Képzőművészet

"Kijöttünk a föld alól" - Kukta Erzsébet, Kokó énekes, grafikus-dizájner

Szeptember elejétől látható a Műcsarnokban az a kiállítás, amely az A. E. Bizottság zenekart megidézve elsősorban Wahorn Andrásra, feLugossy Lászlóra és ef. Zámbó Istvánra koncentrál. A legendás zenekar hosszú ideje Los Angelesben élő egykori énekesnőjéről (képünk jobb szélén) jóval kevesebb tudható - a megnyitó után vele néztünk a visszapillantó tükörbe.
  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2011. szeptember 15.

Elmore Leonard a moziban - Dumafilmszínház

Bár Elmore Leonard hazai népszerűsége vitathatatlan, és már a mi hasábjainkon is jelent meg róla olyan állítás, mely szerint "a szó minden értelmében igazi nagy író" lenne, de azért nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát! Nevezett a leggátlástalanabb ponyvát műveli - némi extrákkal.
  • - turcsányi -
  • 2011. augusztus 4.

Koncert - "Belülről jön" - Los de Abajo, Veszprémi Utcazene Fesztivál

Ha vasúton érkezünk Veszprémbe, nem egyhamar csap meg bennünket a fesztiválhangulat. Igazából semmiféle hangulatra ne számítsunk, hiszen az állomás, hűen eredeti nevéhez (Veszprém külső), a városközponttól jó pár buszmegállónyira áll, környéke maga a mozdíthatatlan kietlenség. De miután bebuszozunk az egykor alighanem nagyobb forgalomra tervezett, elhagyatott megállóból, minden megváltozik. Péntek kora délután van, a belváros még csak most tér magához a hőségben, habár a teraszokon jobbára telt ház van. Utcazenészeket egyelőre nemigen látni, egy külföldi csoport játszik mérsékelt, de lelkes érdeklődés mellett a várnegyed bejáratánál, lejjebb pedig, a hetvenes években átépített belváros passzázsaiban az árnyékos sarkokból hallatszik itt-ott némi meggyőződés nélküli pöntyögés.
  • - kovácsy -
  • 2011. július 21.

Falak között

Idén májusban váratlan ajándékot kapott egy nyúli autista-lakóotthonban élő fiatalember. Igor és Ivan Buharov (azaz Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) ugyanis lehetővé tette Fekete Mártonnak, hogy sajátos szenvedélyének, az apró autóbuszmakettek összekötözésének nagyobb méretben hódoljon.

A trambulinon - Peter Bogdanovich legszebb évei

Ilyen öt éve nem volt még pályakezdő filmrendezőnek, mint Bogdanovichnak a hatvanas-hetvenes évek fordulója: 1968-tól '73-ig. A pályakezdőt persze vonatkoztassuk kizárólag a stúdiómozik rendezésére; a Célpontok (1968) bemutatása idején nincs egészen harmincéves, de már rég űzi az ipart, tizenévesen színésznek tanult, s húszévesen a rendezés felé vette az irányt, bár először színházban próbálkozott. S hogy milyen sokoldalú fiú, azt a Modern Művészetek Múzeumának írt monográfiákkal bizonyítja, többek közt Orson Wellesről és Alfred Hitchcockról.