Döntésében megerősítette egy szomorú tapasztalat is: nem kell ahhoz egy országnak összeomlania, hogy szétszóródjon és gyakorlatilag elérhetetlenné váljon a progresszív kulturális örökség - elég csak Kassákra gondolni, akinek a húszas években készült munkái (no meg a Mester által készített, antedatált "eredetik") a hatvanas években külföldön találtak új tulajdonosokra. Sudac 2004-től épülő gyűjteménye mára több mint húszezer tételt tartalmaz, gyűjtőköre pedig az 1918 és 1989 között keletkezett művekből áll. A teljes gyűjteményből válogatott anyagot 2011-ben stílszerűen Rijekában, Tito Sirály nevű hajóján mutatták be, és megtalálható benne például a neoavantgárd Gorgona, az OHO vagy a Bosch + Bosch csoport alkotóinak számos műve (ez utóbbiból például Ladik Katalin, Szombathy Bálint és Kerekes László hetvenes években készült munkái).
A Kassák Múzeumban látható kiállítás az avantgárd magángyűjteményeket bemutató sorozat második része, s A kölcsönös hatások körei címet viseli, fókuszában pedig az 1920-26 között Bécsben kiadott Kassák-féle Ma és a Zágrábban 1921-ben alapított, szintén 1926-ig megjelenő Zenit áll. A két folyóirat egymás mellé rendelése nem véletlen, mert míg általában a kelet-közép-európai avantgárd művészetet az adott országok nemzeti paradigmáin belül tárgyalják, a mozgalom a maga internacionalista jellegénél fogva nem vett tudomást az amúgy is változó határokról. Akár egy korai networkben: szinte mindenki kapcsolatban állt mindenkivel (a Ma például a berlini Sturm folyóirattal és galériával, vagy az Újvidéken Csuka Zoltán által 1921-ben alapított Úttal), folyamatosan vettek át anyagokat egymástól - ami éppen abból a mély, forradalmi meggyőződésből táplálkozott, hogy létre lehet hozni egy egységes és egyetemes kultúrát, és ezáltal megteremthető egy jobb és működőképesebb társadalom. Olyan időszak volt ez, amikor a régióban élő (bár nem tömeges) közönség egyszerre találkozhatott a legújabb művészeti izmusokkal és fontos művészekkel, majdnem egyazon időben láthatta például Kurt Schwitters, El Liszickij, Moholy-Nagy vagy Kandinszkij műveit.
De a regionális együttműködés mellett jól kitapinthatók a különbségek is. Az 1922-ben Zágrábban egy gimnáziumban előadott "performansz" nyomán összeálló Traveleri (Utazók) csoport tagjai (képünkön) például jól szituált polgári környezetből származtak, s tevékenységükre leginkább a dadaizmus polgárpukkasztó attitűdje jellemző, amelynek keretében néhol az öncélú marháskodásig is elmentek. Elég megnézni az egyik összejövetelükön készült fotót, a lenyűgözően kedves lazaságot, majd átsétálni az állandó kiállításra, és megkeresni a Ma tagjainak 1922-ben készült csoportképét. Bármennyire is fiatalos Kassák művészi kalapja, s bármennyire is jól mutat Bortnyik Sándoron a csíkos nyakkendő és az elegáns zakó, mégis átüt a képen egyfajta konok, világmegváltó hangulat, a proletariátus tudatos kiművelésének szándéka (amelyet később, 1928-tól a Munka-körben fordítottak át a gyakorlatba). De azért a nagy lazaságnak sajnos meglett az ára: Miho Schön például, aki egy speciális közönséget, a vonatokon utazókat szórakoztatta repülőgépes akcióival - s akitől a meghívón szereplő dadaista kollázs is látható - végül egy ilyen mutatvány közben lelte halálát. A magyarokénál radikálisabb, dadába hajló hangulatot az is mutatja, hogy az európai civilizációt kritizáló, a neoprimitivizmusra és a "nagy-balkáni összefogásra" esküdő, Ljubumir Micic által alapított Zenitet így reklámozták: "Micsoda korlátoltság nem olvasni a Zenitet! Ne legyetek hülyék!"
A kiállítás egy konkrét művészi párhuzamot is felvázol: mind az építész Molnár Farkas (aki egyébként a húszas évek közepén a pécsi Krónika szerkesztőjeként és tipográfusaként szintén cserélt anyagot a Ma folyóirattal), mind Ivana Tomljenovic Meller (a horvát-szlavón bán lánya, kitűnő, a nemzeti válogatottat erősítő atléta, formatervező és fotós) a Bauhausban tanult. Ez utóbbi hölgytől a fotókon kívül a harmincas években készült utópisztikus várostervet és egy 29-30 körül készült reklámtervet (Meinl-kávé) láthatunk. Mellékszál, de érdemes lenne egyszer bemutatni, hogy milyen sok progresszív művész tervezett a húszas évek végén kereskedelmi plakátot - a Modiano cigarettának például Kassák, Berény Róbert, Bortnyik (vagy az akkoriban Bortnyiknál tanuló és még a Vásárhelyi Győző nevet viselő) Victor Vasarely, a harmincas évek elején az Odol szájvíznek pedig Bálint Endre és Pécsi József.
Maga a tárlat - a Kassák Múzeum adottságai miatt - kicsi, s a fotókon és kisebb kollázsokon kívül döntően könyv- és kiadványborítók uralják. Ezt ellensúlyozza a helyszínen is prezentált virtuális múzeum, melyben utána lehet nézni a művek és alkotók egy részének, továbbá a kölcsönös hatásoknak. Ez a forma a mai technikának megfelelően építi újra a húszas évek művészi forradalmának egyik nagy erényét, a demokratizmust szem előtt tartó, mindenki által elérhetőnek szánt avantgárd hálózatot. S talán ez a könnyen elérhető tudás- és ismeretanyag ezután nem csak a kutatókat fogja érdekelni.
Kassák Múzeum, Bp. III., Fő tér 1., nyitva: április 15-ig (www.avantgarde-museum.com)
