Képzőművészet

Falat törnek

Új művészeti intézmény nyílt októberben az óbudai Goldberger gyár valahai mosócsarnokában, ahol a műveket, a művészeket és a közönséget szokatlan helyen, szokatlan formában kötik össze, „gerillaáron” kínálva a kortárs műtárgyakat.
  • Götz Eszter
  • 2020. január 5.

„Öröm áradjon a végtelenbe”

Az 1919-ben alapított intézmény már a névadó idejében is egyfajta múzeumként működött: a Morvaországból származó műgyűjtő, világutazó előszeretettel mutatta be legújabb Ázsiában vásárolt tárgyait. Egykor ötezres gyűjteménye mára harmincezressé bővült.

Dzsungellakók

Az általában filozófusok, esztéták, elméleti szakemberek által hangoztatott „vége-elméletek” sorában a festészet az első, halálozásáról már az 1800-as évek közepétől beszélnek. (A művészettörténetet e század elején temették el.)

Az aranyborjú

Közel két évvel ezelőtt kezdett bele a Mozaik Zsidó Közösségi Klub együttműködve a Mazsihisszel és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemmel (OR-ZSE) a Dáf projektbe – ennek keretében a zsidó közösség több mint száz tagja interpretálta a tórai hetiszakaszok üzenetét.

Jurta és óriáskerék

A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros vezetője s egyben a kiállítás kurátora, Deák Nóra nem véletlenül választotta ki e képzőművészeket; mindhárman erősen kötődnek Dunaújvároshoz – ketten a városban születtek, Várnai pedig kisdiákként Kazincbarcikáról került ide. A kiállítás ugyanis azt a kérdést járja körül, mit jelent Dunaújvárosban képzőművésszé válni, létezik-e dunaújvárosi művészet, miként jelennek meg a művészek munkáiban a városban szerzett tapasztalatok.

Bombamáz

A 2013-ban alapított Easttopics nonprofit kezdeményezés a kelet-európai kortárs művészet népszerűsítésére, egy olyan folyamatban lévő projekt, amely közelebb hozza, s egyben hálózatszerűen összefogja a térség államainak (többek közt a volt Jugoszlávia utódállamai, a balti államok, Görögország és Belorusszia) kortárs szcénáit és szereplőit.

Delel a nyáj?

A fiatal szobrász 2012-es diplomamunkájában, a Csepel G. E. tornarobotban már ott van a humor, szerepelnek talált tárgyak, de mindent visz a szobor háttértörténete.

A Planétaszemélyiség

Kisfaludy András 1998-ban készítette el a csupán három évig működő Kex együttesről szóló dokumentumfilmjét, amelynek címét az együttes egyik, kislemezen megjelent számából kölcsönözte.

A közös album

Április 16-án nyílt meg, de úgy tűnik, igazából a nyárra ért be és vált slágerkiállítássá a Minden múlt a múltam (a találó és könnyen megjegyezhető cím Rakovszky Zsuzsától lett kölcsönvéve) a Magyar Nemzeti Galéria A épületében.