Nekrológ

Magába zárva

Makovecz Imre (1935-2011)

  • Zsámboki Miklós
  • Smiló Dávid
  • 2011.10.06 00:00

Képzőművészet

Budapesten született, de gyermekkorában sok időt töltött apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon; az itt megismert falusi közeg meghatározó élményévé vált: "Az alapvető különbség az, hogy a gyerek a Pacsavőgybe vezető út porában játszik, és élvezettel tapossa szét a tehénszart, vagy az Orbánhegyi úton lófrál, amelyik pedig aszfaltos." A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára 1953-ban vették fel, 1959-ben diplomázott. A hivatalos magyarországi építészeti stílus ekkor váltott a sztálini Szovjetunióból érkezett szocialista realizmusról a késő modernre.

1956 után az építészek lelkesen tértek vissza a háború előtt már érett korba lépő modern építészethez, s ez lett az egyetlen opció - az építészhallgatók megint választási lehetőség nélkül maradtak. Makovecz ebben a közegben végezte el tanulmányait, ám hamar világossá vált, hogy nem tagozódik be az aktuális irányzatokba. Még egyetemi évei alatt megismerkedett Frank Lloyd Wrightnak, az organikus építészet kiötlőjének és Rudolf Steinernek, az antropozofista filozófia alapítójának a munkásságával. Ez nem volt része a hivatalos tananyagnak - Makovecz számára azonban meghatározóvá lett. Rudolf Steiner - bár nem volt építész végzettsége - 17 házat tervezett sajátos expresszionista stílusában. Építészeti alapgondolata a ház-élőlény kapcsolat: a ház mint az ember külső burka legyen mindig egyedi, mint az emberi test részei. Ahogy egy emberi fej egyaránt idegen egy kar vagy épp egy másik fej helyén, úgy a ház is csak azon a helyszínen legyen helyénvaló, ahol felépül. Míg a századfordulón Steiner némileg okkultista módon kereste az épített környezet és a természet kapcsolatát, addig ezt a nagyközönség számára leginkább a New York-i Guggenheim múzeumról ismert Frank Lloyd Wright ennél sokkal racionálisabban tette. Elgondolása szerint az organikus épületnek nem megformálásában, hanem gondolati felépítettségében, koncepciójában kell hasonlítania a természetre. Épületein ennek megfelelően kerülte a természeti motívumok életszerű alkalmazását, ha díszített is, csak absztrakt geometriai úton tette.

Egyetemi évei után Makovecz állami tervező vállalatoknál dolgozott, és bár már ekkor is több háza épült fel, a vezetéssel folyamatosan szakmai konfliktusba került. Kisebb vállalatoknál próbált hát elhelyezkedni, ahol bevallása szerint "titokban meg lehetett építeni a 60-as évek elejétől kezdve olyan kis házakat, amelyek tulajdonképpen a későbbi magyarországi szerves építészet magjai lehettek". A többek között a Szövterv és a VÁTI munkatársaként vagy épp a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként eltöltött idő alatt keletkezett, lényegében kész életműre figyelt fel az építészeti világsajtó először. A Pilisi Parkerdő vécéi, pihenőhelyei, a különböző falusi művelődési házak és éttermek formálásuknak és a fa innovatív használatának köszönhetően hamar felkeltették a modernre ráunt, a kísérletező irányzatok felé nyitott nemzetközi közeg érdeklődését.

Makovecz új építészeti eszköztárat igyekezett összeállítani. A népi motívumok közvetlen beemelése helyett az újraértelmezés, a rejtett lehetőségek kiaknázása volt a célja. Csapdának nevezte a nosztalgikus viszony csábítását a magyar folklórral - szerinte ez csak giccshez vezetne. Építészetének alapja inkább a kísérletezés, az építészeten kívüli formák építészeti formákká és terekké tétele lett. Ehhez eszközként az organikus építészetet találta meg, amely nála a táj és a ház, illetve a ház és az emberi test és mozgás közötti harmonikus kapcsolatot jelentette. Avantgárd szemléletmóddal kísérletezett a terekkel és a formákkal: mozgástanulmányokon keresztül tereit az emberi mozgáshoz igazította, eszköztárát a kelta, norvég, breton, baszk és magyar népi motívumok újrafelfedezésével, transzformálásával, fúziójával, újraértelmezésével alakította ki. Összefüggéseket fedezett fel természeti formák és kultikus jelek, népi motívumok között, melyek végigkísérik életművét.

Mindez a 60-as, 70-es évek magyar építészetében radikálisan új hozzáállást jelentett. Makovecz ezért különcnek számított a hazai közegben - ám Nyugaton a 70-es évek végére az ortodox modern építészet egyértelműen válságba került. Mind Amerikában, mind Európában megindult a kiútkeresés, a modern hibáinak elemzése, és a visszatérés az építészet kontinuitásához. Ennek szerves része a kísérletezés, illetve a modern előtti építészet értékeinek megértése és feldolgozása (amit a modern egyértelműen elvetett). Míg Magyarországon az építészek még javában a modernért küzdöttek, Makovecz szinte egyedül ment szembe az itthoni tendenciákkal, és lett része a nemzetközi diskurzusnak. Jelentős nemzetközi orgánumokban cikkeztek róla, nagy egyetemeken tartott előadásokat, külföldi építészhallgatók jöttek csodálni a házait. Ötvenéves korára a leghíresebb magyar építész lett.

 

Szorította magát

 

Szakmai sikereivel párhuzamosan bontakozott ki szervezői tevékenysége is. 1969 őszén saját lakásán indította el magán-mesteriskoláját fiatal építészek és építészhallgatók részvételével. Az előadások, beszélgetések és tanulmányutak olyan építészek és építészeti gondolatok körül szerveződtek, amelyek az akkori egyetemi képzésben a hallgatók számára nem voltak elérhetők. Különös hangsúlyt fektetett arra, hogy tanítványai valós építési tapasztalatokkal és élményekkel szerelkezzenek fel, ezért Visegrádon építőtáborokat szervezett, 1983-ban pedig megalakította saját építészirodáját, amely a tervezés mellett kísérletezett és oktatott is. Ebből a szellemi műhelyből jött létre 1989-ben a Kós Károly Egyesülés, a magyar organikus mozgalom máig meghatározó szervezete saját iskolával, folyóirattal. Sokan szemére hányták, hogy a házai minősége gyatra, beáznak, rossz a burkolat és így tovább. Makovecz számára a kivitelezés minősége sosem volt elsőrendű kérdés, az ilyen hibák iránti érzéketlenség talán a filozófia elsődlegességére meg a fent említett foglalkozásokig vezethetők vissza, amikor gyakorlatilag amatőr módon építkeztek. Makovecznek fontos volt, hogy az építés barátok közti közösségi élmény legyen - jóllehet a későbbi nagy megrendeléseknél már kivitelező céget alkalmaztak.

A 80-as évek végére változni kezdett az építészete, a korai letisztult, organikus formákat a posztmodern stílushoz közelítő épületek váltották fel. A népi-természeti formák maradtak, de közvetlenül, tehát újraértelmezés nélkül, Ekler Dezső szavával "felnagyítva" kezdte őket alkalmazni - ettől a 70-es években még óva intett -, továbbá kiegészítette eszköztárát a történeti építészet formakincseivel. Jó példa erre a piliscsabai Stephaneum 1995-ös épülete, amelyen érdekesen keverednek a klasszicizáló, antik oszlopfőkkel és párkányokkal operáló építészeti elemek, a népi motívumok, és mindezek posztmodern értelmű dekonstrukciója. Bár a szakirodalom korai korszakát tartja értékesebbnek, Magyarországon inkább ezek, a 90-es évektől emelt épületei az ismertebbek.

A 90-es évektől egyre inkább eluralkodott rajta a mindenható építész tudata, aki épületeivel hidat képes verni Isten (vagy a kozmosz) és ember között. Egy Makovecz-tanítvány szerint "az ember egyszerre vonzódik hozzá és küzd vele" - megosztó személyiség volt, mindenki, aki ismerte, nehéz embernek tartotta. Meggyőződése volt, hogy a szellemi munkát végzők között nincs demokrácia. Tanítványaival szemben inkább az ideológiai hűség volt az elvárás, mintsem a tervezői tehetség. Világnézeti vita miatt több ígéretes tanítványától vált meg konfliktusok közepette, míg kevésbé kimagasló, de nem lázongó követői megmaradhattak mellette.

Nem volt híve az építészeti pályázati rendszernek sem: egyrészt mert az építésztársadalmat hierarchikus rendszernek látta, amelyben vannak jobbak és rosszabbak; másrészt mert úgy tartotta, hogy a beruházónak feltétlen bizalmat kell táplálnia az építőmester felé - szükségtelen tehát az anonim tervverseny. Emiatt Makovecz kiszorult - kiszorította magát - a kötelezően pályázati úton megvalósuló állami beruházásokból.

 

Már akkor

 

Rendkívül érzékeny volt a támadásokra, apróságokon tudott vérig sértődni. Jó példa erre a Sevillai Expo magyar pavilonjának története. Az 1989-ben kiírt pályázaton Makovecz elveihez hűen el sem indult. A győztes Janáky István tervét sokan támadták, és helyette őt akarták tervezőnek. Makovecz többször visszautasította a lehetőséget, végül azután vállalta el, hogy Janáky egy építészeti fórumon a körülötte kialakult csoportosulást külön fajnak nevezte. "Engem a Pista állandóan baszogat. Nekem ebből elegem van. Engem egyfolytában kerülgetnek, hogy vállaljam el a magyar pavilon tervezését. Ha még egyszer megkeresnek, akkor ezek után el is vállalom" - mondta. Végül az általa tervezett magyar pavilon nagy nemzetközi siker lett, építészeti szaklapok emlegették. A hazai sajtó viszont szűkszavúan és becsmérlően számolt be róla, a Magyar Építőművészet c. folyóirat például címlapján a pavilon fényképét fejjel lefelé hozta le. Ez vérig sértette Makoveczet, amit csak tetőzött, hogy állítása szerint az állam 300 ezer dollárért adta el a pavilont egy alkalmi konzorciumnak, miközben egy madridi cég 10 millió dollárra becsülte a forgalmi értékét. A konzorciumtól végül megvásárolta az épületet a sevillai építészeti egyetem - ma állandó kiállítás található benne.

Makovecz nem tartozott a tiltott művészek közé, a rendszerváltás előtt is épülhettek házai, sőt 1969-ben tervezői munkásságát az építészeknek járó legrangosabb állami kitüntetéssel, Ybl-díjjal, pedagógiai tevékenységét pedig 1987-ben Ifjúsági Díjjal jutalmazták. Ennek ellenére a rendszerváltás után magát visszamenőleg üldözöttnek, a kor mártírjának állította be; de 1994-ben is azt állította, "nehezebb sorsom van most, mint valaha is volt a Kádár-rendszerben". Számára nem ért véget a diktatúra, csak a "moszkovitákat" váltották fel a "brüsszeliták". Polgári körön, különböző szervezetek alapításán, interjúkon, beszédeken, előadásokon keresztül Orbán Viktor egyik legnagyobb népszerűsítője lett, minden tekintélyét latba vetette támogatásáért: véleménye szerint Szent István és Mátyás király után Orbán az 500 évenként a földre szálló csodamagyar, aki megmenti a nemzetet. Világnézete kedvenc könyvéhez, A gyűrűk urához hasonlítható, amely feketére és fehérre, jókra és rosszakra osztja a világot; avval, hogy a jó és a rossz harcát a világért ő a fajok küzdelmének fogta fel, melyek közül a jó afféle szakrális, ősi felhatalmazással bír. Makovecz habozás nélkül kommunistázta a baloldalt, gyalázta a liberálisokat, és sosem sikerült tisztáznia magát az antiszemitizmus vádja alól; lehet, hogy minősítés nélkül, de megkülönböztető jelleggel tartotta számon, ha valaki történetesen zsidó vagy épp kommunista. Az előítéletes gondolkozásmódot mutatja a svábok és csángó magyarok lakta Kakasdra tervezett faluháza is. Az épület egyik végében, a székely harangtorony mögött táncterem van, "mert a csángó magyar az mulatni tud", a másik végében pedig, a sváb torony mögött a közigazgatás és a bank, "mert azt a sváb jobban tudja"; a két részt a kocsma köti össze, ahol a szódás bort "az egyik spritzernek mondja, a másik fröccsnek. Jól működik a mai napig is."

Az ezredfordulóra politikai aktivitása szinte lehetetlenné tette építészi életművének elfogulatlan értékelését. Tovább mérgesítette a helyzetet az általa alapított Magyar Művészeti Akadémia, amelynek örökös elnöke lett. Az MMA-nak az új Alkotmány iránymutató hatalmat ad művészeti téren, a szervezet pedig az elfogulatlanság látszatát sem igyekszik fenntartani: feladatuknak nem a művészet magas színvonalának biztosítását, hanem a hazafiság és a nemzettudat támogatását tartják. Makovecz Imre életében végül nem vált sztárépítésszé, habár a nemzetközi publikum kezdeti rajongásával a rendszerváltás után lehetett volna erre esély. Személyisége és hierarchikus világképe nem engedett másokat kibontakozni, emiatt nincs is senki, akiről elképzelhető, hogy az utóda lehet. Halála után az is kétségessé válhat, hogy működőképesek maradnak-e a körülötte kialakult szerveződések. Újító volt egy olyan országban, ahol az építészek szájában gyakran megalszik a tej; az organikus építészetet művelte már akkor, amikor még senki sem sejtette, hogy ez évtizedekkel később világtendencia lesz; világhírű lett egy olyan országban, ahol rajta kívül nincs még egy világhírű építész. Ugyanakkor mindent megtett, hogy ezt elfeledtesse, beárnyékolja elfogadhatatlan megnyilvánulásaival, politikai elvakultságával. Ebben, reméljük, nem volt sikeres.

Budapesti munkák

 

Makovecz sokszor mondta, hogy a főváros elárulta őt; egy ízben úgy fogalmazott: "Minél messzebb legyek Budapesttől, annál közelebb jutok a hazámhoz." Budapesten családi házak mellett két munkája van: a Szentkirályi utcai volt Fidesz-székház, illetve a Farkasréti temető ravatalozója. A Szentkirályi utcában 1993-ban épített rá a késői stílusára jellemző négy, timpanonokkal túlterhelt emeletet egy kétszintes klasszicista házra, a Farkasréti temetőben pedig 1975-ben alakította át a 30-as években emelt épület belsejét. A ravatalozó belső tere szándéka szerint emberi mellkast formál, bár sokan a bibliai cet gyomrára asszociálnak - ez összes munkája közül nemzetközi szinten is az egyik legünnepeltebb. Önálló épülete tehát valóban nincs a fővárosban, bár többször is kezdett templom, lakópark, illetve halála előtt nem sokkal egy óvoda tervezésébe. 2011-ben a város hírnevét növelőknek járó Budapest díszpolgára címben részesült.

Sevilla

 

Az 1992-es Sevillai Expóra mint a független Magyarország első nemzetközi megjelenésére a nemzeti identitást direkten kommunikáló épületet képzelt el az akkori kormány - kézenfekvő volt tehát, hogy Makovecz Imre legyen a tervező. A megbízást azonban Janáky István nyerte meg, aki direkt magyarkodás helyett finom gondolatmenetre fűzte fel tervét: egy lepkeházat képzelt el, amelyben a gubóból kibomló lepkék nyelveken és kultúrákon átívelő szimbólumként jelképezték volna Magyarország rendszerváltás utáni helyzetét; a ház szimpla burokként jelent volna csak meg. Ezzel szemben Makovecz saját bevallása szerint egy Európát fricskázni kívánó pavilont tervezett. A pavilon hét tornyában minden délben megszólaltak a harangok, hogy emlékeztessenek az 1500-ban kiadott pápai rendeletre, amely a déli harangszót az Oszmán Birodalom felett aratott magyar győzelem után rendelte el. Hasonlóan direkt jelképnek képzelte a pavilon kettős falszerkezetét, utalva arra, hogy a magyar nemzet mint fal védelmezte Európát, miközben az európai nemzetek gyarmataikon keresztül kirabolták a világot. Ebből azonban a pavilonért rajongó nemzetközi sajtó vajmi keveset érzékelt.

Jelentős épületek

 

1964 Velence, Cápa vendéglő

1966 Tatabánya, Csákányosi csárda

1972 Sárospatak, művelődési ház

1975 Budapest, farkasréti ravatalozó

1977 Mogyoróhegyi szállásépületek

1984 Visegrád, Erdei Művelődés Háza

1987 Paks, Szentlélek-templom

1992 Sevilla, világkiállítási pavilon

1993 Eger, Sportuszoda

1995 Piliscsaba, Katolikus Egyetem

1996 Makó, Hagymaház

2000 Újvidék, Emléktorony

Neked ajánljuk