Képzőművészet

Könyvhét Erdélyben - Újrajátszás helyett

Kolozsvár történelmi városközpontjára rá se lehetett ismerni. A belváros, sok-sok román-magyar konfliktus helyszíne - az a tér, ahol a legutóbbi időszakig is egymást követték a nacionalista összeszólalkozások - nyugat-európai maszkot öltött.
  • Parászka Boróka
  • 2011. június 9.

Tapintatos halott - Fehéri György (1953-2011)

A régóta halálos vesebetegségben szenvedő, április 29-én Berlinben meghalt Fehéri Györgyöt, az ottani Collegium Hungaricum munkatársát egyetemista koromtól ismerem. Volt egy irodalmi vagy a jó ég tudja, milyen társaság a hetvenes években, amely az ő, pontosabban az akkori felesége lakásában, a Móricz Zsigmond körtér egyik házában találkozott rendszeresen; tag voltam én is, talán szerdánként jöttünk össze, voltaképpen így találkoztunk először.
  • Bán Zoltán András
  • 2011. május 5.

"Mintha boncnokok lennénk"

"A kapitalista utópia hieroglifái, kriptogramjai és kincses szigetei Morus Tamás után szabadon" - lehetne akár ez az alcíme a Société Réaliste néven futó magyar-francia alkotópáros március elején nyílt párizsi kiállításának. A kortárs képzőművészet egyik legrangosabb francia kiállítóhelyén, a Jeu de Paume-ban május 9-ig, jövőre pedig Budapesten is látható tárlat a Ludwig Múzeum közreműködésével született, akárcsak a hozzá kapcsolódó könyv, amely izgalmasan dokumentálja a témáit elméleti műhelyekben, konferenciákon is feldolgozó duó korábbi kalandozásait is. Jean-Baptiste Naudy és Gróf Ferenc 2004-ben alakult szövetkezetének magyar tagjával beszélgettünk.
  • Dobsi Viktória
  • 2011. április 28.

Fába szorultak postása - Sidney Lumet (1924-2011)

Van egy jelenet Sidney Lumet 1976-os Hálózat című filmjében. Meg van egy Martin Ritt három évvel későbbi, Norma Rae című filmjében is. A kettőnek elsőre semmi köze egymáshoz, mégis tök egyformák, és ugyanazt is jelentik, ám egy távolabbi értelmezési térben a különbségeik mégis perdöntővé válnak. Ritt filmjében Sally Field (a címszereplő) öntudatos szövőgyári munkásnőként érdekei újabb durva megsértése után abbahagyja a munkát, s mielőtt kihajítanák az üzemcsarnokból, mivel a gépek zaját túlharsogni képtelenség, hirtelen csupa ákombákom nagybetűkkel valami kartonlapra firkant egy szót (UNION), és a feje fölé tartja. Mindenki odanéz, néz, néz, szünet, szünet, zakatolás, aztán leáll egy szövőgép. Majd a második. A harmadik, az ötödik és a kilencedik. Végül néma csend lesz a pokoli zaj helyén. Minden valamirevaló amerikai filmben van egy ilyen jelenet, nem biztos, hogy éppen e koreográfia szerint, de ugyanezzel az eredménnyel, amikor egy pillanatra bekövetkezik az az állapot, amiért érdemes volt. Megszületni, küzdeni eddig stb. Megindító jelenetek, a magas professzionális tudás kicsinységükben is különös ismertetőjelei. A Hálózatban Lumet meg is csinálja, meg el is játszik vele, amikor elcsapott tévésztárja (Peter Finch) először kiáltja világgá a dobozban, hogy "I'm as mad as hell, and I'm not going to take this anymore!". S arra biztat mindenkit, hogy lépjen az ablakához, és üvöltse ő is. Főnöke és aggódó barátja (William Holden) nézi a tévét családja körében, amikor a buzdítás hallatán tinédzserkorú lánya felugrik, rohanna az ablakhoz. Holden megijed, csak nem ő is ordítani akar? Csak arra kíváncsi, hogy hányan ordítanak, végül együtt lógnak az ablakban, amikor a szembenső ház tűzlépcsőjére kilép egy alak. Aztán kilép mellé a felesége is. Aztán a harmadikon kinyílik egy ablak. Majd a mellette lévő. Kisvártatva százak üvöltenek, mint a fába szorult férgek. Emberek, akiket megérintett egy másik szerencsétlen szava.

Palástos frizsider - A Tűzoltó utcai ALDI

Építészeti projektek bemutatása manapság többnyire az ügylet valamelyik résztvevőjének pocskondiázásába torkollik. A külterületekről a belváros felé nyomuló külföldi áruházlánc produkciója kiváltképp ritkán kerül a dicsőségtáblára. A Tűzoltó utcai ALDI áruház azonban több szempontból is rácáfol a makacs sztereotípiára, mely szerint a profitorientált gondolkodás és a minőségi építészet egymás ellenlábasai.

Human Rights Movie Day - Viccek a rácson át

Március 21-e 1966 óta a faji megkülönböztetés, az apartheid elleni küzdelem világnapja. A brit követség és a British Council ehhez kapcsolódó, Emberi Jogi Filmnapnak nevezett programja négy új filmet mutat be a Toldi moziban, március 18-án: három dokut és egy tévédrámát.
  • Bori Erzsébet
  • 2011. március 10.

Berlin: filmfesztivál és politika - A ló viszi a medvét

Az idei fesztivál már tavaly elkezdődött - nem az előkészületek időben logikusan a múlt évre eső munkálataira gondolunk, hanem egy gesztusra. December 6-án a szervezők bejelentették, hogy meghívják a zsűribe Dzsafar Panahit, a hazájában üldözött iráni rendezőt, aki a 2006-os fesztiválon Pályán kívül című filmjével a zsűri nagydíját nyerte, azaz Ezüst Medvét (azt, amit az idén Tarr Béla). Világos üzenet volt:

A német film a Berlinale tükrében - Magányos hőseink

Az idén február 10-20. között zajló berlini filmfesztivál amellett, hogy világraszóló parádé francia és amerikai sztárokkal, kétségkívül a német film legnagyobb seregszemléje is. Két fontos szekciója (Perspektive deutsches Kino, German Cinema) kitűnő alkalmat biztosít az előző év termésének áttekintésére, s hű képet ad a német film aktuális állapotáról. Sárossi Bogáta
  • Sárossi Bogáta
  • 2011. február 17.

Tálalás előtt szeletekre vágjuk

A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány megszüntetésével nem csak a művészek nyugdíjkifizetése vált kérdésessé; azt sem tudni, hogy mihez kezd majd az egyelőre ismeretlen jogutód az alapítvány tekintélyes vagyonával.