Mindenekelőtt fussuk meg a háztáji tiszteletkört. A feldolgozás-album ötlete munkatársunktól, Marton László Távolodótól származik, aki saját bevallása szerint "a mai napig bármikor képes az Illés zenekartól elájulni". Szerencsére nem úgy, hogy közben csak visszafelé tekint, ezért miután az egyik nagy kiadó a kezdeményezés mögé állt, olyan előadókat keresett meg - Pannonia Allstars Ska Orchestra, Kispál és a Borz, Amorf Ördögök, Besh o droM, Sziámi, The Puzzle, Etnofon Zenei Társulás és Palya Bea, Balaton, Quimby, Heaven Street Seven, Ladánybene 27, Barbaro, Zagar -, akikről úgy gondolta, feldolgozásaikon majd "éppúgy átsüt a maguk markáns személyisége, mint az eredeti számok íze". A magát "botcsinálta producernek" nevező MLT nem nyúlt mellé, és ezt nem csak azért mondom, mert természetesen elfogult vagyok a kollégámmal. A lemezen kizárólag jó és még jobb dolgok hallhatók, ami a névsor láttán persze nem is olyan nagy meglepetés.
Az már sokkal nagyobb, hogy ez a kiadvány "multihátszéllel" (Universal), így, ebben a formában, mindenféle kompromiszszum, gáncsoskodás és "kiadói ajánlat" mellőzésével létrejöhetett. A hazai viszonyok ismeretében ugyanis az Amikor én még kissrác voltam
lehetett volna
puszta üzleti vállalkozás, a felkért előadók pedig a hazai csillagok, a mainstream vaddisznói, a "szakma", akik minden bizonnyal úgy tették volna oda magukat, manírjaikat és a megszokott langyos popzenei rutint, hogy attól még a kereskedelmi médiumok szerkesztői is azonnal gálaestben kezdtek volna gondolkodni. "A sztárok köszöntik az Illés zenekart" típusú vasárnap esti produkció szerencsére elmarad, helyette ez van, és ezt tényleg lehet szeretni.
Különösen azért, mert ugyan megkérdőjelezhetetlen az Illés zenekar hatása a magyar könnyű-zenére, ám 1981 óta - amikor 1973-as feloszlásuk után először álltak színpadra - az együttes körüli mítosz valahogy sokkal hangsúlyosabbá vált, mint maguk a dalok. Az 1981-es, majd az azt követő későbbi Illés-koncertek (1990, 1996, 2001) inkább politikától sem mentes, kötelező jellegű össznépi megmozdulásoknak, mint zenei eseményeknek tekinthetők. Hiába hozzáférhető a zenekar teljes munkássága (négy és fél nagylemez meg vagy két albumra való kislemez), legfeljebb tíz olyan Illés-dalt tudnánk felsorolni, amelyet valóban mindenki ismer. Ráadásul ezek a dalok a későbbi generációk jelentős részében "összemosódtak", egy mai "retróbulin" Harangozó Teri és Aradszky László közé simán befér a Ne gondold, hogy tied a világ, sőt így természetes.
Annak idején a korabeli sajtó előszeretettel nevezte az Illést a "magyar Beatles"-nek. A megállapítás ma is áll, csak éppen azt felejtettük el, hogy miért. "Lennon és McCartney", vagyis Szörényi Levente és Bródy János emléke szinte kizárólag az ötpercenként színre állított István, a királyban él, pedig annál mennyivel izgalmasabb felkutatni a korábbi kincseket!
És nemcsak a kedves hallgatónak, de a zenészeknek is. A keddi eseményen ugyanis kiderült, sokuk számára hatalmas meglepetést okozott, mit is énekel
a csillogó fekete lemezeken
Szörényi Levente, mivel csak a felkérés után ismerték meg a tel-jes Illés-életművet. Varga Livius (Quimby) például egyáltalán nem volt képben, sőt eleinte nem is hitt az egészben. "Marton Lacitól kaptunk egy kazettát olyan dalokkal, amelyekről ő úgy gondolta, érdekelhet bennünket. A legjobbkor keresett meg, épp egy rakás más dolgunk akadt, de nem akartuk megsérteni, meghallgattuk a számokat. Volt meglepetés, mivel az összeállítás egy teljesen más Illést mutatott, mint amit addig ismertünk. Négy számot választottunk ki, azokat kezdtük variálni, végül egy maradt, A lány és a csavargó. Ez van a lemezen, azt hiszem, sikerült egy kicsit megvadítani. Közben a többi munkával elúsztunk, de annyira izgalmas volt ez a feladat, hogy nem bántuk meg."
A lemezen akadnak "kézenfekvőbb" megoldások, mint a Besh o droMtól az Amikor én még kis-srác voltam, az Etnofontól a Szőke Anni balladája vagy a Zagartól a már "gyárilag" is meglehetősen pszichedélikus Approximáció, de a Barbaro például egy olyan, eredeti-leg "sutácska" számot választott (Nem érdekel, amit mondsz), aminek az égvilágon semmi köze a népzenéhez. Meglepő és mulat-ságos a Pannonia Allstars Ska Orchestra: ők egy afféle fúvós "ritmusdáridót" kerekítettek a Ne gondoldból, jamaicai vendégszöveggel, no meg az Amorf Ördögök, akik a Légy jó kicsit hozzámot a Honvéd Férfikarral kiegészülve, a tőlük megszokott jópofasággal adják elő. A Kispál és a Borz meg a The Puzzle pusztán korrekt: az Elvonult a vihar, illetve a Miért hagytuk, hogy így legyen? című szám úgy szól, mintha el sem telt volna harmincöt év. De akadnak véletlen egybeesések is. Németh Róbert (Heaven Street Seven) elmondta, nekik régi tervük volt, hogy az Eljöttél című dalt feldolgozzák. "A Stone Roses stílusában képzeltük el, kissé elszállt gitárral, keményebb ritmussal, de a hatvanas évek hangzását tiszteletben tartva. Így aztán, amikor megkaptuk a felkérést, nem is merült fel, hogy esetleg valami mással próbálkozzunk."
Ki tudja, ki mire gondol?
Az LB 27 például mielőtt az egyik méltatlanul elfelejtett szám, A szó veszélyes fegyver reggae-változatát készítette volna el, a Little Richardot próbálta saját képére formálni. "Persze Little Richard helyett azt énekeltük volna, hogy Bob Marley, de mivel Bródy János azt kérte, hogy a szövegek változatlanul maradjanak, ez nem működött" - mondta Bodnár Tibor, mi pedig örülhetünk, hogy így alakult.
Mint ahogy annak is, hogy Gasner János (Sziámi) számára az volt a logikus, hogy az egyik legismertebb dalt, Az utcánt vegye elő. "Városi srácok vagyunk. Ez a lődörgős, furcsa hangulat áll közel hozzánk. Ugyanakkor van benne valami tragikus jelleg: hogy >>utánamegyünk?" - magyarázta Gasner, akinek egyébként nem okozhattak különösebb meglepetést az Illés-dalok, hiszen kamaszként az akkor még aktív zenekart is láthatta.
Bródy János a lemezt megköszönve, fiatal együtteseket emlegetett, s ebben többé-kevésbé igaza is volt, különösen a maga szempontjából. De azért árnyaltabb a kép, hiszen a Barbaróval fellépő Cziránku Sándor - aki évtizedek óta járja alku nélkül az etnorocknak azt az útját, amire Szörényi Levente csak rá-rálépegetett - inkább egy százéves fa benyomását keltette; mint ahogy túl van már a fiatalságán Víg Mihály is. A Balaton élén ő három dalt (Lehetett volna, Esténként, emlékszem, Keresem a szót) sűrített a lemezen két percbe, olyan drámát teremtve, amire csak a legnagyobbak képesek. Az olyan legnagyobbak, akiknek sohasem állt a zászló.
De ne legyünk ünneprontók, inkább bízzunk abban, hogy egyszer őket is megtisztelik egy ilyen lemezzel, és ahogy most az Illés zenekaré, az ő munkásságuk is a felfedezés erejével hat a jövő zenészei számára.
Az Illés zenekar augusztus 9-én fellép a Szigeten.
