Borsos János és Lőrinc Lilla tizenegy éve dolgozik együtt Borsos Lőrinccel – a páros saját, hibrid entitásával. A kétfejű, kétnemű, négykarú képzőművész karakterét (festményeit, installációit, hely- és médiumspecifikus műveit) hosszú ideig a magyarországi országimázs és nemzeti identitás alternatív narratíváinak felrajzolására összpontosított kritikai figyelem határozta meg. Egészen addig, míg tiszta tekintetét az elmúlt évek során önmaga felé nem kezdte fordítani. Az aktuális társadalmi-politikai környezet útvesztőjéből merített korábbi tájékozódási pontokat és (átdolgozott) jelképeket fokozatosan váltották fel a (fiktív) képzőművész saját identitásának kérdései. A művészpár interdiszciplináris együttműködéseken, párterápián, Önkritikus portrén, a védjegyévé vált sötét anyag, a fekete zománcfesték újabb jelentésrétegeinek felnyitásán keresztül kezdte vizsgálni, ki is tulajdonképpen Borsos Lőrinc – milyen hivatkozásokban gondolkozik, mi jár a fejében, és hogyan látják őt mások.
Borsos János és Lőrinc Lilla a brnói TIC galéria terére szervezett egyéni kiállításán – The 3rd Half – egyszerre folytatja és szakítja meg ezeket a kérdéseket. Borsos Lőrinc itt önmagáról leválasztva tekint önmagára, hogy filter nélkül nézze végig és simítsa ki egy (absztrakt és valóságos) harmadik féllel összenőtt (absztrakt és valóságos) közös élet és munka belső hivatkozási pontjait. Először egy váró vagy előszoba kőkomplexumából ritmikusan spriccelő fekete anyag rajzol fényes tükörpocsolyát a földre, a falon az Etalon, a sötét anyag sűrített, kis fekete képe. Az ablakban még színes befőttesgumik tartják össze a Hermes Collection később összenőtt (vagy összehegesztett) szarvait, a korábbi sorozat homunculus tematikája pedig márványba metszve tűnik fel. A kicsi ember az alkimista gondolkodás figurája – mesterségesen előállított lény, a homunculusparadoxon alapja. Eszerint minden ivarsejt eleve önmagában hordoz egy kis embert, aki később az anyaméhben egyszerűen csak megnő. Az önmagát tartalmazó végtelen paradoxonjának képe összeér Hermész kettős figurájával – kapcsolódó hivatkozásaik pedig egyszerre megnyugtató őrangyalokként és kísértő szerzetekként járják be a kiállítás egészét.
Míg Borsos János és Lőrinc Lilla korábbi együttműködései leginkább fiktív személyiségük meghosszabbítását vagy kiterjesztését támogatták, Daniel Hüttlerrel – egyes művek társszerzőjével és egyben a kiállítás múzsájával – a művészpár (már New York-i rezidenciaprogramjuk alatt) olyan konstellációt formált, amelyben a Borsos Lőrinc karakter többé nem kifelé, inkább befelé tágul. A tehetetlenségi nyomaték visszafelé löki, s miután pontszerűen önmagába zsugorodott, lehetővé válik, hogy kívülről tekintsen le saját két vagy három arcára, szívére és agyára. Ez a tekintet biblikus és mitológiai szereplők, zárt (vallási és misztikus) közösségek, rituális és személyes tárgyak szerteágazó referenciahálózatának mozgatásával kalauzol egyre beljebb a megszabadulás viszontagságokra és belső ellentmondásokra épülő, dialogikus terének modelljében – összesen négy szobán keresztül futó lineáris narratíván át. És minél beljebb érek, e dialógus vizuális kódjai is egyre ösztönösebb, egyre nehezebben felfejthető és kommentálható asszociációs fonalakat húznak. A kezdeti ismerős jelentéstartalmak után ténylegesen testet ölt a kis ember – szakrális-erotikus, lila fényű szalon-térben játszik, függőségeket szerez és formál, majd kér alóluk feloldozást tizenkét fogadalmon keresztül. Ragaszkodik mindenhez. Márványtestét újra és újra kimentik az őt épp kettéfűrészelni készülő, büntető kezek közül, hogy újabb stimulánsokkal teli menedékébe repüljön vissza (mint Hermész: „maga a szerencsés pillanat”). Egy ilyen játék könnyen a végtelenbe nyúlik, miközben a bűn és feloldozás, a szimbiózis és parazitizmus, a férfi és nő, a te és én szarvuknál összenőtt minőségei is feloldódnak a fekete anyagban.
A kiállítást záró, belső szoba ebben a narratívában nem annyira „neo-okkult techno spiritualista” klubszoba, mint inkább tudati tér. Egy harmadik fél testén belül álló, valóban intim tér, amelynek teljes sötétségében, vörös lézersugarak magukra írt felirata közt (I AM WHO U R) marad egyedül Borsos Lőrinc Borsos Lőrinccel. Nincsenek már képek és hivatkozások, a harmadik fél pedig talán szintén feloldódik két vagy három ember között és egy emberen belül. Hiszen végső soron a kiállítás sem annyira a harmadik félről beszél, mint inkább a harmadik félnek – tárgyak, referenciák, szereplők és anyagok intellektuális-érzéki viszonyrendszerének szabad szemmel láthatatlan, ijesztően személyes hálózatán keresztül. Ha viszont valami ennyire távoli, azt csak zavarba ejtően közelről lehet látni. Így talán ez a szöveg sem a kiállításról szól – inkább a kiállításnak.
Galerie TIC, Radnická 4, Brno, nyitva: május 4-ig. A The 3rd Half tematikáját Borsos Lőrinc május 24-én nyíló önálló kiállításán folytatja – Kill Your Idols – a budapesti Glassyard Galériában.
