A német kormánypártok is elítélték azt az alkotást, amin egy disznóarcú katona látható, aki Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad neve szerepel.
Aki katalógust vásárol, nagy valószínűséggel egy igényes kivitelű, vaskos (és borsos árú) könyvet kap, a legtöbb nagyszabású kiállítás mellé ugyanis elkészül a reprezentatív album is. Azon viszont kevesen gondolkodnak el, hogy 40-60-100 évvel ezelőtt hogyan festhetett egy-egy ilyen típusú kiadvány.
Húsz éven belül másodszor rendeznek Lakner László életmű-kiállítást Magyarországon, az előzőt 2004-ben láthattuk a Ludwig Múzeumban Metamorfózis címmel. Kétségtelen, a 20. század második fele, a 21. század eleje magyar (és nyugati) képzőművészetének meghatározó alkotóját kétszer is érdemes felfedezni.
Nem történt kár, a folyadék csak a képkeretet érte el.
„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet kétélű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.
A Jovánovics-tanítványként, szobrász szakon végzett Bálványos egyéni kézjegye a különfélébb munkáin is rajta van. Egy törött szék volt az origó: e darabjaira hullott hétköznapi tárggyal lépett ki a körplasztika (azaz a klasszikus szobrászat) köréből, hogy egy új formarend (sík relief) lehetőségeit vizsgálja meg.
Amikor 1971 nyarán a romhányi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet új tejfeldolgozó üzemében csatasorba állították a Minipack-601 típusú csomagológépet, és ezzel a zacskós tej megkezdte hazai menetelését, a hírekben külön kiemelték, hogy a Minipack az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelővállalat (Élgép) terméke, amelynek egyik üzeme Albertfalván, a Csurgói út 15. szám alatt működik.
Miközben a biztonsági emberek elvezették, azt kiabálta "vannak, akik épp lerombolják a Földet. Művészek, gondoljatok a bolygóra!"
A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.
