Kiállítás

Ki nevet a végén? Kiállítás Bada Dada halálának 10. évfordulójára

  • Tóth Béla István
  • 2016. május 14.

Képzőművészet

Bada Dada nem volt normális. De talán nem is lehetett volna normális, mint ahogy mi sem lehetünk igazán azok. Belső feszültségét, egyre fokozódó immanens őrületét művészetté szublimálta; festészettel, költészettel, rajzokkal és videómunkákkal csillapította démonai folytonos rohamát, mígnem végül ez is kevésnek bizonyult ellenük. Tíz éve halt meg, művei azonban továbbra is aktuálisak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a belőlük rendezett válogató tárlat az A38 hajó kiállítóterében, melyet egykori felesége és alkotótársa, Hornyik Anna Manna művei egészítenek ki, és korábban még be nem mutatott Bada-alkotások tesznek kivételessé.

Festészeti munkái ma is ugyanúgy figyelmet követelnek maguknak, mint egy évtizeddel ezelőtt, vagy épp megalkotásuk pillanatában. Különösen a Holdat vagy Napot mintázó, vagyis a csodás elérhetetlent, a távolit absztrakt módon parafrazeáló, szimbólumként használó különlegesen dinamikus alkotásai, melyek önálló ciklusként is értelmezhetők. Sajnálatos, hogy ezekből most alig néhányat láthatunk, grafikai munkái viszont szép számmal szerepelnek a kiállításon.

A rajzokat, verseket és kalligrafikus szövegeket kombináló művek ma is mosolyra húzzák a szánkat, elgondolkodtatnak vagy elképedésre késztetnek. Egyszerre infantilisek, szókimondóak és durvák, egyszersmind leképezik Bada Dada egészen kacifántos lelki karakterét. Mindenképp említésre méltó közülük A Halál kamionja mindenkit elgázol, mely vizuálisan jeleníti meg a Tudósok zenekar azonos című számának egzisztenciális üzenetét, ugyanakkor a drMáriással együtt készített Élőholt Bokszoló rajzsorozat is kiemelkedő. Hornyik Anna Manna képei pedig megfelelő kiegészítést és sajátos perspektívát adnak Bada Dada jobb megértéséhez.

A38 hajó, nyitva április 17-ig

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.