Lazák, mint a beton

Cement, kavics és egy közösségi hely
szerző
Smiló Dávid
publikálva
2012/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kétfajta ember van a világon: aki szereti a betont, és aki nem. Ráadásul aki szereti, az általában egyenesen imádja, aki pedig nem, az szinte gyűlöli. A Szövetség'39-ben tartott rendezvényen viszont még a legelvetemültebb antibetonisták is ellágyultak volna.

A Szövetség'39 jelenleg Budapest egyik nem hivatalos városi dizájn- és művészeti hivatala. Az itt dolgozó ipar- és képzőművészek - Baróthy Anna, Kolozsvári Csenge és Bozsó Melinda - egyik fő törekvése a képzőművészet és a dizájn deheroizálása az építészettel valamilyen módon kapcsolatban lévő komplex művészeti alkotásokon keresztül. Munkáik a város legkülönbözőbb pontjain köszönnek vissza, frappáns és gyakran meghökkentő formában. Találkozhatunk velük épületek üveghomlokzatán, betonkeverő autók diszkógömb módjára csillogó betontartályain, a városi bútorokon, felületeken és műalkotásokon. Az alkotócsoport egy olyan

képzeletbeli dizájnhadtest

egyik oszlopa, amely évek óta sikerrel küzd azért, hogy Budapest felkerülhessen Európa dizájntérképére, ezzel még több érdeklődőt és laikust csalogatva a városba. Képzőművészet, építészet és a kortárs dizájnnal kapcsolatba hozható egyéb szakmák találkoznak a Szövetség utca 39. szám alatt, amely népszerű csomópontként is működik az építészeti és dizájntársadalom berkein belül, generálva egy példaértékű és intenzív együttműködést. Workshopok, előadások, beszélgetések és természetesen bulik, kajálások és piálások köthetők ehhez a helyszínhez, amely események gyakran nem határolhatók el élesen egymástól.

Így juthatott el odáig a Szövetség'39, hogy - Lénárd Anna képzőművésszel közösen - immáron második éve tarthatnak önálló kurzust a BME Építészmérnöki Karán. A gyakorlattól és a világ kézzelfogható oldalától régóta elszakadt, európai mércével mérve pedig idejétmúlt építészképzésben pezsdítően hat egy olyan kurzus, amelynek keretein belül a hallgatók találkozhatnak a kortárs építészetben, dizájnban és saját tananyagukban is preferált építészeti alapanyaggal, a betonnal. A DEPÓ néven futó kurzus természetesen nem egy poros egyetemi előadóban zajlik, hanem a Szövetség'39 műhelyében, ahol nemcsak álmodozás és rajzolás folyik, hanem kétkezi munka is. Az anyagok tulajdonságait közvetlenül tapasztalhatják meg a hallgatók, miközben hátukra veszik a cementeszsákot, hogy végül kiváló minőségű dizájntermékeket, tárgyakat készítsenek belőle. A tavalyi kurzus utcabútorok létrehozását tűzte ki célul, amelynek eredményei között a betonpárnáktól elkezdve egészen a betonba zárt kerékpárig számos nem szokványos betonbútor megtalálható volt. Az idei feladat az volt, hogy a kurzus résztvevői a városban fellelhető hiányokat kreatívan próbálják meg pótolni, és közben a beton segítségével átértelmezni.

Nem véletlen, hogy a kreativitásra és együttműködésre nyitott, a tehetséggondozás intézményét nélkülöző hallgatók körében komoly hírnévnek örvend a Szövetség'39, és többen már nem csak a kurzus keretein belül dolgoznak együtt a szövi lányokkal. Köszönhető ez annak is, hogy a műhelyt áthatja a csapatszellem, a tudásmegosztás pedig kulcsfontosságú. Ez ugyan közhelyesen hangozhat, fontos azonban megjegyezni, hogy az az egyetemi közeg, amelyből a hallgatók megérkeznek a Szövetség'39-be, sokkal inkább szól egyfajta individualista alkotói attitűd elsajátításáról, mintsem a korszerűbb és a fiatalok számára is szimpatikusabb tudásmegosztásról vagy közös problémamegoldásról. Így lehet, hogy a résztvevők nemcsak a betonnal, hanem egy újfajta kreativitással és lazasággal is megismerkedhetnek, miközben kézzelfogható produktumokat hoznak létre.

Az aktuális egyetemi félév DEPÓ kurzusához kapcsolódó, mindenki számára nyílt estén az előadások "betonbulvár"-témákat jártak körül. Ki tud érdekesebb, meghökkentőbb, esetleg szaftosabb dolgokat mondani a betonról, az öntéséről, a sokoldalú felhasználásáról. Az este főzéssel indult, az összegyűlt hallgatók, érdeklődők és előadók a Szövetség'39 konyhájában hozták össze a vacsorát. Azután előkerültek a puffok, szőnyegek, mindenki elfoglalta a helyét. Az előadók között egyetemi professzor is volt, aki - szigorúan nyakkendő nélkül - a kétezer évet is túlélő, radioaktív hulladékokat tároló betonedényekről mesélt, míg egy cementlap-manufaktúra vezetője a belvárosi eklektikus bérházakban annyira kedvelt, mintás cementlap burkolatok gyártásáról, és kortárs átértelmezésükről beszélt. Mindezek mellett feltűnt a fabeton, a papírbeton, a dermesztett beton és az épületek bontásából keletkező hulladékokat felhasználó beton, sőt a több száz kilót nyomó

beton éjjeliszekrény

is. Különös hangsúlyt kapott, hogy a beton rendkívüli simulékonyságának köszönhetően a legkülönbözőbb raszterű és tapintású betonfelületek hozhatók létre: csupán csipketerítőt kell helyezni a zsaluzatba, és máris kész a csipkézett betonfelület. A különböző minőségű betonok konzisztenciáját elemző diagramok elmaradtak ugyan, de a hallgatóság átfogó metszetet kaphatott arról, mennyi felhasználási lehetőség rejlik az elsőre egyébként homogén hatású betonban. Az előadások után a programban előirányzott züllés következett, hosszabb és rövidebb italokkal, másnap pedig megindultak az első próbaöntések.

Szövetség'39, március 22. A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

szerző
Smiló Dávid
publikálva
2012/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...