Sem a művészek, sem a galériák nem tudják, hány hónapot kell kitartani; akinek nincsenek tartalékai, komoly bajban van. „A kulturális szféra alapvetően eseményközpontú, így a bezárások különösen érzékenyen érintik. Ráadásul a galériák költségei nem csökkennek, a galeristák nem tartoznak a kedvezményezettek körébe, mint ahogy katásként a képzőművészek sem. Biztosan lesz, aki végleg bezár, főleg, ha elhúzódik ez az állapot, hiszen hosszú hónapokra, ha nem évekre leáll a hazai műtárgypiac. Sokan kerülnek nagyon nehéz helyzetbe” – magyarázza Bérczi Linda, a nemzetközileg is a legjelentősebb magyar képzőművészeti fesztiválként számon tartott Budapest Art Week igazgatója. Ő épp az elmúlt napokban kényszerült a tavaszra tervezett idei rendezvénysorozatot lemondani. Bár a programok jó részét – reményeik szerint – ősszel bepótolják, lesznek olyan kiállítások is, amelyeket egyáltalán nem tudnak már megrendezni.
„Katasztrofális helyzetben vagyunk”
„Egy évvel ezelőtt elvállaltam egy kiállítást, épp akkor nyílt volna meg, mikor a kijárási korlátozást bevezették. Egy év rákészülés veszett kárba. Különös egybeesés, hogy az új műveim épp folyamatos válságérzetet, »zuhanást« jelenítenek meg, ami egyszer csak hirtelen hétköznapi valósággá vált mindannyiunk számára” – meséli Soós Nóra, aki kizárólag a festményeiből, képzőművészeti tevékenységéből él, férjével, a szintén festőművész Győri Mártonnal együtt. De drMáriás is arról számol be, hogy hat kiállítása maradt el: külföldön, Budapesten és vidéken egyaránt. „Egyrészt fantasztikus, olyan, mint egy vakáció! De katasztrofális helyzetben vagyunk. A kiállítóhelyek bezárásával megszűnt a művészet fizikai közege, így a művészekre irányuló figyelem, érdeklődés, szimpátia kikopik a közéletből és ezáltal a közbeszédből is. Az apokaliptikus víziók között a legkevésbé se gondolnak az emberek a művészetekre és a szórakozásra, hanem a különféle túlélési stratégiák foglalkoztatják őket. Ellehetetlenül a művész kapcsolata a potenciális érdeklődőkkel, szimpatizánsokkal, gyűjtőkkel, és ez végzetes a számára. A képzőművészek teljesen kiszolgáltatottak az amúgy sem rózsás piaci viszonyoknak, ahol védőháló, ösztöndíjak, szociális kiegészítések helyett 27 százalékos áfa van a nyakukon. Csak abban bízhatunk, hogy az emberekben még van együttérzés és szolidaritás” – magyarázza drMáriás.
„A festészetet főállásként, magas fokon művelni nagy luxus – mondja Soós –, az alapanyagok önmagukban drágák, így alkotáskor nemcsak szellemileg, hanem anyagilag is sokat befektet és kockáztat a művész. A kiállításom ráadásul egy magángalériában lett volna, ahol értékesítik is a műveket.” Egyelőre minden bizonytalan. Nóra és Márton azt azért még hozzáfűzik, hogy az előző, 2008-as válságból sokat tanultak. „Nagyon nehéz volt. Ráadásul akkor született az első gyerekem, nagyon sok devizahitelt vettünk fel, az az időszak sok mindenre megtanított. Úgy alakítottuk ki az életünket, hogy tudjuk, sohasem jön máshonnét segítség, csak magunkat tudjuk kihúzni a szorult helyzetekből. Idealista vagyok, és úgy gondolom, hogy amikor ennyi negatív dolog ér minket, még nagyobb szükség van a jó művekre.”
Győri Márton eleve önállóan, erős online jelenlétre alapozva mutatja be képeit. „Nagyon régóta, az államtól és különféle ösztöndíjaktól függetlenül csak a saját privát online teremben létezem, a mostani helyzet számomra ebből a szempontból nem annyira szokatlan” – mondja, hozzátéve, hogy a képzőművészek helyzete a válság előtt is elkeserítő volt, jelenleg pedig különösen az. „A festőművész, mint kifejezés a társadalom nyelvi szövetében értelmezhetetlen fogalom. Furcsa, egyfajta megalázottságérzéssel rokonítható úgy élni, hogy az életed értelme, az identitásod az állam számára gyakorlatilag semmit nem jelent, hacsak nem tartozol a kormány által létrehozott és bőkezűen támogatott MMA szervezetébe. Miközben láthatjuk a német példán, hogy lehet máshogy is csinálni. Ott ez filozófiai kérdés, még a kultuszminiszter is azzal áll ki, hogy igenis fontos, hogy kulturális többletek szülessenek ebben a nehéz időszakban is.” Idealizmus azt gondolni, hogy a kényszerhelyzet időt teremt a befelé fordulásra, átértékelésre. Túl az anyagi bizonytalanság okozta feszültségeken Márton arra is figyelmeztet, hogy tapasztalatai szerint a családos, gyerekes művészeknél még kevesebb idő és energia jut az alkotásra, hiszen az teljes embert kíván, az elvonuláshoz szükséges feltételeket pedig ebben a helyzetben nem könnyű megteremteni.
Teljes leállás
„A műkereskedelemben három nagy szezon van, ebből a tavaszi aukció biztosan elmarad. Nálunk − és általánosságban is – a bevételek 80–90 százalékát az árverések adják, kisebb rész a galériás bevétel, most mindkettőtől elesünk. Ez azt jelenti, hogy az éves bevételünk harmadát elvesztettük, és nem tudjuk, mi lesz az őszi és téli szezonnal” – magyarázza Törő István, a 19–20. századi képzőművészettel és Zsolnay-kerámiákkal foglalkozó Virág Judit Galéria és Aukciósház igazgatója. Ahogy mondja, szórványeladásaik vannak a honlapon és telefonon keresztül, de ezek értékelhetetlenek, mindeközben az alkalmazottakat fizetni, a fizetési kötelezettségeket teljesíteni kell.
A kisebb galériáknál ugyanez a folyamat megy végbe, annyi különbséggel, hogy míg a néhány nagyobb aukciósház ki tudja gazdálkodni a 3–5 hónapos leállást, a kisebbeknek – amelyek jellemzően bérelt helyiségben, a napi bevételeikből élnek – nem valószínű, hogy vannak tartalékaik. A Godot Galéria a kijárási korlátozás előtt tíz nappal nyitotta meg új kiállítását, de már ekkor is csak telefonos bejelentkezés alapján engedtek be látogatókat. „Ezt két hétig tartottuk, de összesen egy látogató jelentkezett. Ezután már a II. Godot Kortárs Aukció és a hozzá tartozó kiállítás is elmaradt” – mondja Kozák Gábor galériavezető. „Ez a műkereskedelmet is nagyon rosszul érinti. Szerencsésebb országokban ugyanis a két általánosabb befektetési forma – az ingatlan és a részvény – mellett a harmadik a műtárgy, ezért több országban a legutóbbi válság jót tett a műkereskedelemnek. Nálunk viszont az a jellemző, hogy azon tehetős emberek, akiket ez a műfaj érzelmileg, intellektuálisan megérint, akkor vásárolnak műtárgyat, ha felfelé ível a gazdaság, és pénzbőség uralja a piacokat.” Jellemzően csak néhány – többnyire személyes, támogató indíttatású vásárlás van a szegmensben. Ongjerth Dániel, az INDA Galéria vezetője is a teljes leállásról beszél. Az épp megnyitandó kiállítás náluk is elmaradt, ráadásul a New York-i nemzetközi vásáron esedékes megjelenésüket is le kellett mondaniuk. Mivel a nemzetközi vásárok jóval nagyobb szeletet tesznek ki a forgalmukban, mint a magyar eladások, ez még nehezebb helyzetbe hozza őket.
Digitális műélvezet?
Most minden galéria igyekszik a lehetőségeihez mérten aktivizálni az online jelenlétét. Az acb Galéria a múlt héten megtartotta első online kiállításmegnyitóját, a tárlat egy 3D-felületen körbejárható és megtekinthető; a közösségi oldalakon egyes galériák a művészeik életébe és műhelyébe próbálnak betekintést adni, megmutatva a home office-t, ahol egy kortárs festő dolgozik éppen. „Sok tartalom jelenik meg, de nem tudják pótolni a valós élményt” – állítja Bérczi Linda. „Ráadásul az Art Week vagy egy kiállítás nemcsak művészeti esemény, hanem fontos közösségi élmény is. Talán a most kialakult helyzet eredménye az lesz, hogy új megoldásokat, új fejlesztéseket kezdünk az online terünkben.” A digitális jelenlét viszont nem mindenkinek testhezálló. „Egyfelől nem jó a szemnek – mutat rá Soós Nóra –, másfelől a képzőművészeti alkotásoknak van egy privát tere, amelybe a nézőnek be kell sétálnia. Én például nem is szeretem online látni a képeimet, ráadásul az új festményeim egész nagyok, csak személyesen átérezhetőek.”
A műkereskedelmet tekintve sem látják a kisebb galériák megváltó erejűnek az online teret, a nagy aukciók pedig valójában nem tudnak hatékonyan átköltözni az internetre. A Kieselbach Galéria és Aukciósház a netes eladások tekintetében különleges helyzetben van, ugyanis az országban elsőként, már a 90-es évek végén tartottak online árverést, és nagy hangsúlyt fektetnek webshopjukra is. „Nemcsak aukciósházként, galériaként, hanem könyvkiadóként is működünk, és már az előző válság idején felismertük, hogy fontos az olyan webshop létrehozása, ahol rangos alkotások is megtalálhatók, eredetiségigazolással” – mondja Kieselbach Tamás, a galéria tulajdonosa. Most otthonról dolgozva intézik az eladásokat és a könyvkiadást.
Védőháló nélkül
A kulturális szféra szereplői közül többen is a német támogatási példát emlegetik, az ottani kormány azonnal bejelentette ugyanis, hogy a kultúrából, művészetekből élő egyéni vállalkozók és kisebb cégek 9–15 ezer euró közötti, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A magyar kormány eddigi intézkedései között a kulturális ágazatot is említő rendeletek egyelőre megálltak ott, hogy a művészeti tevékenységet végző munkavállalók esetében a munkáltatók járulékfizetési kötelezettsége csökken, ám ez a szektor kisebb részét érinti. A megkérdezettek szerint a művészek nagyobb része egyéni vállalkozóként, esetleg a művészeti tevékenység mellett magánórákat tartva vagy egyetemen tanítva tudja eltartani magát. A „mentőcsomagban” viszont az alkotó tevékenységet végző katázók már nem szerepelnek. A kortárs galériák is csak reménykedni tudnak a segítségben. A Godot Galéria igazgatója elmondja, hogy nekik már az jó lenne, ha az önkormányzat segítene, a jelenlegi keretek közt ugyanis nem fenntartható a működésük: „Fizetéscsökkentéssel reagáltunk a helyzetre, és várjuk, hogy az önkormányzat (Újbuda – a szerk.) csökkentse a bérleti díjat.”
„Sokan próbálják elkenni a problémát azzal, hogy a műtárgyvásárlás luxusfogyasztás, de most nem a vásárlókról, hanem a művészekről és az értékesítők hálózatáról beszélünk, akiknek ez a mindennapi megélhetési forrásuk. A kortárs galériák és az aukciósházak mögött rengeteg »láthatatlan« ember munkája van: művészek, szakértők, restaurátorok, keretezők és egy óriási országos kiskereskedői hálózat. Ez alaphangon 30–50 ezer ember” – magyarázza Törő István. Hozzáteszi, hogy a gazdasági mentőcsomag – a jelenlegi elképzelések alapján – egyes cégeknek pályázati úton nyújthatna támogatást, de ezt a szektort automatikusan ki is zárja a támogatandók köréből. „Ez egy fűnyírószabály, annak jár csak támogatás, aki legalább a bevétele 50 százalékát megtartotta. De a galériák gyakorlatilag a teljes bevételüket elvesztették. Az állami logika szerint így például mi nem támogatandók, hanem egy halott cég vagyunk. Miközben több mint tíz alkalmazottunk van, akik teljes fizetést kapnak, akikért felelősséggel tartozunk.”
Bérczi Linda szerint még nem látni, hogy bármilyen konkrét támogatást kapna a képzőművészeti ágazat állami szinten, de bízik benne, hogy ez változni fog. „Fontos lenne, hogy mind a képzőművészek, mind a galériák bekerüljenek a kedvezményezettek körébe, illetve segítsék őket támogatásokkal, pályázatokkal. Ha pedig újranyitás lesz, akkor a galériák külföldi megjelenéseinek támogatása elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a piacon maradhassanak, illetve fontos lenne a műtárgyak áfájának újragondolása, ami már sokszor téma volt korábban is. A szakma már összefogott, a Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Egyesülete megfogalmazott egy támogatási kérést, és azt el is juttatta a minisztériumba.” Többen kiemelik, hogy a 27 százalékos áfa a nemzetközi piacon kifejezetten versenyhátrányt okoz. „Egy pontos szabályozás segíthetne az egész ágazaton” – hangsúlyozza Kieselbach Tamás. „Most azon kellene közösen gondolkodni, hogyan lehetne elérni, hogy a közösség el tudja és el akarja tartani a művészeit. Sok ezer emberről van szó, akiknek a képzőművészet nyújtja a megélhetést, ez az életünk. Mindez túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük.”
| Dolgoznak az ügyön
A Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Egyesülete a képzőművészeti szféra támogatásának kérelmével fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumához és az NKA-hoz is. A kérelemben az általános segítségkérés mellett konkrét javaslatokat is megfogalmaztak: a képzőművészeti alkotásokat érintő 27 százalékos áfa csökkentését, a műveket érintő adó leírhatóvá tételét, a szféra támogatását állami vásárlások növelésével. Emellett a kérelemben szerepelt az is, hogy a járulékfizetési kötelezettség könnyítését tegyék lehetővé az egész képzőművészeti ágazat, az egyéni vállalkozóként dolgozó művészek számára is – részletezi Tallér Ágnes, az egyesület elnöke. Lapzártánkig az Emmi és a Nemzetgazdasági Minisztérium annyit válaszolt kérdéseikre, hogy dolgoznak a segítségnyújtás lehetőségeinek kidolgozásán. |
