Egy kabarét, amely a háború előtti korszak idoljait gúnyolta ki (köztük azt a Honthy Hannát, akit két utcával arrébb felállva ünnepelt a közönség a Csárdáskirálynőben). A bábokat a Ludas Matyi karikaturistájaként később ismertté vált Szűr-Szabó József tervezte, beleértve azt a kifejezetten ellenszenves cigányprímást is, amelyik nemcsak bólogatni tudott, de a szemhéját is mozgatta, és amelyik most a Magyar Nemzeti Galériában látható. A korabeli sajtóbeszámoló szerint „az előadáson komoly siker robbant ki”.
Az Egymásra hangolva című kiállítás apropója, hogy tavaly ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját a Budapest (korábban: Állami) Bábszínház, amely ugyan vörös zászlóban fogant Szergej Obrazcov útmutatásai alapján, de az ugyanakkor létrejött Ifjúsági – a későbbi Móra – Könyvkiadóhoz hasonlóan (lásd: „Jó könyvet az ifjúságnak!”; Magyar Narancs, 2020. április 23.) afféle menedéke lett a rendszerből kipörgött művészeknek. Így lett bábszínházi háttérember mások mellett Bálint Endre, Jakovits József vagy Korniss Dezső, és ha valamelyest befolyásolta is az ideológia a bábtervezőket és bábszínészeket, a művészi-technikai kivitelezésben, és legtöbbször a tartalmi kérdéseket illetően is szabad kezet kaptak.
Nem tudom, hogy hetven év alatt hány bemutató volt az Andrássy úton, de 22 előadás néhány szereplőjét most nagyon közelről, világosban is megtekinthetjük, immár önálló életre kelt műtárgyként. Talán akkor sem lenne hiányérzetünk, ha némi adatolás mellett a figurák csak sorban állnának, mint valami panoptikumban, néhány dokumentum, és az előadásokról készült fényképek társaságában, de minden jel arra mutat, hogy fel sem merült holmi emlékkiállítás megrendezése, Palya Gábor kurátor (a Budapest Bábszínház munkatársa) sokkal nagyvonalúbb megoldást talált ki. Egyszerűen kiemeli a bábokat valós történetükből, így azok egészen új értelmet kapnak egy látszólag testidegen közegben, amelyet kizárólag a Magyar Nemzeti Galéria tud biztosítani: az állandó kiállítás festményei között. Szűr-Szabó cigányprímása így került Bihari Sándor 1886-os Bíró előtt című képének szomszédságába, amelyen ugyancsak egy prímás pöröl hiábavalóan eltörött hegedűje miatt.
Persze az ’51-es Sztárparádé szereplője nem mondható tipikusnak, inkább szabályt erősítő kivétel, amely épp a Bihari-festmény miatt válik drámaivá. Ugyancsak szívszorító Mátyás király és Magyar Balázs alakja az 1954-es Kinizsi Pál című előadásból, amelyet a bábszínház első igazgatója, Bod László tervezett még az „obrazcovi esztétika” amúgy iskolateremtő és ma is vállalható realizmusával. Azonban ezek az ifjúságielőadás-hősök Székely Bertalan II. Lajos holttestének megtalálása című képe mellett kizökkennek addigi szerepükből, és szomorú szemlélőivé válnak a jövő tragédiájának. Ugyanúgy, ahogy a kép másik oldalán a lovon ülő Mátyás Fadrusz János híres szobrán.
Az egymásra hangolásnak vannak kevésbé drámai, olykor erőltetett, máskor humoros epizódjai, de ennél fontosabb, hogy az állandó kiállítás három szintjén, „bolyongás közben”, a legváratlanabb pillanatokban ismerkedhetünk meg a bábokkal és tervezőikkel. Koós Ivánnal, aki Brechtet, Dürrenmattot és Mrożeket is „bábosította”, a Marosvásárhelyről a 70-es években elmenekült Ambrus Imrével, aki az álmokat és a rémálmokat is egyformán ismerte, vagy éppen Bródy Verával, akinek legalább egy művét, a Mazsolát az egész ország ismeri. Azt kevesebben tudják, hogy legalább hatvan premier fűződik a nevéhez, beleértve a klasszikus meseirodalom legnépszerűbb műveit és Shakespeare-t egyaránt. A Bródy-féle Hamupipőke mostohatestvéreivel együtt stílusosan Györgyi (Giergl) Alajos Deák Szidónia portréja és Borsos József Első bál után című képe közé került, a csodaszarvas Csontváry cédrusa mellé…
Míg az efféle gondolat- és képzettársítások a 19. századi és 20. század eleji műveknél működnek igazán, a jelenkori gyűjteményben elhelyezett bábok mintha kiegészítenék a műveket – olykor egészen zavarba ejtőn. Boráros Szilárd afrikai totemei a 2007-es Odüsszeusz bolyongásai előadásból ugyanúgy lehetnének mozdulatlan műtárgyak, ahogy Jakovits József szobrai mozgó bábok; az Ország Lili grafikái mellett kiállított marionett kislányt Hoffer Károly 2017-ben Ország Liliről mintázta a Befalazva című előadás számára. De Ország Lili – ő 1950-től haláláig, 1978-ig volt a bábszínház munkatársa – egyik tervét, a háromtagú családot a harmincöt évvel ezelőtti Cseppekből is kiállították: Altorjai Sándor Süllyedek felfelé című műve mellett teljesen olyan, mintha az installáció elengedhetetlen kelléke lenne. De ugyanez mondható el Árvai György hatalmas méretű csecsemőjéről (Oidipusz-karantén, 2015) is, mely a kupolacsarnokban lóg a levegőben, Berczeller Rezső légies Apokalipszisének súlyos nehezékeként.
Már azzal elégedettek lehetnénk, ha a 70 éves Budapest Bábszínház kizárólag a bábok és a művek különleges találkozásában öltene testet a kiállításon, de itt sokkal többről van szó: az Egymásra hangolva kedvet csinál ahhoz, hogy bejárjuk az általában mellőzött állandó kiállítás tereit, és újra felfedezzük a klasszikusokat a bábok keresése közben.
A kiállítás zárásáról még nem született döntés, a nyár végéig biztosan megtekinthető.
