Képzőművészet

Szocialista realitás

A cím kissé megtévesztő, elsőre azt gondolnánk, hogy a nálunk alig ismert német művész magyar kortársakra gyakorolt hatása kerül terítékre. De elég beleolvasni akár a Kassák Múzeumban, akár a Kiscelli Múzeum templomterében rendezett kiállítás életrajzi ismertetőjébe, hogy megbizonyosodjunk arról, ez teljes képtelenség. Karl-Heinz Adler nevű képzőművész ugyanis nem létezett hivatalosan a vizsgált korszak, a szocializmus éveiben.

Történetek katedrálisa

Közönségcsalogató – mondhatnánk a kasseli Fridericianum előtti téren álló, hatalmas Parthenon-modellre, amelynek acélvázát sokezernyi könyv, konkrét könyvtest borítja. Látványos, bravúros és egy kortárs művészeti kiállításon, ahol kéttucatnyi helyszínen százhatvan művész munkái láthatók, mindig kell olyan „közönségmunka”, amit le lehet fotózni.
  • Nagy Gergely
  • 2017. augusztus 6.

Beépített hiba

Szemzőt elsősorban zenészként ismerjük: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fuvola szakán végzett, nevéhez köthető a repetitív és minimalista zeneműveket előadó 180-as csoport megalapítása (1979–1989), továbbá eddig tizenhárom nagylemeze jelent meg, köztük például az 1993-as Narratív kamara darabok, ahol a neoavantgárd meghatározó alakjainak szövegeit dolgozta fel (Hajas Tibor: A halál szexepilje, Erdély Miklós: Optimista előadás).

Mérges ember művészete

Baselitz a kortárs képzőművészet egyik legismertebb figurája, honfitársaival, Gerhard Richterrel és Anselm Kieferrel e pillanatban talán a műfaj legnagyobbja.
  • Hajdu István
  • 2017. május 27.

„A sztriptíz könnyű volt”

Vetkőzött, idegeneket hívott az ágyába, ismeretleneket követett, hamis diplomát szerzett, kitömött állatokkal él együtt és utálja a szélsőjobbot – Sophie Calle a friss Narancsban!
  • narancs.hu
  • 2017. május 18.