Bábművészként, látvány- és jelmeztervezőként Németh Ilona a legendás Orfeo csoport tagja volt, később a Stúdió K lett a bázisa. Igazi színházi ember, akit a Képzőművészeti Főiskoláról orfeós tagsága miatt, politikai okokból rúgtak ki, holott ő maga sosem politizált aktívan.
A politikai vitakörként, különféle művészeti csoportok kísérleti műhelyeként, önképzőkörként működő Orfeo tagjai Malgot István és Fodor Tamás vezetésével a kultúra terepét választották kifejezésül, mert ’68 után úgy ítélték meg, hogy lehetetlen a politikai cselekvés.
A festőnek készülő Németh a Stúdió K-ban bontakozott ki. Ma is aktív tervezőként, alkotótársként lenyűgöző életművet jegyez.
Ám mindez a Műcsarnok minitárlatából épphogy csak sejthető. Van a kiállításnak egy videóinterjúja, ami igazán informatív, de a látszólag esetlegesen, koncepció nélkül kiválasztott előadások bábjai és a semmitmondó, minimál kísérőtáblák nem segítik a megismerést. A kiállítás ajánlószövegében Sándor L. István nagyon izgalmas értelmezési keretet pedzeget, miszerint e tárlat arra adhat alkalmat, hogy Németh Ilonát úgy mutassák be, mint képzőművészt. Az ötlet jó, viszont ebből nem valósul meg semmi. Sok deficitje van a kiállításnak: hiányzik a bábozás mint kontextus, elkélne a színháztörténet részletezése, meg némi magyarázat, miért éppen ezek a bábok szerepelnek a kiállításon, illetve az sem világos, miért nem tüntették fel a fotókon szereplő színészek nevét sehol. És vajon miért nem esik szó a bábkészítés gyakorlatáról, miért nincs adatolva, hogy melyik báb miből készült, milyen technikával, milyen funkcióra? Persze, az sem világos, miért a Műcsarnok alagsorának két kicsi termében van a helye a kiállításnak, mondjuk a Bajor Gizi Színészmúzeum vagy az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum helyett. De a bábok és alkotójuk itt is megkapó élményt nyújtanak.
Műcsarnok, nyitva: szeptember
24-ig
