Kiállítás

Mögötte fájdalom

A festő-poéta. Tichy Gyula, a magyar szimbolizmus mestere

Kritika

A fiatalon eltávozó művész (1879–1920) minikiállítását a Magyar Nemzeti Galéria a halálának 100. évfordulóján készült bemutatni, a tárlatot nagyrészt egy magángyűjtő adományára, illetve új vásárlásokra alapozták. 

A sors fintora, hogy épp egy olyan művész évfordulós bemutatását hiúsították meg a Covid-járvány miatti lezárások, aki egész életében a fiatalon szerzett tüdővész (tbc) tovább élő tüneteitől szenvedett: halálát egy rosszul sikerült műtét, más források szerint viszont a ki­újuló betegsége okozta. A kétségkívül jó kezű kismester életében sem volt nagyon sikeres (csupán egyetlen kiállítása volt), lakóhelyén (a felvidéki Rozsnyón, ahol rajztanárként dolgozott) nem ismerték/értékelték, halála után pedig mintha kihullott volna a művészet történetéből.

S ha e kiállítás múltat újraíró, új értelmezéseket kínáló kurátora (Földi Eszter) lett volna annyira merész, hogy egyértelművé tegye, mi is, ami számára fontos és izgalmas Tichy művészetében, akkor talán a kiállítás címadásával és a névjegyét hordozó plakáttal is másként bánt volna; mert aki nem ragad le a minduntalan megjelenő, könnyeden felvitt női aktoknál, az sokkal többet is megérthet Tichy különös világából. A plakát persze stílusában megfelel a művész itt bemutatott KÉVE-plakátjainak, de a „festő-poéta” jelző már-már ellene megy a látottaknak (hacsak nem ezt is szimbolikusan kell érteni); a kiállított, majd’ 80 mű között csupán 7 festményt látunk (az önéletrajzi résznél nyolcadikként felfedezhetjük egy hatalmas méretű mű apró reprodukcióját is), arra utaló jelet viszont nem találunk, hogy Tichy költő lett volna. Pedig írt; kisebb (időbeli) kihagyásokkal egy fantasztikus regényen (Mars rabjai) dolgozott, és összeállított egy az ábécé rendjét követő „önéletrajzi szótárat” is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Tanácsi sztárparádé

Lassan három éve, hogy Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját miniszteri biztossá nevezték ki azzal a feladattal, hogy „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását”. Első hallásra csak egy újabb kulturális elmebaj körvonalazódott, de miután Demeter olyan tervezettel állt elő, amelyben a klubok és a próbahelyek fejlesztésétől a fellépési lehetőségek bővítésén át a tehetségkutatók és a turnék támogatásáig sok minden szerepelt, a hazai könnyűzenészek jó része üdvözölte a miniszteri biztos belépőjét. Különösen annak fényében, hogy Demeter belengette azt a 25 milliárd forintos állami támogatást is, amelyet szerinte öt év alatt lehet majd elkölteni a különféle programpontokra.

Fejre mentek

Máig rejtély, kik és miért lopták el sírjából Tisza István vagy később Kádár János koponyáját. A Tisza koporsójában található értéktárgyakat a tettesek nem vitték el.

Focizhat, de panaszkodni ne merjen

Magyarországon nem csak stadionok, de kondiparkok, műfüves pályák, tornatermek is épültek szép számmal – csak legyen, aki megtölti ezeket. Maroslelén a polgármester húzott mezt 47 évesen, hogy a futballcsapat végig tudja játszani a bajnokságot.

Horthy helyett Deák

Teljes arculatváltást és névváltoztatást kezdeményezett a Jobbik, azt bizonyítandó, hogy végleg szakított szélsőséges múltjával. Az új vezetés a Fidesz alternatíváját kívánja nyújtani a konzervatív választóknak. Jókora ambíció, miközben egyelőre az a kihívás, hogy a párt megugorja a parlamenti küszöböt.

Eredendő bűn

Az Alaptörvényben elismert egyházak számára megnyitott ingyenes ingatlanszerzési lehetőség része annak a folyamatnak, amelyben a politikai hatalom a világi közoktatást minden módon ellehetetleníti, az egyházi fenntartású iskolák lehetőségeit pedig egyre bővíti. Az egyházaknál sem mindenki örül ennek.