rés a présen: A kilencvenes években sakktáblák, a kétezres években Möbius-szalagok – tulajdonképpen ez a két nagy témája a festészetednek. Miért?
Haász Katalin: Valóban a sakk és a Möbius az elsődleges témám, de párhuzamosan futnak a drapéria/lepel, a fej/maszk és gömb sorozatok is. A témáknak metaforikus jelentésük van, amelyek korszakonként más-más megfogalmazásban majdnem ugyanazt járják körbe. A sakktábla és a Möbius-szalag egy zárt rendszerbe foglalt végtelent képes vizuálisan megjeleníteni. Lehet, hogy van benne valamiféle mániákusság is, ez az ismétlődésen alapuló megjelenítések sajátja, a tevékenység közbeni megértés megnyugtató, de benne van a továbblépés lehetősége is. A Möbius témát azért sem hagytam még abba, mert folyamatosan érdekelnek azok az apró változások, amelyeket az általam kialakított vonalrendszerbe bele tudok vinni. Szeretem az éles váltásokat is, de azok ritkábban jönnek.
rap: Számos díjat kaptál eddig. Melyek a legjelentősebbek a számodra?
HK: A szakmai elismerések nyilván jólesnek, fontos, hogy olyan személytől vagy intézménytől kapjam, akinek értékes számomra a dicsérete. Az utazással járó ösztöndíjak mindig inspirálóan hatottak rám, különösen a Római Magyar Akadémián töltött 2 hónap, de hát ezzel sokan vagyunk így, akiknek volt szerencséjük lakni a Palazzo Falconieriben. Róma kivételes, rétegződött és esszenciális látványvilágában mindenki felfedezhet olyan vizuális összefüggéseket, amelyek megváltoztatják minden másnak a szemlélését is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
