A sors fintora, hogy épp egy olyan művész évfordulós bemutatását hiúsították meg a Covid-járvány miatti lezárások, aki egész életében a fiatalon szerzett tüdővész (tbc) tovább élő tüneteitől szenvedett: halálát egy rosszul sikerült műtét, más források szerint viszont a kiújuló betegsége okozta. A kétségkívül jó kezű kismester életében sem volt nagyon sikeres (csupán egyetlen kiállítása volt), lakóhelyén (a felvidéki Rozsnyón, ahol rajztanárként dolgozott) nem ismerték/értékelték, halála után pedig mintha kihullott volna a művészet történetéből.
S ha e kiállítás múltat újraíró, új értelmezéseket kínáló kurátora (Földi Eszter) lett volna annyira merész, hogy egyértelművé tegye, mi is, ami számára fontos és izgalmas Tichy művészetében, akkor talán a kiállítás címadásával és a névjegyét hordozó plakáttal is másként bánt volna; mert aki nem ragad le a minduntalan megjelenő, könnyeden felvitt női aktoknál, az sokkal többet is megérthet Tichy különös világából. A plakát persze stílusában megfelel a művész itt bemutatott KÉVE-plakátjainak, de a „festő-poéta” jelző már-már ellene megy a látottaknak (hacsak nem ezt is szimbolikusan kell érteni); a kiállított, majd’ 80 mű között csupán 7 festményt látunk (az önéletrajzi résznél nyolcadikként felfedezhetjük egy hatalmas méretű mű apró reprodukcióját is), arra utaló jelet viszont nem találunk, hogy Tichy költő lett volna. Pedig írt; kisebb (időbeli) kihagyásokkal egy fantasztikus regényen (Mars rabjai) dolgozott, és összeállított egy az ábécé rendjét követő „önéletrajzi szótárat” is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
