Képzőművészet

Érzelmi dimenzió

A második világháború utáni amerikai festészet, vagyis a New York-i Iskola, amelynek tagjai máig az amerikai festészetet jelentik, nem pusztán egy esztétikai program piaci és intézményi sikerében nyilvánult meg.
  • Kürti Emese
  • 2019. június 30.

Mit is fényképeznénk ezekkel?

Velence a XV. század, vagyis a fénykora óta hanyatlik, a tengerre épült várost kíméletlenül pusztítja a természet, az emberi aktivitás, és amit ma úgy hívunk, a globális felmelegedés. Legalábbis így értesülünk a napi hírekből, valamint Thomas Mann Halál Velencében című novellájából.
  • Pálos György
  • 2019. június 23.

Nagyobb a füstje

Április 13-án nyílt meg a szlovák APART kollektíva első budapesti kiállítása – Felületi depresszió és újonnan keletkező élőhelyek – és egyben az Easttopics új kiállítótere is. Denis Kozerawski, Andrej Žabkay és Peter Sit művészeti kollektívája 2012-es alapítása óta olajozottan pozicionálja magát mind a regionális művészeti intézményrendszerben, mind az online és közösségi média felületein.
  • Molnár Ráhel Anna
  • 2019. június 16.

Kaktuszkalandok

A Buharov „testvérek” (Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél) kiállítása a tavaly Grazban, a Steirischer Herbst program keretében bemutatott multimédiás installáció (Örök szándékmező hangolás) kisebb, az acb Galéria Attachment terének adottságait kihasználó változata.

Időzárványok

A debreceni MODEM földszintjén lévő kiállítótérben öt művész tizenhat alkotása látható. A kiállító művészek nők, de ez nem jelenti azt, hogy nőművészeti kiállítást látnánk.

A járőr

Sugár János elsősorban a köztéri, public art munkáiról és akcióiról ismert – ezen belül is leginkább a „WASH YOUR DIRTY MONEY WITH MY ART” stenciljéről, melyet 2008-ban felfújt a (ma már nem működő) VAM Design Center homlokzatára.