Képzőművészet

Erőss Zsoltot, az első magyar hegymászót, aki a Mount Everest csúcsára jutott, a világ legmagasabb pontján körülbelül akkora tömeg fogadta, mint egy focicsapat a középcsatártól gyúróig. A zsúfoltság - talán az Antarktisz kivételével - ma minden hegyvidéken általános. A kevesek szenvedélyéből az extrém sport a kikapcsolódás egyre népszerűbb formájává vált. Még az adókötelezettség alsó határán tengődőnek is futja a legszükségesebb vasakra, kerekekre és műanyagokra, amelyekkel kedvére tágíthat a fizikai és mentális kereteken. Szél, szabad vízfelület, erdei ösvény vagy néhány emeletnyi szikla még mindenütt akad. Az extrém kifejezés talán már csak azoknak nem kellemetlen, akik tetszelegni akarnak egy áhított szerepben. Egész egyszerűen kinőttük, lerúgnánk magunkról ezt szót, mint a szoros cipőt, de akkor mi marad helyette? Talán az outdoor, ami szabadtérit jelent, de elég hülyén hangzik, vagy esetleg a kalandsport kifejezés? Az extrém sport a másik bűvös szóval, az adrenalinnal maradjon meg Batiz Andrásnak a Fókuszban.

Az Ünnepi Könyvhét tavaly megváltozott szabályzata szerint ezentúl csak a szakma érdekvédelmi egyesületének tagjai állíthatnak ki a Vörösmarty téren. A független kiadók számára maradt a belépés vagy a kétes kimenetelű háború.

Az a zenekedvelő, aki nem vette észre, hogy az elmúlt két évben kisebb revolúció zajlott le a transzatlanti gitárzenében, az vagy süket, vagy egyszerűen fölébe emelkedik a folyvást változó zenei színtérnek, és legyint egy jóízűt. Ez utóbbi nem helyes hozzáállás. Hiszen az említett időszakban a "primitív" gitárrockban utazó vagy a new wave világát idéző zenekarok tucatjai emelkedtek a felszínre.

Egy fotós, két festő, három portrésorozat.Arcok, arcok, arcok. Néznek ránk, megállítanak, megszólítanak. Bozsó András budapesti hajléktalanokról készített fotósorozatát tavaly decemberben mutatta be a Vigadó Galériában, Ádám Zoltán cigányportréi és Birkás Ákos új arcképei e hetekben kerültek az acb galéria, illetve a Knoll Galéria falaira. Eközben a Deák Erika Galériában fiatal magyar képzőművészek portrékiállítását készítik elő.

Ahhoz képest, hogy a közhiedelem szerint egy nem populáris zenei irányzat legfőbb éltetője maga a szubkulturális, többé-kevésbé összetartó közeg, az egyik legfontosabb elektronikus stílusnak egyáltalán nincs "szcénája". Az elektro (vagy electro) mégis egész jól megvan már vagy két évtizede, sőt a hozzáértők állítják, hogy máig állandó forrásként funkcionál, szinte minden más áramlat merít belőle.

Látom magamat tucat évvel fiatalabban, először tudósítom a Magyar Narancsot e kitüntetett helyről. 1991 hideg tele, zajlik az Öböl-háború, amerre járunk, mindenhol beleütközünk. Rendőrök őrzik a bejáratokat, táskánkat minden lépcsőfordulóban átkutatja valami hivatalos szerv. Idén januárban még csak az elővetítéseknél tartottunk, máris mindenki azt kérdezte: mi lesz, ha háború lesz?

A kitüntetés híre az első napokban a hiánycikk-, később a bestsellerlista élére lökte itthon Kertész Imrét - kérdés, hogy a korábbi díjazottaknak mennyire sikerült bekerülniük a magyar olvasói köztudatba.

A Krétakör Színház éves működése - hozzávetőleges has szám - nyolcvanmillió lehet. Kellene nekik - támogatásként - a fele, mondjuk. Most kapnak tízet - ami az alternatív színházakra jutó kb. húszból pofátlanul sok, viszont nekik meg ahhoz elég, hogy ne húzzák le a rolót.

Az ellehetetlenülés határára érkezett Halász Péter és Jeles András színháza - előbbi még kitart, utóbbi már kiszállt.

Különösebb erőfeszítés nélkül valóságos szubkulturális polihisztorrá képezhetik magukat a hiphopszcéna tevékeny tagjai, hiszen ez a zenei élvezeten kívül verbális, vizuális és mozgásos önkifejezési formákkal egyaránt kecsegtet. Rappelni, graffitizni és breakelni persze nem mindenki tud, de erre legalább hamarabb fény derülhet, mint arra, hogy van-e tehetségünk egy komplett dj-szettet összedobni.

Soha nem fogom elfelejteni a büféslány tekintetét, amikor a Kowald kért egy vizespohár vodkát 1990-ben, a Kamaraerdei Jazzfesztiválon. Rezzenéstelen arccal megitta, aztán fölment a színpadra, és játszani kezdett. Én be voltam szarva, hogy az az ezer ember hogy fogja bírni a szóló bőgőkoncertet. Az elején volt egy kis zsezsegés, de aztán csend lett. A feketébe öltözött ember ráhajolt a bőgőjére, és miközben játszott, torokénekléssel kísérte magát. Éles volt, következetes, és mindent tudott a bőgőről. Ötven perc múlva hirtelen abbahagyta, egy percig még csend volt, aztán kitört az ováció.

Veszélybe került a Miskolci Operafesztivál sorsa, miután június elején lemondott a fesztivált üzemeltető Operafesztivál Kht. vezetősége. Úgy tűnik, az események mögött politikai csatározások állnak.

A kilencvenes évek második felében a messzi brit szigeteken eljutottak oda, hogy egy elektronikus zenei stílus mozgalmi jelleg nélkül, kizárólag a zenéért jöjjön létre. A manapság egyre inkább csak - a "house" és a "trance" megjelöléseket elhagyva - "progresszívnek" nevezett irányzat társadalmi, világnézeti hatáskeltés nélkül szeretné megérinteni a lélek valós vagy vélt mélységeit.

Idén kora nyárra végleg elkészült a világörökség részeként számon tartott, a Buda vári panoráma szívében évtizedek óta a II. világháború szomorú mementójaként megbúvó, romos Sándor-palota teljes felújítása. A Vár víz felé eső épületeinek