Kiállítás

Sibylle Hofter-Szijj Ferenc: Örömmel üdvözöljük!

  • - dck -
  • 2012. június 17.

Képzőművészet

A Liget Galéria programterve szerint nem ez lett volna az utolsó kiállítás, sokkal inkább a folytonosság felmutatása; Hofter ugyanis 1989 májusában mutatkozott be ugyanitt, és a kilencvenes években számos kiállítása volt Budapesten.

A német művésznő pár évvel ezelőtt indított be egy új művészeti projektet, egy "sajtófotó-ügynökséget", amely hivatalos politikai eseményeket "dokumentál": néhány hetes itt tartózkodása alatt arra volt kíváncsi, hogy voltaképpen mi is zajlik Magyarországon. Sajtótájékoztatók, Áder parlamenti beiktatása, a Polgárok Házának rendezvényei egyfelől, pesti árnyékok, lepukkant helyek és turistalátványosságok másrészt - friss és nyitott, kívülálló szemmel. A reprezentatív tárgyalások protokollján átszivárgó emberi gyengeségek (például egy Orbán és Merkel találkozójáról készült "ellesett pillanat"), a dísztermek és a feliratok banalitása (ezt emeli ki a kiállítás címe is), a parlamenti folyosón szendvicset majszoló tolmácsok. A fényképeket Hofter három módon installálta: néhány nagyobb nagyítás a falra került, az állóképek többsége viszont apró monitorokon, filmszerűen követi egymást, kissé az asszociációs montázstechnikát követve. A fotók harmadik csoportja a kis termet szinte betöltő hatalmas asztalon látható. Ezekhez kapcsolódnak Szijj Ferenc szövegei. A munkakapcsolatot átható "termékeny meg nem értés", a véletlen egybeesés jellemzi az írásokat, na meg a belőlük áradó komor és baljós, a közállapotokat rezignáltan számba vevő hangulat. Sem a lírai monológban, sem a képekben nincsenek direkt politikai állásfoglalások, sőt sejtetések sem. A fényképeken feltűnik az unalmas, jelentéktelen kisváros, Schengen is - a kiállítóhely képpel és szöveggel borított "ravatala" fölött pedig elmélázhatunk azon, hogy bár a határ másik oldalára kerültünk, örömünkbe mélabú vegyül. És nem az asztalon árválkodó gyenge schengeni bor miatt.

Liget Galéria, Bp., Ajtósi Dürer sor 5., nyitva: május 31-ig


Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.