Képzőművészet
Dialäktus antropológiai és néprajzi filmfesztivál: Testközel
A rendes filmfesztiválokkal összevetve talán itt vetítették a legnehezebben nézhető, legkevésbé élvezetesés legkevésbé filmszerű műveket. A gyanútlan nézőazt hihette: roma valóságshow-t lát online vagy Tarkovszkijt dokumentumfilmen. Vagy a kettő ötvözetét.
Költészet Napja
Tiéd vagyok - szólt a Nap, és kelt.Költészet kelletlenül tért magához. ' a Holdat szerette: ősidők óta éjszakai műszakban dolgozott. Különben is: érzékeny bőrét gyilkos erővel perzselték a Nap sugarai. Hát bűnös ő, hogy máglyára vonják?Meg kell mutatkoznod - szólt a Nap, az ő napja -, elég a fénykerülésből.
Dogma: Plánmorál
Manapság, amikor - kis túlzással - hetente nézhetünk új dán filmet, elkélne valamiféle iránymutató abban a tekintetben, hogy melyiket nézzük dogmás darabnak és melyiket csak szimpla dán mozinak.
Vasököl
Március 4-i számunk rövid recenziót közölt Fonyódi Péter Beatkorszak a pártállamban című kötetéről, melyben III/III-as dokumentumok is megjelentek. Ezekhez szolgál adalékul az alábbi írás.
Épület: Tölgyfába vágott fejsze(A Margit Palace)
A Tölgyfa Galéria mindenképpen azon kultikus helyek közé tartozott Budapesten, ahol a rendszerváltást követő évek eufóriája a legnagyobb koncentrációban volt tapasztalható, akárcsak a Tilos az Á!-ban vagy a Szerb utcai Egyetemi Színpadon és sok más, akkor még bőven kidobó- és beugrómentes helyen.
E-ksztázis - Az elektromos gitár - művészet és mítosz a bécsi Kunsthallében (kiállítás)
A Böszörményi út elején, egy apró pinceműhelyben szorgoskodott egy kék szemű, középkorú asszony, a költői nevű Stiglic Erzsébet - a hangszerkészítő. Miután a 60-as évekről van szó, a hangszer a GITÁR volt. A budai gitárőrültek mind Erzsi nénihez zarándokoltak, ha valamire szükségük volt. Vagy csak egy kis nézelődésre. A főnök asszony és válaszfal mögött dolgozó segédje a sárgaréz bundokkal ellátott fogólapok készítésével és alkalmazásával írta be nevét a magyar hangszerkreációk aranykönyvébe. Soha a büdös életben nem lehetett, még A-síp segítségével sem behangolni azt a gitárt, amelynek érintőit nem Stiglic illesztette helyükre. Mivel a házilag barkácsolt lapgitárok egyetlen, valódi szakmunkát igénylő eleme ez volt, Erzsi néni gyors szemrevételezés után befogadta a deszkákból kivágott, bikaszarvú, rakétacsúcsos, csupasz testeket, és tette a dolgát. Az én első (orosz) dobozgitáromat szintén ő alakította át hathúrosra; máig sem tudom, hogy a nélkülözhető hetediket mire használták a birodalomban. A pestieknek is volt egy ilyen szakműhelyük, arról a Duna túloldalán élő gitárveteránok mesélhetnének.
Zene gyermekeknek: Már az anyaméhben
Kodály szerint a zenei nevelés már az anyaméhben elkezdődik. Ez feltehetőleg igaz. Az ily módon megszerzett zenei élmény/zenei hatás viszont alig-alig mérhető, s még kevésbé ellenőrizhető. A kisgyermek születése után azonnal megkezdődik az érzékszervek bombázása. Mondókák, gyerekdalok kerülnek elő a feledés homályából. S hamarosan megjelenik a "hogyisvanez?" érzés. Versszakokat, dallamtöredékeket próbálunk kiegészíteni, több-kevesebb sikerrel. A sok énekléstől lassan, de biztosan berekedünk, és amikor már mi magunk is végtelenül unjuk saját szűkös repertoárunkat, nekivágunk, hogy beszerezzünk néhányat a mostanában hihetetlen mértékben elszaporodott gyerekkazettákból, CD-kből.
Hadd ne kelljen...(WOMEX 2003)
A kilencvenes évek derekán, amikor a World Music Expo egyre látványosabban küzdötte fel magát a marginalitásból, magam is szívesen használtam a körülírására "a világzene MIDEM-je" szlogent. De most bajban vagyok ezzel. Most már olyan beláthatatlan léptékűvé fejlődött, hogy jobban szeretném, ha kissé "visszafogná" magát.
Csipkék között: Brüsszeli Magyar Hetek
Ellepték a marhák a belga fővárost. Lépten-nyomon barmokba botlik az ember. Ott állnak vagy fekszenek a járdán, tűrik az utcazajt és a simogatást, nem moccannak, ha gyerekek ülnek rájuk, vagy turisták guggolnak melléjük egy fotó kedvéért tőgyet rángatni, nem pottyantanak maguk alá, szaguk nincs - igaz, tejet sem adnak. Viszont tarkák, nincs köztük két egyforma. Akad ezüst, arany, kék és rózsaszín, egyik szmokingot öltött, a másik farmert és pulcsit, van vonalkódos, szárnyas, graffitivel, metlahilapokkal, fűvel, cumival borított, virág- és terepmintás, felhúzható, félbevágott, sőt az egyik szakasztott olyan, akár egy tehén.
Építészet: A tér véget ér (Új Kálvin téri irodaházak)
Rövidesen átadják a 2001-ben részben elkészült s mindjárt óriási vitákat kavart Kálvin Center második felét is. Az épületek kisebb hányadát a "magyar Zaha Hadidnak" becézett Z. Halmágyi Judit, a nagyobbat - különösen, ami a második ütemet illeti - a honi high-tech nagy öregje, Virág Csaba tervezte.
Kiállítás: Szénaboglya a Bécsi úton (Kassák "budán 1954-1967)
Emlékszem, egy szerszámot akartam vásárolni a hiánygazdaság idején, s mivel nem volt a boltban, jött a huncut válasz: "biztosan megkapja a Bécsi út végén". Amikor rákérdeztem, hogy hányas szám alatt, a felharsanó röhögésből rájöttem, hogy bizonyára Wien városáról van szó. Hogy ismerhette-e ezt a cinikus poént a proletárforradalom után menekültként évekig a bécsi út emlegetett végén tevékenykedő Kassák, nem tudom. Az viszont tény, hogy 1946-tól Békásmegyeren élt egy művészkolónia politikailag kirekesztett lakosaként, ahol
Muszáj (Bollywood Brass Band)
"Az indiai esküvői zenekaroknak két fő feladatuk van. Először is nagyon hangosan kell játszaniuk vasárnap reggel, hadd értesüljön az egész szomszédság: ez nemcsak a meghívás eszköze, hanem főként a büszkélkedésé: nagy család vagyunk, zenekart is tudunk fogadni, hallja meg mindenki, nősül a fiunk. Általában a vőlegény családja fizeti a zenekart. A másik funkció, hogy táncolhasson a násznép az esküvői parádén, a vőlegény házától a templomig. Indiában ez általában egyetlen út. Nagy-Britanniában többnyire két részletben teszik meg, a vőlegény házától elgyalogolnak a sarokig, buszra szállnak, mikor aztán megérkeznek a menyasszonyék közelébe, folytatódik a zene a lányos házig - ez az esküvői parádé a baraat, amihez a modern világban már a jármű is hozzátartozik. A késő délutáni, esti táncra általában bhangrazenekart vagy dj-t hívnak."