Képzőművészet

Sok a szöveg (Hiphop)

Különösebb erőfeszítés nélkül valóságos szubkulturális polihisztorrá képezhetik magukat a hiphopszcéna tevékeny tagjai, hiszen ez a zenei élvezeten kívül verbális, vizuális és mozgásos önkifejezési formákkal egyaránt kecsegtet. Rappelni, graffitizni és breakelni persze nem mindenki tud, de erre legalább hamarabb fény derülhet, mint arra, hogy van-e tehetségünk egy komplett dj-szettet összedobni.
  • Galambos Péter
  • 2002. november 21.

Egy szabadságharcos elment (Peter Kowald, 1944-2002)

Soha nem fogom elfelejteni a büféslány tekintetét, amikor a Kowald kért egy vizespohár vodkát 1990-ben, a Kamaraerdei Jazzfesztiválon. Rezzenéstelen arccal megitta, aztán fölment a színpadra, és játszani kezdett. Én be voltam szarva, hogy az az ezer ember hogy fogja bírni a szóló bőgőkoncertet. Az elején volt egy kis zsezsegés, de aztán csend lett. A feketébe öltözött ember ráhajolt a bőgőjére, és miközben játszott, torokénekléssel kísérte magát. Éles volt, következetes, és mindent tudott a bőgőről. Ötven perc múlva hirtelen abbahagyta, egy percig még csend volt, aztán kitört az ováció.
  • Czabán György Baksó
  • 2002. szeptember 26.

Könnyed zuhanás (Progresszívhouse és -trance)

A kilencvenes évek második felében a messzi brit szigeteken eljutottak oda, hogy egy elektronikus zenei stílus mozgalmi jelleg nélkül, kizárólag a zenéért jöjjön létre. A manapság egyre inkább csak - a "house" és a "trance" megjelöléseket elhagyva - "progresszívnek" nevezett irányzat társadalmi, világnézeti hatáskeltés nélkül szeretné megérinteni a lélek valós vagy vélt mélységeit.
  • Zubor Tamás
  • 2002. július 18.

Kritikus botrány (Martin Walser új regénye)

A frankfurti Suhrkamp könyvkiadó június végén jelenteti meg egyik legolvasottabb írója, Martin Walser Tod eines Kritikers (Egy kritikus halála) című művét, aminek az előzetes közlését a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) vezető szerkesztője nyílt levélben tagadta meg. Indoklása szerint a regény a gyűlölet dokumentuma, és hemzseg a félreérthetetlen antiszemita kliséktől.
  • Bogár Zsolt
  • 2002. június 13.

Orbán Ottó halott

Nem ismertem őt személyesen, de sokszor láttam a Zene-akadémián, eszerint zenebarát volt, rokonlélek. Most tehát csak abból tudok kiindulni, amit olvastam tőle, noha persze hallottam súlyos betegségéről, aztán az írókollégák gyűjtéséről az elodázhatatlan műtétre. Melytől, úgy hírlett, meggyógyult. Vagy legalábbis nagyban javult az állapota. És most mégis halott. Szívroham vitte el.
  • Bán Zoltán András
  • 2002. május 30.

Építészet: Szabadpolcozás (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

Asajátos, semmi mással össze nem keverhető könyvtári légkörért általában három tényező szavatol. Először is a könyvtár mikrokozmosz: mindenkori alapítóinak szándéka szerint a nagyvilág tükre. Csodakamráiban, labirintusainak roskadozó polcain, aprólékos katalóguscéduláiban és számítógépeinek merevlemezén a különféle idősíkok egymásba csúsznak, a történelem egy helyütt, egy időben pihen. A könyvtár ezért a hétköznapi világtól elkülönülő, szakrális tér. Lépjen az olvasó akár a nápolyi Biblioteca nazionale, akár a wölfenbütteli Herzog August Bibliothek, avagy a marosvásárhelyi Teleki Téka fedett tereibe, mindig ugyanaz a misztérium fogadja, a néma mesterek, az azokat fürkésző csöndes olvasók, és persze a megfontolt könyvtárosok világa.
  • Szentpéteri Márton
  • 2002. május 30.

Építészet: Gagyititanik (A Lehel téri piac)

Kortárs középítészetünk számítógépízű monotóniáját kétségtelenül megtöri Rajk László komoly vitákat kavaró Lehel téri épülete. Szakmai körökben sokan ki nem állhatják (lásd a www.epiteszforum.hu korábbi szavazását például), ám akad, aki - épp ellenkezőleg - egyenesen szépnek véli (Martinkó József, Miért szép?, Octogon, 2002/1). A vox populi meg szokás szerint vegyes, mint a savanyúság vagy a pálinka. "Csiricsáré, de legalább kulturált" - fogalmaz az egyik eladó.
  • Szentpéteri Márton
  • 2002. április 25.

Hofi Géza meghalt

Amagyaroknak népmesei hősök kellenek. Kisemberek vagy kis emberek, egyre megy; a lényeg csupán annyi, jöjjenek nagyon mélyről, győzzék le a hétfejű sárkányt, kapják meg a fele királyságot. Hogy csodálni, szeretni lehessen őket. Mert akit szeret a magyar, azt nagyon szereti. Annyira, hogy ezzel a szeretettel élni vagy visszaélni csupán intelligencia kérdése.
  • - legát -
  • 2002. április 18.

Milos Forman a tévében: Az átváltozó művész

A filmrendező valamikor most 70 éves, s e kerek évforduló alkalmából életműsorozattal köszönti a Duna Televízió. Van tehát mit nézni, a cseh filmjei már lementek, de kezdődik az amerikai korszak, hát beszédtéma is akad. Amúgy Milos köszöni, jól van, most nősült, felesége csinos harmincas, a mester előtt Karel Gottot boldogította.
  • - ts -
  • 2002. március 21.

A jövő befejeződött

Nagy a pörgés a hazai építőiparban. Ha csupán a mennyiség számítana, akkor akár még elégedettek is lehetnénk az ezredforduló újjászülető Budapestjével. Ám ha jobban szemügyre vesszük, mi is történik a fővárosban, lelkesedésünk nyomban alábbhagy.
  • Szentpéteri Márton
  • 2002. március 14.