VIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: A bőség zavara

  • Peer Krisztián
  • 2001. május 10.

Képzőművészet

Annak volt igaza, aki a kerthelyiségre szavazott, kirándulni ment a kutyájával, vagy épp a földeken akadt dolga, mégpedig azért volt igaza, mert annyian voltunk a Kongresszusi Központban látogatók, hogy ő már nem fért volna el. A fűre is bőven jutott napozó férfi, olvasó nő. A közeli benzinkút járt egyedül rosszul, tavaly még oda ugrott át italért, akit feldühítettek a Kongresszusi Központ állóbüféjének árai, idén azonban már az épület előtt is árultak háromszázötven forintnál olcsóbb kávét. Persze ne azért menjen valaki ilyen kultúreseményre, hogy ott jól elbüfézgessen, nem is azért megy: fogyasztását inkább a fogadásokra igyekszik koncentrálni. De haladjunk sorjában: még mielőtt az épületbe lépnénk, dönthetünk, hogy beállunk-e abba a hosszan kígyózó sorba, melyet a Horthy Istvánné kézjegyére áhítozók képeznek. (Ahogy a szakma fogalmaz: többen vannak, mint egy könyvheti Csurka-dedikáláson.) És találkozhatunk az első ismerőssel, amitől rögtön dugába is dől eredeti tervünk, hogy komótosan sétálgatunk majd, és nézegetjük a könyveket, aztán kis füzetünk segítségével a párhuzamosan futó programok közül kiválasztunk néhányat, ami érdekel; ehelyett ide-oda csapódunk könyvek és könyvbemutatók között, elkeveredünk a standokkal szegélyezett labirintusban, és sehogy sem találjuk a vécét. (Ki az a mi? Én.)
ezzel szemben beköszöntött a nyár. Annak volt igaza, aki a kerthelyiségre szavazott, kirándulni ment a kutyájával, vagy épp a földeken akadt dolga, mégpedig azért volt igaza, mert annyian voltunk a Kongresszusi Központban látogatók, hogy ő már nem fért volna el. A fűre is bőven jutott napozó férfi, olvasó nő. A közeli benzinkút járt egyedül rosszul, tavaly még oda ugrott át italért, akit feldühítettek a Kongresszusi Központ állóbüféjének árai, idén azonban már az épület előtt is árultak háromszázötven forintnál olcsóbb kávét. Persze ne azért menjen valaki ilyen kultúreseményre, hogy ott jól elbüfézgessen, nem is azért megy: fogyasztását inkább a fogadásokra igyekszik koncentrálni. De haladjunk sorjában: még mielőtt az épületbe lépnénk, dönthetünk, hogy beállunk-e abba a hosszan kígyózó sorba, melyet a Horthy Istvánné kézjegyére áhítozók képeznek. (Ahogy a szakma fogalmaz: többen vannak, mint egy könyvheti Csurka-dedikáláson.) És találkozhatunk az első ismerőssel, amitől rögtön dugába is dől eredeti tervünk, hogy komótosan sétálgatunk majd, és nézegetjük a könyveket, aztán kis füzetünk segítségével a párhuzamosan futó programok közül kiválasztunk néhányat, ami érdekel; ehelyett ide-oda csapódunk könyvek és könyvbemutatók között, elkeveredünk a standokkal szegélyezett labirintusban, és sehogy sem találjuk a vécét. (Ki az a mi? Én.)

Futó benyomások

Ami azt illeti, nemcsak az emberek, a könyvek is veszélyben voltak, a légkondi valamiért nem üzemelt, az épületben 451 Fahrenheitnél alig valamivel lehetett kevesebb. Nekem úgy tűnt, a jelen levő kiadók és terjesztők - szemben a könyvheti metódussal - inkább bemutatni akarják a könyveiket, mint eladni, kevesebbszer zavarja meg a bámészkodást a sürgető "segíthetek", mégis bőven akadt a ráaggatott reklámszatyroktól félrehordó babakocsi, olvasnivalóval tömött cekker. Többek egybehangzó állítása szerint a fesztivál nem annyira üzleti jellegű, mint a frankfurti könyvvásár, itt inkább a barátkozás a cél, a kapcsolatok ápolása, köszöngetés jobbra-balra - ha egy fedél alá zsúfoljuk őket, az ádáz konkurensekben felébred a szolidaritás. Kéziratot lobogtatva nem itt keresnek maguknak kiadót az alanyiságban gondolkodó költők, és szerzői meg kiadói jogok helyett inkább csak névjegyek cserélnek gazdát. Negyvenes nő, hóna alatt a Műszaki Könyvkiadó ajándék könyvével (Beszélgetések a kvantummechanikáról) keresi egy konkrét - bár általam ismeretlen - írónő hat orvosi krimijének bármelyikét. Egy sarokban azt találgatják, hogy az Ulpius Ház Kiadónak honnan van ilyen szép könyvekre pénze. Két flottul levezényelt kerekasztal-beszélgetés között Tarján Tamás cikket ígér egy szemfüles szerkesztőnek. Viktor Pelevin magyar kiadója tombol, zsebből fizette ki a repülőjegyét, a meghívott szerző mégis távollétével tüntet; semmi baj - nyugtatja egy kollégája -, a szerző felmutatása nélkül bemutatott regény pár éve más fordításban már úgyis megjelent. Ellentétben a díszvendéggel: Robert Merle betegsége miatt csak videón köszönhette meg a neki adományozott Budapest Nagydíjat. Mint előre tudható volt, nem derült ki, hogy az Online Regénypályázaton is jeleskedő Jake Smiles valójában kicsoda - egyes stílusjegyek alapján az álnév mögött többen egy azonosíthatatlan narancsost sejtenek. Az interneten szavazók és a zsűri sem tudott dönteni a végigírt művek között, inkább a díjakra szánt összeget harmadolták igazságosan. A cseh irodalom két jelese a budapesti pódiumon találkozott először, nem csoda, hogy alig valamiben értettek egyet: a férfi szerint semmi értelme a "nőirodalom" kifejezésnek, hiszen mindannyian nőknek írunk, az írónő viszont a "posztmodern" szó használhatóságát vitatta. Európai elsőkötetesek olvastak fel műveikből magyar nyugdíjasoknak. Szűnni nem akaró taps. Egy internetes könyváruház vezetője elmagyarázta, hogy ittlétüknek kizárólag presztízsokai vannak, ide

lapozgatni jönnek

az emberek, és nem azért, hogy kattingassanak az egérrel. Gondolatmenetét e ponton szakítja félbe az orvosi krimikre vadászó hölgy, aki rögtön a helyszínen rendel három kötetet, otthon ugyanis nincs internet-hozzáférése. Megint mások (jómagam) recenzenspéldányt igyekeznek kisírni boldog-boldogtalanból, egy idős néni pedig tollal a kezében megszólít minden író formájú, látványosan siető embert, ugyan legalább a nevét írja már bele az orra alá tolt noteszbe. A néni kér - a név kötelez.

Peer Krisztián

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.