Interjú

„Már nem köntörfalazok”

Koltay Dorottya Szonja képzőművész

A Kassák Múzeumban látható a Tégla tan – ne épülj (be) című kiállítása kapcsán a részvételi művészetről, a társadalmi struktúrák újraértelmezéséről, a személyes örökség hatásairól és az analóg alkotásról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Seress Anna kurátorral közös ez a projekted. Hogyan dolgoztok együtt?

Koltay Dorottya Szonja: Amikor egy éve egy ferencvárosi pályázat kapcsán megkerestem Annát, nem klasszikus értelemben vett kurátori szerepet ajánlottam neki, inkább gondolkodótársra volt szükségem. Ő hozott be szociológiai és társadalomtudományos szövegeket és neveket, Adamik Máriát vagy Nancy Frasert. Ő volt az első, akinek elmondtam, hogy nemcsak tárgyakból álló kiállítást tervezek, a projekt részvételi része legalább olyan fontos. Azonnal mellém állt.

MN: Közösen alapítottátok a Téglakar formációt, hogyan írnád le ezt az alapvetően női, de már nem kizárólag női közösséget?

KDSZ: Ez nem egy alkalmi közösség, tudatosan dolgozunk. Olyan helyzeteket keresünk, ahol a meglévő, gyakran műhelymunka-jellegű kooperációink új formába hozhatók lehetnek. A legtöbben a csoportban valamilyen gondoskodó munkát végeznek, van köztünk színházpedagógus, óvónő, művelődésszervező, de van, akit krízisközpontból ismerek. Van, akivel közösen táboroztattunk gyerekeket. Mások pedig különböző alternatív színházi műhelyek holdudvarából érkeztek.

MN: Hányan vagytok?

KDSZ: Jelenleg tizenketten, és ha már nem pénzért csináljuk, mindenki annyit tud beletenni, amennyit az élete enged. Fontos, hogy senki ne érezzen nyomást – ezzel a félig nyitott, félig zárt csoportosulással olyan műsort csinálunk, amely nem attól működik, hogy nagyon sokat próbálunk.

MN: Kezdetben főleg nőkből állt a csoport…

KDSZ: Igen, ez részben abból is fakadt, hogy többen intézeti munkából ismerjük egymást. Az első fecske egy srác volt, aki a Ferenc téren biciklizett oda hozzánk, és csatlakozott az olvasókörünkhöz. De azért már az elejétől segítettek nekünk fiúk is, például a fotózásban, csak ők nem akartak szerepelni.

MN: A Téglakarban beszédes fantázianeveket is használtok. Te mit választottál magadnak?

KDSZ: A Bontógolyót, mert ez fejezi ki legjobban azt az erőt, amelyet szeretek megérezni magamban. Falakat áttörni, akár képletesen, akár konkrétan. A bontógolyónak nagy kilengései vannak, és ez is jellemző rám. A névválasztás persze nem kötelező, de én fontosnak tartom. Írok szövegeket, de nem akarom, hogy csak az én hangomon szólaljon meg minden. Azt szeretném, ha mindenki tenne egy állítást magáról, akár csak egy egyszerű rigmusban, vagy épp a névadás gesztusával. Ez átalakítja a közös teret is. Elmélyíti a részvételt, egyúttal véd is. Ez a fikcióteremtés egyfajta távolságot is ad, segíti, hogy biztonságban tudjunk beszélni érzékeny dolgokról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.