Interjú

Kitömött és alszik

Gerhes Gábor képzőművész

Képzőművészet

Legújabb, Atlas című kiállítása kapcsán az elveszett bizonyosságról, léptékekről, preparátumokról és a kozmoszról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Az Atlas első változatát a Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjának 2018-as pályázatára adtátok be Mucsi Emesével, aki Róka Enikővel együtt a jelenlegi kiállítás kurátora is. Azóta eltelt pár év, de gondolom, a kiindulópont – egy egyszerre fiktív és valós kataszter, egy atlasz összeállítása – nem változott. Miért jutott ez egyáltalán az eszedbe?

Gerhes Gábor: Akkoriban kerültek előtérbe az olyan fogalmak, mint a fake news, a post-truth, vagy Trump kapcsán a hazugság „alternatív valósággá” történő eufemizálása. Az érdekelt, hogy az a folyamatosan bővülő tudás, amiben hiszünk és amibe berendezkedtünk, az pontosan miként épül fel. Egész kevés ismeretünk származik közvetlen tapasztalatból, elhisszük, amiket a különféle médiumok, tudáshalmazok, könyvek, iskolák közvetítenek. Amiatt, hogy közvetett tudásokat hiszünk sajátunknak, továbbá, hogy az internet révén az ismeretek megszerzésének lehetősége szinte korlátlanná vált, nagyon könnyen belecsúszunk, hogy nem tudjuk elkülöníteni, honnan kezdődik és hol fejeződik be a valóság. Amihez most hozzájutunk, az nem lineáris, hanem szétfutó: azt veszed észre, hogy amire két napja vagy öt perccel előbb rákerestél, már rég nem érdekel. A diszciplínák határai elolvadtak, és amőbaszerűen összefolynak. Persze, legyen demokratizált a tudáshoz jutás, és mindenki találja meg a sajátját, de emiatt ugyanakkor hirtelen bárki önjelölt virológus, hírszolgáltató vagy influenszer lehet. Olybá tűnik, hogy a tudományos bizonyítékok egzaktságába vetett hitt napjainkra ismét az alkímia irányába tart. Jelenünk releváns kérdése, hogy pontosan mi is az, hogy tudás? Az atlaszok eredetileg képes enciklopédiák voltak, azért készültek, hogy az univerzalitás teljességére törekvően vizualizálják az ismereteket. És mivel az én esetemben nem tudománytörténeti kalandról, hanem egy képzőművészeti projektről van szó, megengedhetek magamnak furcsa, szabadon értelmezett, ingoványos területekre merészkedő kalandozásokat is.

MN: A 368 oldalas atlaszod 12+1 könyvből/fejezetből, közel 400 képből áll. A legkésőbb összeállított 13. könyv valójában a nulladik, és konkrétan a térben kiállított robusztus épületre utal, amely megidézi a tudásközpontokat, a könyvtárakat és a múzeumokat, de mást is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.