Őszművészet – Péli Tamás nagy műve visszatért

Sorsa: bizonytalan

Péli Tamás 1983-ban készült Születés című pannóját hosszú évek óta nem láthatta a közönség. A mű jelentősége megkérdőjelezhetetlen, a jövője mégis kérdéses. A Budapesti Történeti Múzeum Barokk csarnokában csak szeptember végéig kapott helyet.

„Világlátott, tehetséges festőművész, elkötelezett baloldali, a világot jobbá tenni akaró ember, aki kérlelhetetlen energiával dolgozott mindig”, emlékszik az egészen fiatalon, 46 évesen elhunyt Péli Tamás cigány festőművészre kortársa, Daróczi Ágnes újságíró, etnológus. Mindketten fontos alakjai voltak a 70-es 80-as évek roma polgárjogi mozgalmainak, immár negyven éve azt a roma értelmiségi kört képviselve, amely önszerveződő módon képzelte el a magyarországi romák jövőjét.

A tiszadobi Andrássy-kastélyt a második világháború után államosították, s 2007-ig gyermekotthonként működött. Akkor azonban nemcsak a gyerekeket költöztették el, hanem Péli pannóját is. A nyíregyházi Jósa András Múzeumba szállították, ahol az intézmény folyosóján pihent becsomagolva egészen mostanáig, mikor az OFF Biennálé Budapest és a Budapesti Történeti Múzeum együttműködésében Közösen kihordani címmel indult egy kiállítás, amely ismét láthatóvá tette Péli munkásságának e kiemelkedő darabját.

Lenyomat

A Születés négy hatalmas részből álló (összesen több mint negyven négyzetméteres) pannója 1983-ban készült. Péli szerette volna, hogy az intézetben élő, így a gyökereikhez nehezen kapcsolódó gyermekek is átéljék a valahová tartozás érzését. Ugyanakkor a roma társadalomnak is meg akarta teremteni az eredettörténetét. Ennek jegyében egészen az első cigány, Káli anyaistennő gyermeke, Manus (magyarul: ember) megszületésétől a magyarokkal közösen megélt történelmen át a jelenig vonulnak fel fontos események és szereplők a képen. Péli jelenére vonatkoztatva a „születés” fogalma egészen a roma értelmiség létrejöttéig tágul. „Mind a hárman tudtuk, hogy a nagy értékű pannó elcsomagolva hever valahol. Előbb egymástól függetlenül, majd később közösen kezdtünk el gondolkodni, mit is tudnánk vele kezdeni. Első ötletként az merült fel, hogy nem magát a képet, hanem arról készült jó minőségű reprodukciókat állítanánk ki nagyobb múzeumok elé” – mondja György Eszter történész, aki Szász Anna Lujza szociológus és Szűcs Teri irodalomtörténész, kritikus mellett a kiállítás egyik kurátora.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk