Képzőművészet

Lehetne egy mindenkinek

Gorka Géza-kiállítás a Kieselbach Galériában

  • Novák Piroska
  • 2020. augusztus 30.

Képzőművészet

A 20. századi hazai iparművészettel foglalkozó kötetekben rendszerint megelégszenek azzal az általános és egyszerűsítő összefoglalással, mely szerint a modern magyar kerámia­művészetet a nagy triász – Gádor István, Kovács Margit, Gorka Géza – munkássága alapozta meg, holott a korszak tárgykultúrája, azon belül is kerámiaművészete jóval összetettebb kapcsolódásokat, sokkalta több ismert vagy kevésbé ismert szereplőt, szövevényes történelmi, szociokulturális, gazdasági és politikai tartalmakat hordoz magában.

A Kieselbach Galériában július közepén nyílt Gorka Géza (1894–1971) oeuvre-kiállítás és a galéria kiadásában megjelent, monstre album esetében e szálak szerencsésen összekapcsolódtak.

A kiállított tárgyak Chovanecz Balázs több mint ezer darabot számláló szegedi kollekciójából érkeztek. Az antikvárius és régiségkereskedő Chovanecz a most megjelent monográfia előszavában feltárja a Gorka-kerámiák másfél évtizedet átfogó gyűjtésének történetét, melyből kiderül, hogy az első találkozást népi és habán kerámiákat gyűjtő édesapjának köszönheti, aki egy-egy ígéretes darab láttán sokszor csalódottan állt el a vásárlástól, ráismerve a kézműves habánok stílusában, ónmázas fajansztechnikával készült tárgyon Gorka Géza jelzésére: az egyenlő szárú háromszög csúcsai köré rendezett G, N, és V betűkre.

A tárlat kurátorának, Rieder Gábornak sikerült friss és mai kontextusba helyeznie a döntően 1924 és 1968 között készült alkotásokat. A galéria legnagyobb terét Gorkának az 1920-as évek második felétől az 1930-as évek végéig gyártott, art deco stílusú dísz- és használati kerámiái uralják. A fekete falakról és a középen elhelyezett hosszú, medenceszerűen kialakított, sötétszürke alapból szinte kiugranak a szorosan egymás mellé sorolt színpompás tárgyak. Gorka a korabeli ízlést és igényeket felismerve, egyszerre egzotikus és archaizáló, dekadens és népies edényeket, vázákat, hamutartókat, figurális kisplasztikákat készített, felületükön a német Bidtel cég katalógusmázainak repedéshálóival. Ez a látványos installáció önmagában is reprezentálja Gorka meghatározó stílusjegyeit: a formai és funkcionális egységet, ami mindig egyedi karakterrel és mesterségbeli virtuozitással párosult.

A tárlat ezen felül szemezget Gorka alkotói korszakaiból. Látjuk a többször is elővett habán stílusban készült kerámiákat egy ötszintes favitrinben; a mindig kiszámítható eredményt produkáló katalógusmázak elhagyása után születő, saját mázkísérleteit az album darabjaiból épített, lépcsőzetes, mobil posztamensen; az irizáló fényű, fémlüszterekkel fedett, ritka tárgyait keleti hatású, feketére lakkozott, légies szekrényen; a Zsolnay-gyár magastüzű alapanyagaiból és mázaival készült munkáit egy ék alakú, tükrös installáción. A rövid losonci háziipari kitérőjének pasztellszínű eredményei pedig lebegő polcokon kapnak helyet. S megtaláljuk a szocialista realizmus kényszeredett évei után a formákkal és felületekkel megtörhetetlenül kísérletező Gorkát is. Az 1955 után keletkezett aszimmetrikus, organikus, modern formájú tárgyak, a soknyakú bendővázák, kolompokat idéző kaspók és a stilizált állatfigurák (amelyek egyediségét a kelet-ázsiai eredetű, craquele mázak, a fortyogó láva és a dunai kavicsok ihlették), többszínű, repesztett, ugrasztott, rücskös faktúrák rangjukhoz méltó helyet kaptak a farönkökből emelt trónusokon.

Szabó Lilla művészettörténész jegyzi a Gorkáról megjelent eddigi legátfogóbb monográfiát, amely körültekintő részletességgel és az összefüggéseit feltárva ismerteti Gorka Mezőtúrról, Badár Balázs fazekasmester műhelyéből induló, folyamatosan megújuló pályáját a nemzetközi, majd a „némaság évtizede” után következő hazai sikereitől egészen a kései, 1968-ban bemutatott üvegkerámia anyagáig. A szerző kiemeli, hogy Gorka nem csupán keramikus, tervező és kivitelező, a kisszériás előállítást többször, több helyszínen megszervező és irányító alkotó, hanem kiváló pénzügyi és kommunikációs érzékkel bíró menedzser is volt, aki mindig időben és gyorsan ismerte fel a változó igényeket, a politika által determinált korszellem elvárásait. A fotókkal gazdagon illusztrált és pontosan adatolt tárgyjegyzékből talán csak a kerámiatechnológia bővebb ismertetését hiányolhatjuk.

A nagy ívű tanulmányból a tárlaton inkább a megkapó és fordulatos mozzanatokat emelték ki, úgymint az 1945-ben a szovjet katonák elfoglalta nógrádverőcei villában tartott „agyaggalamb-lövészetet”, „a magyar Picasso” anekdotát, az Iparművészeti Vállalattal kötött kooperáció nyomán keltezhető „mindenkinek van egy Gorkája” szlogent vagy a „zöld szamár” esetét. Utóbbiban a neoklasszicista szobrász, Szentgyörgyi István bírálta Gorka háromlábú, stilizált szamártestű díszedényét, amire Gorka sommásan úgy reagált: „Ez nem szamár, ez kerámia!”

A kiállítás és az album nyomán remélhetően nem csupán a gyűjtők és műkereskedők figyelme irányul újra Gorka Gézára és a 20. századi magyar kerámia más képviselőre, hanem a kerámiával foglalkozó fiatal alkotók számára is követendő példát állít Gorka szemlélete, és talán az állami kultúratámogatók figyelmét is felhívja az életművét keretbe foglaló, verőcei otthonára és műhelyére, az 1972-től emlékmúzeummá alakított, ma a város kezelésében tengődő Gorka Géza Kerámiamúzeumra.

A kiállítás nyitva augusztus 15-ig

Neked ajánljuk