elején lemondott a fesztivált üzemeltető Operafesztivál Kht. vezetősége. Úgy tűnik, az események mögött politikai csatározások állnak.

A kilencvenes évek második felében a messzi brit szigeteken eljutottak oda, hogy egy elektronikus zenei stílus mozgalmi jelleg nélkül, kizárólag a zenéért jöjjön létre. A manapság egyre inkább csak - a "house" és a "trance" megjelöléseket elhagyva - "progresszívnek" nevezett irányzat társadalmi, világnézeti hatáskeltés nélkül szeretné megérinteni a lélek valós vagy vélt mélységeit.

Idén kora nyárra végleg elkészült a világörökség részeként számon tartott, a Buda vári panoráma szívében évtizedek óta a II. világháború szomorú mementójaként megbúvó, romos Sándor-palota teljes felújítása. A Vár víz felé eső épületeinek

2002.

A frankfurti Suhrkamp könyvkiadó június végén jelenteti meg egyik legolvasottabb írója, Martin Walser Tod eines Kritikers (Egy kritikus halála) című művét, aminek az előzetes közlését a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) vezető szerkesztője nyílt levélben tagadta meg. Indoklása szerint a regény a gyűlölet dokumentuma, és hemzseg a félreérthetetlen antiszemita kliséktől.